Mi lehetett az oka annak, hogy egy fiatalember Szolnokon feladott képeslapon köszöni meg a neki küldött „megemlékezést” egy ugyancsak a városban, a néhai Büge utcában élő hölgynek? Szinte biztos, hogy hidegen hagyta, mit ábrázol az általa küldött anziksz képes fele. Pedig igazi kuriózum Szigeti mester felvétele.
Mi történhetett 1915-ben Szolnok főterén, amit akkor már vagy húsz éve nem „Piacz térnek”, hanem Kossuthnak hívtak? Bár kétségtelen, hogy hetente több alkalommal is betöltött ilyen funkciót a Városháza előtti placc. Fontos esemény lehetett, hiszen Szigeti Henrik udvari fényképész – aki ekkor már majdnem negyedszázada örökítette meg várost és a szolnokiakat – méretes masinájával felkéredzkedett a lassan tíz éve álló Népbank – ma Sztár fitnesz – vagy a rég elbontott Steiner-ház első emeleti erkélyére, hogy onnan fogja be a 68-as obeliszk körüli teret. Bizonyos, hogy valamiféle szervezett ünnepséget tartottak a Külső Szolnok Megyei Takarékpénztár – jelenleg múzeum – épülete előtt, hiszen a megjelent tömeg viszonylag rendezetten, legalább három tömbben sorakozott fel, ráadásul katonák is biztosították a helyszínt.
Több lehetőséggel is számolhatunk. Nem zárható ki, hogy az 1872. június 28-án felavatott, a Szolnokon állomásozó 68-as gyalogezred elesett bajtársainak emléket állító obeliszket koszorúzták meg. Ugyanakkor az is előfordulhatott, hogy nem a ma már az Eötvös téren található katonai emlékművön volt a hangsúly – hiszen akkor talán jóval több katona lenne a helyszínen -, hanem csak a város főterén. Sajnos nem lehet kivenni, hogy milyen ideiglenes építmény áll a valamikori Magyar Király Szálló és az obeliszk között, de az biztos, hogy emelvénynek alacsony. Nem hinném, hogy túl nagy jelentőségű – megyei, országos – történésről lehetett szó, hiszen nagyjából 4-500 ember van a felvételen, és a tér keleti oldala szinte teljesen üres. Ráadásul egyetlen zászló sem lobog a téren. Valakit beiktatnak, valakit búcsúztatnak?
Az biztos, hogy az eseménynek lehettek fontosabb és kevésbé fontos vendégei is. Az előbbiek ugyanis jól elkülönülve állnak félkörben az obeliszk közelében. Az utóbbiak és a szimpla érdeklődők pedig a fotóshoz közelebb eső részen – a kép alján -, illetve a szemben lévő épületsor járdáján álldogáltak. Ha jobban megnézzük a kép bal alsó sarkát, olyan, mintha valami kordon is elválasztaná őket az obeliszknél állóktól. És persze voltak szerencsés kíváncsiskodók is, akik például a néhai szálloda főbejárata fölötti erkélyről, illetve valamelyik ablakából figyelhették az eseményt. Ami az egyetlen felismerhető árnyék alapján kora délelőtt zajlott. A viszonylag sok helyen feltűnő ernyők alapján – mivel sehol egy tócsa, és nincs is mindenkinél ilyen eszköz – pedig azt mondhatjuk, hogy talán egy forró nyári napon történt mindez. Amikor a rendesen felöltözés a hölgyeknél még hosszúszoknyát, az uraknál pedig felöltőt és kalapot jelentett.
Mindezek mellett van egy sokkal fontosabb kérdés ezzel a képeslappal kapcsolatban. A fotóból képeslapot kiadó Kisné – aki nem tudom, hogy azonos-e a két héttel ezelőtt már felbukkanó Kiss Margintéval – vajon miért döntött úgy, hogy egy ilyen „riportfotót” megfestet és meg is jelentet, még ha hibás helymegjelöléssel is? Lehet, hogy az első világháború valamiféle képeslap konjunktúrájából nem akart kimaradni? A hazafias tematikájú, az összetartást szimbolizáló lapoknak nagyobb volt a keletje? A Szolnokon átvonuló katonák által írt és feladott anzikszok alapján ez logikusnak tűnne. Mindenesetre az biztos, hogy az első világháború idejéről vagy előttről származó, a szolnoki Kossuth teret mutató képeslapokon ekkora tömeget, ráadásul nem piacnapon, még nem láttam.
Az azonban tényként rögzíthető, hogy a szememben ritka kincsnek számító lapot feladó Kiss – talán Géza – urat nem igazán érdekelhette, mit mutat fotó. Az általa Szolnokon megírt lap ugyanis a Szolnokon, a Büge – ma Meder – utcában lakó (talán) Laczonyi Ilonka úrleánynak szólt. A feladó megköszönte rajta a „jóleső megemlékezését”, kézcsókot küldött, illetve „mindnyájukat szívéjesen” üdvözölte. Ez utóbbi, gondolom, az úrleány családjának, a lapot óhatatlanul olvasó papának és mamának szólhatott. De vajon miért kellett Szolnokról Szolnokra képeslapot küldeni? Miért nem ment Géza személyesen a Büge utcába, hogy Ilonkának megköszönje a jóleső köszöntést? Talán Géza nem ugyanazt akarta, mint Ilonka?
Ez legalább akkora titok, minthogy mi is történt 1915-ben a város főterén, amit Szigeti Henrik fontosnak tartott megörökíteni, Kisné pedig képeslapon kiadni.
