Dr. Ferencsik főgimnáziumi tanár urat nagyon szerethették egykori tanítványai. Legalábbis erre utal, hogy a Zomborról Szolnokra került pedagógusnak újévi jókívánságot küldtek volt diákjai, amire ő válaszul egy szép, szolnoki lapot küldött. A boldog békeidők utolsó előtti évében járunk.
Nem tudom, ki volt Dr. Ferencsik tanár úr, mikor és miért került Szolnokra, és itt vajon folytatta-e pedagógusi pályáját. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy korábban a vajdasági Zombor főgimnáziumában tanított, és szerethették a tanítványai. Legalábbis erre utal, hogy 1912. január 10-án képeslapot küldött Koszterszitz (?) József főgimnáziumi ötödik osztályos tanulónak Zomborra, amin megköszönte, hogy volt tanítványai közül többen – Bruck D., Faragó, Khloyber, Barcsetich, Fehér – „az új év beköszöntével rólam oly kedvesen megemlékeztetek”. Arról szegény tanár úr igazán nem tehetett, hogy hiába kérte Isten áldását az akkor 14-15 éves – tehát 1897-98-ban születtek, azaz a Pál utcai fiúkkal voltak nagyjából egyidősek – srácokra, akik közül néhányan talán elestek az első nagy háborúban, a túlélők néhány év múlva már egy másik ország polgárai voltak, hogy aztán egy „kis szerencsével” még a második világháború is megtépázza soraikat.
Lehetünk azonban annyira elfogultak, hogy azt gondoljuk, Dr. Ferencsik tanár úr nem véletlenül egy Szolnok főterét ábrázoló képeslappal köszönte meg a jókívánságokat. Talán meg akarta mutatni a fiúknak, hogy milyen helyre költözött, milyen környezetben éli, immár nélkülük az életét. Persze lehet, jobban örült volna, ha az özvegy Kiss Jakabné kiadásában megjelent szolnoki lapra pontos felirat kerül, és a Kossuth tér vagy a főtér olvasható a színezett fotó fölött. Merthogy a postázás pillanatában, már több mint 20 éve Kossuth Lajos nevét viselte a város főtere.
Amit az ismeretlen fotós nagyjából a mai 1-es számú irodaház sarkától örökített meg egy nem piaci napon, hiszen a tér jelentős része üres. Egy átlagos, nyári hétköznap lehetett, amikor azért volt némi forgalom a téren, ráadásul a fák árnyékában, de talán a placcon is folyt a kereskedés. Az pedig teljesen természetes lehetett, hogy valaki lajtos fogattal jött vízért a város legfontosabb artézi kútjához, ami emiatt sajnos nem látszik a képen a Szentháromság-szobor és a 68-as obeliszk között.
De tegyünk egy sétát a múlt század első éveiben Szolnok főterén! Ha a Tisza-híd felől, az akkori Gorove utcán érkezünk, és elhaladunk a fotós mellett, akkor jobbra először a Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság – nagyon leegyszerűsítve adóhivatal – épületét látjuk. A mai Verseghy könyvtár ekkor már majdnem két évtizede állt a tér sarkán, a néhai Fehér ló fogadó helyén. Viszont még csak egyemeletes volt, hiszen a ma is meglévő második emeletet majd csak szűk másfél évtizeddel később húzzák rá. Azt is láthatjuk, hogy sok más, korabeli hivatali és banki épülethez hasonlóan üzletek sorakoztak a földszintjén, amelyek elég jó forgalmat bonyolíthattak Szolnok központjában.
A Pénzügyigazgatóság mellett a Tiszavidéki Takarék székházát látjuk, nem kizárt, hogy valamivel a befejezése és átadása előtt. Ha ugyanis jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a tőlünk távolabbi fele fel van állványozva, és nem hinném, hogy az ekkoriban felhúzott, földszintjén szintén üzleteknek helyet adó épületet már tatarozni kellett volna. Az más kérdés, hogy hat évtizeddel később majd elbontják ezt az egyemeletes, eklektikus épületet, és a ma is ott álló lakóházat húzzák a helyére. Hogy miért, az számomra érthetetlen.
A pénzintézet mellett a Magyar Király Szállodát, a tér legrégebbi épületét látjuk. A jelenleg múzeumként funkcionáló épületre merőlegesen pedig Steiner Jakab és fiainak üzletháza áll, ami egykor a Kossuth teret nyugatról lezárta. Valamikor a hetvenes években bontották le, hogy parkoló kerüljön a helyére, ma pedig rendezvénytérként funkcionáljon.
A fotózás pillanatában két szobor állt a Kossuth téren. A hozzánk közelebb eső a már említett Szentháromság-szobor, amit a XIX. században a szolnoki pestisjárványok emlékére állítottak. És egy rövid időszaktól eltekintve a második világháborúig biztosan a helyén volt. Akkor viszont megfosztották szobraitól, így ma már csak a csonkja áll a Belvárosi Nagytemplom tövében. Ezzel azon kevés városok közé tartozunk, amelynek nincs ilyen szobra.
De ugyancsak nincs már a Kossuth téren a távolabbi emlékmű sem. A 68-as gyalogezred obeliszkje Szolnok első, nem vallási jellegű emlékműve, amit 1872. június 28-án állítottak a térre, hogy emlékeztessen a város katonai egységének hősi halottjaira. Majdnem kilencven évig állt nagyjából a múzeum bejáratával szemben, ám a tér átépítésére hivatkozva 1960-ban az Eötvös tér sarkára száműzték. Ezen a képen nem látszik, de tudjuk, hogy a kettő között működött Szolnok legfontosabb ivóvíz bázisa, a főtéri artézi kút, ami a Tiszából és a Zagyvából mert ivóvíz alternatíváját jelentette a fotózás idején.
Koszterszitz József főgimnáziumi ötödik osztályos tanuló, vagy a Dr. Ferencsik tanár urat köszöntő barátai Zomboron vajon észrevették mindezt 1912. január 10-e környékén? Örök titok marad.
