Valamikor az előző századforduló környékén készítette ezt a képeslappá lett felvételt a szolnoki Kossuth téren egy ismeretlen fotós, aki aztán a sokszorosítás jogait átadta Divlad Károly örököseinek. Nem sokkal előtte járhatott a téren és a Gorove utcában az útkaparó. Talán az ő munkáját is úgy figyelték a bricsesznadrágos fiúk, mint a fotósét.
Az ismeretlen fotós valamikor 1900 környékén, a szolnoki Gorove út és Kossuth tér találkozásánál – valahol a mai lottózó táján -, a déli órákban, az árnyékos oldalba húzódva állította fel kameráját. Onnan északkelet felé fordítva az optikát, úgy örökítette meg a megyeszékhely főterét, hogy ne csak az annak északi oldalán húzódó méltóságteljes, emeletes házak legyenek a képen, de még Steiner Jakab üzletháza is ráférjen. Ennek indokát csak találgathatjuk. Lehet, volt valamiféle megállapodás az üzletember és a fotós között, miként az sem kizárt, hogy mindez csak a véletlen műve. Nem lennék meglepődve, ha a fotózás pillanatában még senki se gondolt volna arra, hogy a készülő felvételből később akár képeslap is lehet. Elképzelhető, hogy a fotós csupán Szolnok egy pillanatát akarta megörökíteni, aztán Divlad Károly örökösei meglátták a felvételt, és megvették az akkoriban jó üzletnek számító képeslapkiadásuk számára.
Végül is, a mából nézve inkább az a fontos, hogy ezen 1905-ben Szolnokról Ózdra küldött anziksznak köszönhetően benézhetünk Szolnok főterére az előző századfordulón.
És láthatjuk, hogy macskaköves, bakhátas út vezetett keresztül a téren. Feltételezhetjük, hogy hasonló állapotú lehetett az egész mai Baross utca, sőt a Szapáryn és a Templom utcán keresztül, az Indóház felé is ilyen út vezethetett. A kocsiutat szegély választotta el a gyalogúttól, aminek szélét ezen a felvételen azok a kis földkupacok is jelölik, amik talán nem sokkal a fotózás előtt gyűlhettek össze az „út porából”. Ez pedig arra is utal, hogy az előző századfordulón nemcsak kövezettek voltak Szolnok legfontosabb útjai, de azokat gondosan karban is tartották.
Miként e képeslapot nézegetve, újra megbizonyosodhatunk arról is, hogy már százhúsz éve is volt valamiféle kertészet és tudatos faültetés Szolnokon. Az út mellett ugyanis fiatal, gondosan megtámasztott, illetve körbekarózott facsemeték sorakoznak. Amelyek persze nem biztos, hogy túl sokáig éltek, hiszen a következő száz évből nem ismerünk olyan felvételeket Szolnok főteréről, amelyen több évtizedes fák sorakoztak volna. A szándék azonban vitathatatlan, és a csemetéket támasztó karók arra is kiválóan alkalmasak voltak, hogy fiatal srácok támaszkodjanak rajtuk.
Ahogy teszi ezt a Steiner üzletház előtt álló fiúcska. Akinek öltözéke határozott polgári jólétre utal: bricsesznadrág és girardi kalap. Ráadásul a fotós felé forduló nyolc-tíz fiú is hasonló ruhát visel. Talán nem tévedünk, ha az mondjuk: ők voltak a város aranykorának gyermekei, akiknek szülei a rohamosan fejlődő Szolnok első kapitalista vállalkozói, ügyes iparosai, nélkülözhetetlen kereskedői és hivatalnokai lehettek. Akik a gyerekeiket, már viszonylag modern polgári iskolákba, sőt gimnáziumba járathatták. És ne legyen kétségünk afelől se, hogy akik ezen a felvételen a fotóst nézik, pár évvel később folytatásokban olvasták a Pál utcai fiúkat.
Talán az ezen a felvételen éppen csak látszó könyvkereskedésben kapták meg a Molnár írását közlő Tanulók Lapját, ha illedelmesen elkísérték a mamájukat Szolnok főterére egy kis bevásárlásra, korzózásra. A mama talán benézett Steinerék divatáru üzletébe – aminek a kirakata itt éppen rendezés alatt volt -, körülnézett a főtér kofáinál, hogy aztán valamelyik kávézóba is eltöltsenek egy órácskát. Boldog békeidők. Amikor a legvéresebb háborúkra még a 68-as gyalogezred, akkoriban már vagy három évtizede álló obeliszkje emlékeztetett Szolnok főterén.
