A hatvanas-hetvenes években leggyakrabban az ezen a képeslapon is visszaköszönő szögből örökítették meg Szolnok főterét. Mert így egy képre kerülhetett az 1963-ban felállított Munkásmozgalmi emlékmű, a jó száz évvel idősebb néhai Magyar Király Szálloda, és a szoborral egyidős, modern épület. Korok találkozása a Kossuth téren.
Első ránézésre nem különösebben izgalmas ez az 1972-ben Szolnokról Balatongyörökre küldött, anno 1 forint 50 fillérbe kerülő, és természetesen a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által megjelentetett képeslap. Leginkább azért, mert 1963 után ebből a szögből, nagyjából minden évben készült egy képeslappá váló felvétel a Kossuth térről. Csupán az utcabútorok és a növények változása, a szobor mögötti úton álló autók, no meg a hátlapon lévő feliratok mutattak különbséget. Ám éppen ezek a különbségek teszik érdekessé ezt a lapot.
Amit egy vidéki antikváriumban vettem, és a hátlapra írt üzenet alapján akár a feladóját is pontosan azonosítani lehetne. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy a Tatabányai Szénbányák balatoni üdülőjébe küldött anziksz egy ott kötött nyári – talán szakszervezeti – barátság emlékét őrzi. Különben miért küldött volna valaki egy üdülőbe lapot, amin arról tudósít, hogy szerencsésen hazaértek, és a képen látható múzeummal szemben laknak, és még a pontos címét is megadja? Lassan fél évszázad távlatából úgy gondolom, hogy anno egy, a szolnoki Kőolajnál dolgozó család kapott szakszervezeti beutalót a hatalmas bányászüdülőbe, és ott barátságot kötött egy másik famíliával. (A szakszervezeti üdülés részleteibe most nem mennék bele.)
Ugyancsak apró érdekesség a lap hátulján – ahonnan egy „gaz” filatelista leszedte a bélyeget, ezzel együtt a postázás dátumát – a Magyar Posta korabeli „reklámpecsétje”. Ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a „levél iránytűje az irányítószám”. Merthogy Magyarországon 1972-ben vezették be ezt a praktikus találmányt, aminek használatára aztán éveken keresztül igyekeztek rászoktatni, az egyébként rengeteg személyes levelet küldő magyarokat.
De fordítsuk meg a lapot, és tegyünk egy sétát a hatvanas évek második felében a Kossuth téren!
Jobbról indulva, először Kovács Ferenc 1963. április 30-án – természetesen május 1. tiszteletére – leleplezett Munkásmozgalmi emlékművét látjuk, ami egészen 1990 tavaszáig határozta meg a teret. Talapzata és az oda vezető lépcső legalább egy évvel korábban már készen volt, ám valamiért várni kellett arra, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselőinek, sőt Kun Béla özvegyének jelenlétében leleplezze ezt a szobrot, ami aztán a következő két és fél évtizedben minden állami ünnepség fontos helyszíne volt a városban.
Érdemes pár pillantást vetni a szobortól balra lévő utcabútorokra is. Például a két műkő virágtartóra, amikhez hasonló Nemesmedvestől Battonyáig szinte valamennyi magyar településre jutott. De olyan mennyiségben, hogy még ma is felbukkannak jobb, rosszabb állapotban. Ugyancsak jellegzetes szocialista ipari termék volt a nézőhöz közelebbi virágtartó által kicsit kitakart pad. Itt éppen sárga-fekete kombinációban pompázik, de emlékeimben piros fehér, kék-fehér és zöld-fehér kombinációk is élnek a különböző strandokon, iskolaudvarokon és parkokban. Mindezek mögött látható a tér korábbi szökőkútjának egyike, amiben ott áll az a hatalmas betontál, amit jelenleg a Tiszaligeti Sportcsarnok előtti parkban találunk. Minden bizonnyal életkor- és élményfüggő, hogy ez vagy a jelenlegi térberendezés a szebb, a magam részéről én a jelenlegire szavaznék.
De nézzünk a tér mögé! A nagy sárga épület a XIX. század közepén épült Magyar Király Szálloda, amiben a hatvanas években már a megyei múzeum, a Verseghy könyvtár, sőt egy főiskola kihelyezett tagozata és annak kollégiuma is működött. A főbejárat fölötti erkély ekkor már vagy húsz éve eltűnhetett a homlokzatról, miként az utcai üzleteknek sincs már nyoma. Viszont ott a jellegzetes üvegezett vasajtó, ami ugyancsak az összes, korabeli magyar múzeumra és megerőszakolt műemlékünkre jellemző volt.
A néha Magyar Királytól balra már áll, a földszintjén a Múzeum étteremnek helyet adó társasház, amit a hatvanas évek elején, nem sokkal a szobor avatása előtt adtak át. Így fél évszázad után már a tér nélkülözhetetlen része, és bár szépségéről lehet vitatkozni, a tér középpontja felé fordított erkélyei kifejezetten izgalmassá teszik ebből a szögből a homlokzatát. És, bár a fentebb felsorolt építmények a nyolcvanas években is így néztek ki, a felvétel bal széléről hiányzó TB-székház – ma Kormányablak – hiánya miatt mondhatjuk, hogy az a kép csak 1963 és 1975 között készülhetett.
Persze mondhatnánk a felvételen látható két jármű miatt is. A múzeum előtt álló, szürke autó ugyanis egy Warszawa M20-as, amit 1964-ig gyártottak Lengyelországban, idehaza pedig elsősorban állami autóként használták. Talán nem tévedek, hogy a képen látható példány a megyei hatáskörű múzeumé lehetett jó pár éven keresztül. A Warszawánál picit érdekesebb az előtt álló kék busz, ami szerintem egy Skoda RTO 706-os, vagy annak a turista változata. Az biztos, hogy nem Ikarusz. Márpedig, ha ez így van, akkor a csehszlovák ipar remekével csehszlovák kirándulók járhattak a fotózás pillanatában Szolnokon. Talán éppen a múzeumban, ahol esetleg egy ehhez a képeslaphoz nagyon hasonló, csak esetleg egy-két évvel korább készült fotót felhasználó lapot vehettek, hogy üdvözletüket küldjék tőlünk haza.
