A felvétel előterében látható apró parasztház miatt akadt meg a szemem ezen az 1911 júliusában postára adott szolnoki képeslapon. Aztán jobban megnézve rá kellett jönnöm, hogy különlegességét nem az adja, ami látható rajta, hanem ami éppen hiányzik. Egy újabb olyan képeslap, amiről – igaz, csak részben – hiányzik a Tisza-híd.
Mármint az utolsó fagerendákból ácsolt tiszai átkelő, amit 1909. március 15-én sodort el a jeges ár. Hogy aztán két évvel később már álljon a helyén Szolnok legszebb Tisza-hídja, ami a fővárosi Ferenc József – ma Szabadság – híd kistestvérének volt tekinthető, és 1944-ig szolgálta a várost és az erre járókat. Nem könnyű e képeslap homályos felső harmadában kivenni, ám mégis azt kell mondanom: jól látszik, hogy a fotózás pillanatában a fahídnak már csak a két parthoz közeli részei álltak, a középső eltűnt, megszűnt az összeköttetés. Ebből pedig az is következik szerintem, hogy a fotózás nem sokkal a katasztrófa után, a növényzet alapján valamikor annak az évnek a kora tavaszán történhetett.
Talán abban sem tévedek, ha azt mondom, a Belvárosi Nagytemplom tornyának erkélyére felmászó fotós feladata nem az elpusztult híd megörökítése lehetett, hanem az akkor tíz éves Szolnoki Zsinagóga lefényképezése. Ami így a kompozíció közepére került, és nemcsak magára vonja a tekintetünket, de ügyesen kitakarja a környék már álló, jelentősebb épületeit. A néhány évvel idősebb Református templomnak talán csak a fele látszik, és egy idegen számára elsőre talán nem is egyértelmű, hogy az egy különálló épület, nem pedig a zsinagóga hátsó fertálya. De szinten csak egy rész látható az akkor már legalább 21 éves Állami Fiúgimnáziumból, ami csak jóval később veszi fel Verseghy Ferenc nevét. És szerencsére ugyancsak keveset láthatunk a Tisza-part vásártereiből és rakodópartjából, amiknek a helyén ma már parkok, a színház és a Tisza szálló áll. Ugyanakkor szépen látszik, hogy a zsinagógának az építése után mekkora saját kertje volt.
Persze érdemes az előző század első évtizedének végén a szolnoki Szent Ferenc, Őr, Szigony és Szapáry utcák környékén mást is észrevenni. Például a felvétel alján látható – az Őr utcában lévő – picike udvaron álló, apró, tornácos parasztházat, amihez hasonló ma már csak a Tabánban lévő Tájházunk. A környék házait elnézve valószínűsíthetjük, hogy nem egy tehetős család lakta, akik akkoriban költözhetett erre a környékre, amikor az még nem értékelődött fel. Mert nem lehet kétségünk afelől, hogy a Molnár utcából Szapáryvá lett korzó kialakulása, az új templomok megépülése, a Szent Ferenc út lekövezése alaposan felverhette a környéken az árakat, illetve lassan megváltoztatta a lakosság összetételét és az utcák képét. Nem véletlen, hogy a fotózás után nem sokkal a Szapáry és a Sóház utcák sarkán épülni kezd – a ma is álló – Barta-palota, a város új szemléletű bérházainak egyike.
A felvétel jobb oldalán látható, hosszú épület egyébként a helyi tűzoltók laktanyája volt. Mellette egy módosabb parasztház, aminek a vége a folyóig nyúlhatott. A zsinagógától jobbra pedig ott áll a környéken ma fellelhető épületek legrégebbike, amiben jelenleg a Galéria étterem működik. A zsinagóga túloldalán álló épületekből több is túlélte az elmúlt közel 110 évet. Például a mai Templom utca első két ház, a Szapáry sarok utáni épülete, aminek ezen a képen csak a teteje látszik, és ma szórakozóhely üzemel benne.
