Ha valaki esetleg tudja, ki lehetett Ferkó, aki 1901-ben Szolnokon a Kisfaludy utca 18. szám alatt lakott, akkor esetleg kiderülhet, hogy Gizike elkészítette-e neki a kért dohányzacskót, illetve a gödöllői lánnyal kiteljesedett-e a szerelmük. Mindezek mellett csak érdekesség Kalmár Miksa reklámképeslapja.
Két héttel ezelőtt mutattam be a Van-e szerelmesebb képeslap? című írásban azt az anzikszot, amit 1901. április 17-én küldött valaki Szolnokról Gödöllőre Volf Gizella úrhölgynek. Az akkori szabályoknak megfelelően a képeslap feladója a címzéses oldalra nem írhatott üzenetet, így a két szolnoki fotó mellett maradt felületen helyezte el szerelmes üzenetét. Nem túl diszkréten, ami talán arra utal, hogy a két fiatal között bimbózó kapcsolat már nem lehetett titok sem a szülök, sem az ismerősök előtt. A szerelmi vallomáshoz használt, Bakos István kiadásában Szolnokon megjelent képeslapon a Kossuth tér és a Tiszán átívelő vasúti híd más kiadványokon is ismert fotója volt látható.
A blogSzolnokon még be nem mutatott képeslapjaim között az e heti Album anyag után kutatva akadt a kezembe egy bő két hónappal korábban, ugyancsak „Őnagysága Volf Gizella úrhölgynek” címzett lap. Amit a kézírás alapján szerintem ugyanaz a személy küldhetett. Márpedig ha amatőr grafológusi véleményem helytálló, akkor már azt is tudhatjuk, hogy a fülig szerelmes fiatalembert Ferkónak – feltételezem Ferencnek – hívták, és 1901 tavaszán a Kisfaludy utca 18. szám alatt lakott. Hogy állandó jelleggel vagy ideiglenesen az persze nem derül ki e lapról, de azt hiszem, nem is ez a lényeg, hanem az üzenet.
Ferkó ugyanis egy kéréssel fordult Gizike nagysághoz. Mint apró betűiből, szabadkozó soraiból kivehető, a fiatalember egy csibukot – ő csipuknak írja -, azaz pipát vásárolt, amihez a nélkülözhetetlen dohányzacskó elkészítésére kéri a hölgyet. Kéri? Már-már rimánkodik, könyörög. Gondolom azért, mert jelentősége volt a szépen elkészített, egyedi dohányzacskónak, amiben akkoriban az elfüstölnivalót tartották. Azt persze csak feltételezem, hogy a XX. század első napjaiban Gizike nem a dohányzacskó készítés ősi, Alföldön szokásos módszeréhez folyamodott, azaz nem egy kos herezacskójából, vagy állatok lenyúzott bőréből készítette el az ajándékot. Amit ráadásul a fiatalember a Gizike mamájától kapott „házi úr” (az idézőjelet a képeslap írója használta) sapkával kérte megküldeni részére. Ezért is adta meg a szolnoki címét az anziksz tetején. Talán nem tévedünk, hogy ha a leendő anyóstól a fiatalember már ilyen fontos ruhadarabot kapott, akkor a szülők sem ellenezték ezt a kapcsolatot. Ami két hónappal később már azt is megengedte, hogy Ferkó nyílt képeslapon kiáltsa világgá, hogy „szeretem, szeretem”.
Csak remélni tudjuk, hogy szerelmük és kapcsolatuk beteljesült. Talán van valaki Szolnokon, aki a cím és a két név alapján felismeri a párt, akik szerintem 1901-ben össze is házasodtak, és ma akár déd- vagy ükunokáig és élhetnek Szolnokon.
De, ha már ez a történet a blogSzolnok Album rovatában került elő, akkor magáról a dohányzacskót kérő képeslapról is essen néhány szó. Merthogy a maga nemében az is elég különleges, hiszen nem fotók, hanem grafikák láthatóak rajta. A budapesti Posner kiadásában megjelenő képeslap bal felső képe a Zagyva túloldaláról, a későbbi Művész telep felől nézve mutatja az akkori ácsolt Zagyva-hidat, a Gyömörey-féle ház tűzfalát, a mai Varga oldalszárnyát és a bíróság hátsó részét, valamint a Megyeházát.
A jobb felső képen pedig szemből, a mai Dózsa György utcai torkolatból ábrázolja a Megyeháza impozáns főhomlokzatát, míg a harmadik, bal alsó mozaikon „Kalmár Miksa Divat és Fehérnemű Nagy Áruházának” a rajza látható. Az első kettő rajz korabeli képeslapokhoz is használt fotók alapján készülhetett, sajnos nem tudom, milyen technikával, de biztos, hogy nem szimpla másolás útján. A harmadik rajz viszont valószínűbb, hogy stilizált, hiszen a kirakat elé rajzolt emberek olyan aprók, ami kizárttá teszi egy szolnoki üzlet kapcsán a méretarányos ábrázolást.
Kalmár Miksa üzletének feltüntetése miatt egyébként azt gondolom, hogy ez egy klasszikus reklámképeslap, amit a divat és fehérnemű nagykereskedő finanszírozhatott. Arra persze kíváncsi lennék, hogy az ilyen képeslapok hogyan kerültek a későbbi feladókhoz. Azaz a trafikokban és papíráru kereskedésekben árulták ezeket, avagy a megrendelő kereskedők kvázi reklámajándékként osztogatták a vásárlóiknak. Ha ez utóbbi, akkor mindjárt feltehetjük azt a kérdést is, hogy a pipázó Ferkó vajon mit vehetett ebben az üzletben?
