Amikor Meszlényi Imre postára adta ezt a szolnoki képeslapot, talán még nem tudta, hogy a második világháború első nagy felvonása éppen véget ért. És úgy tűnik, a legkevésbé sem izgatta, hogy Szolnok legrégebbi épületét ábrázoló fotóval üzenhet haza, hiszen az sokkal fontosabb volt számára, hogy hamarosan hat nap szabadságot kap.
Az első világháború idejéből nagyon sok olyan szolnoki képeslap maradt fenn, amelyeken, a városon átutazó katonák üzentek szeretteiknek a még létező Monarchia ezer vidékére. Ezeknek is köszönhető, hogy viszonylag sok felvétel ismert a XX. század elejéről, Szolnokról. Lehet persze, hogy csak az én gyűjteményem hiányos, de nekem úgy tűnik: a második világháborúból kevesebb, katonák által Szolnokon írt, Szolnokot mutató képeslap létezik. Aminek oka lehet, hogy Szolnokon már kevesebb ideig várakoztak a katonavonatok, vagy többnyire nem erre jártak, netán más módot választottak az üzenni akaró bakák. Mindenesetre nagy becsben tartom az itt bemutatható, 1939. szeptember 18-án, Szolnokon postára adott képeslapot.
A képeslaphoz használt fotó a mai Templom, Mártírok és Mária utca találkozásánál lévő Szentháromság teret mutatja, nagyjából nyugatról kelet felé, a jelenlegi Szent Imre Cserkészház felől fotózva. A képet Belvárosi Nagytemplom főhomlokzata uralja, ami lényegében ma is pontosan ugyanígy néz ki. Mellette jobbról a rendház, balról a Templom utca fái, előtte pedig – a kisebb fák mögött – az a Kálvária, ami ma már a tér szélén, a kerítésnek tolva áll. Ez utóbbi az egyetlen komolyabb eltérés a mai állapotokhoz képest, na meg persze a fák, amelyek közül ki tudja hány élte túl az elmúlt minimum nyolcvan évet. Merthogy ezt a fotót legkésőbb 1939 nyarán készíthették.
Ha helytörténeti érdekességet szeretnénk találni ezen a képen, akkor a templom bejáratától kicsit jobbra lévő lámpaoszlopra hívnám fel a figyelmet. Elképesztően magas – gondolom azért, hogy minél jobban bevilágítsa a teret. És felső ívelt része kifejezetten szép – feltételezem azért, mert a város elsőszámú temploma elé mégsem lehetett akármit tenni. Szolnok villanyvilágításának történetéről szóló dolgozatban vagy kiállításon is előkelő helyet kellene kapnia a képnek, hiszen ritka szép lámpaoszlop állt a harmincas években a Szentháromság téren.
Ami persze pont annyira érdekelhette e képeslap korabeli feladóját – a hódmezővásárhelyi illetőségű Meszlényi Imrét -, mint az, hogy Szolnok legrégebbi épületét ábrázolja a felvétel. Igen, hiszen Szolnokon, a XVIII század előttről, használható állapotban nem maradt fenn ember alkotta létesítmény. De abból a századból is mindössze három: a Belvárosi Nagytemplom, a Xavéri Szent Ferenc Kápolna és a Partos Kápolna.
Meszlényi Imre számára 1939. szeptember 18-án sokkal fontosabb volt, hogy végre bejuthatott a városba – talán Szandaszőlősről -, sikerült képeslapot vennie, és üzenni tud a szeretteinek. A lapot a feleségének – „Drága Anyukám!” – címezte, és hogy nem az édesanyjáról van szó, azt a gyönyörű betűkkel, ceruzával írt szöveg két részlete igazolja.
Egyrészt érdeklődik „Nagyatyáék” hogyléte felől – lehet, hogy még egy többgenerációs családmodell feje volt a lap írója -, másrészt azt is megkérdezi „a lányok hogy viselkednek”. Azaz feltételezhetjük, hogy egy többgyerekes édesapát szólított fegyverbe a pár héttel korábban kitört második világháború, aminek a postázás napján az első nagy fejezete – Lengyelország felosztása a német és a szovjet birodalmak között – előző nap lezárult. A lapot író katona számára szeptember 18-án azonban sokkal fontosabb volt, hogy abban reménykedhet, hamarosan hat nap szabadságot kap, és hazatérhet Hódmezővásárhelyre.
A történet folytatása számunkra ismeretlen. Mi csak azt tudjuk, hogy Meszlényi Imrének köszönhetően maradt egy viszonylag jó minőségű fotónk a Belvárosi Nagytemplomból. Azt pedig csak kívánhatjuk, hogy az 1939-től még elképesztő messzeségben lévő békét a képeslap írója és szerettei is megérték. És talán évtizedekkel később újra látták a szolnoki Belvárosi Nagytemplomot.
