Ezzel a szolnoki képeslappal 1977-ben Temesvárról küldtek névnapi jókívánságokat Kiskunfélegyházára. Már emiatt is megér egy bejegyzést. Meg azért is, mert bár a képen látható park a fotózáskor Marx nevét viselte, ez valahogy lemaradt a szöveges oldalról. Persze azért is érdekes, mert ezen a képen még látható tíz éve elbontott épület.
Néhány régi képeslap elképesztően kalandos utat tudott bejárni. Ezt a szolnoki lapot például 1977. szeptember 3-án küldték Dr. Kanizsai Nagy Imrénének Kiskunfélegyházára, hogy így kívánjanak neki – Rózsikának – boldog névnapot. Annak, aki élt a szocializmus alatt, talán semmi meglepő nincs abban, hogy a különböző ünnepi jókívánságokat valaki nem az alkalomhoz illő képeslapon küldte el. Hiszen nem mindig lehetett pont olyat kapni, amilyen kellett volna. Emlékszem, én is küldtem karácsonyi és újévi jókívánságot az egyik barátomnak tavaszi virágos képpel 1982-ben, mert a közelünkben lévő postán akkor csak olyan volt.
Ám ez a képeslap azért is érdekes, mert a névnapi jókívánságot, a bélyegek és a pecsét tanúsága szerint Temesváron adták fel. Mivel kizárható, hogy Temesváron 1977-ben szolnoki képeslapot árultak volna – sőt abban is biztosak lehetünk, hogy Szolnokon kívül sehol sem árultak szolnoki lapokat, maximum a környező településeken -, valószínűleg Magyarországon szerezte be egy ott élő magyar család ezt az anzikszot. Talán néhány héttel korábban a határ innenső oldalán jártak, esetleg Szolnokot is felkeresték, és valahogy megmaradt ez a lap, ami – bár nem nagyon kötődött sem a feladók, sem a címzett lakóhelyéhez és az ünnephez sem – jól jött a jókívánság továbbításához.
Hogy az elmúlt több mint negyven évet hol töltötte ez a képeslap, nem tudom, én pár napja vásároltam. Nem a hátulja, hanem a képes oldala miatt, merthogy még látható rajta az éppen tíz évvel ezelőtt elbontott Damjanich uszoda 33 méteres medencéjét rejtő lelátó. Illetve a sarkán a Szolnokon, a Tiszamenti Vegyi Művekben (TVM) gyártott Tomi mosópor reklámja. Csak a fiatalabbak kedvéért: a Tomi annak idején olyan volt nekünk, mint a győrieknek a Rába, a székesfehérváriaknak az Ikarusz. Helyi márka, amit az egész országban ismertek.
Egyébként, ha a hátlap miatt nem tudnánk, hogy mikor adták fel ezt a lapot, a fehér uszodaépület és a kép előteréből hiányzó Damjanich mellszobor miatt azt mondhatnánk, Tulok Ferenc (1923-1996) fotóművész 1967 és 1984 között készíthette ezt a képet. Így azonban tíz évre szűkíthető ez az intervallum. Bár hozzáteszem, a növényzet alapján inkább azt mondanám, hogy valamikor a hetvenes évek elején készült ez a kép a Tisza-híd belvárosi hídfőjétől, nagyjából a mai kocsma, akkor nyilvános vécé fölött állva. Emiatt kicsit érthetetlen is, hogy az 1945 óta Marx Károly nevét viselő parkot mutató képeslap hátsó oldalára, a bal felső sarokba miért csak annyi került – magyarul és oroszul -, hogy „Szolnok, park”, mintha valaki elfelejtette vagy szégyellte volna az akkoriban sokszor felbukkanó nevet.
Hasonló beállítású fotó ma is készíthető a hídfőről. Persze a Dami lelátója már nem lehet rajta, miként a korra jellemző „ufólámpák” sem, amelyek olya sok közterületet díszítettek a Kádár-korban. Megváltoztak a padok, és persze a növények is sokat nőttek. Ugyanakkor ezen a képen a távolban csak egyetlen amfora látható, holott ma már kettőt fotózhatnánk erről a helyről a Verseghy parkban. Kérdés tehát, hogy a város első tervezett közparkjában 1926-ban felállított amforák mikor és miért vándoroltak, és egyáltalán hány darab volt eredetileg belőlük. Ha jól sejtem, kettőnél több. Ám ez már egy másik történet.
