2025.10.14. (kedd)

Delizsánsz a Kossuth téren

Delizsánsz a Kossuth téren

Dátum:

A szolnoki Kossuth teret ábrázoló felvétel az előző századfordulón készülhetett. Akkor, amikor a szolnoki vasútállomáson már legalább öt vonal találkozott. És mégis, egy delizsánsz, azaz egy, a XVIII. század közepétől használt, utasok szállítására is alkalmas postakocsi áll a tér közepén.

A szolnoki Kossuth teret ábrázoló felvétel az előző századfordulón készülhetett. Akkor, amikor a szolnoki vasútállomáson már legalább öt vonal találkozott. És mégis, egy delizsánsz, azaz egy, a XVIII. század közepétől használt, utasok szállítására is alkalmas postakocsi áll a tér közepén.

A budapesti Glass & Tuscher képeslapgyárában készült anzikszhoz használt fotó, első ránézésre, legkorábban 1891-ben készülhetett, hiszen már látható rajta a Pénzügyigazgatóság, azaz a mai könyvtár épülete. Azonban, ha jobban megnézzük a kép előterét, akkor a Hotel Magyarkirály Szálloda – azaz a mai múzeum – főbejáratába mosódva egy villanypóznát fedezhetünk fel, illetve a fotón keresztbefutó légkábelek is feltűnhetnek. Mindezekből pedig arra kell következtetnünk, hogy a nagy valószínűség szerint a tér déli végéből bő ötven éve elbontott Steiner-féle ház emeletéről dolgozó fotós, csak a századforduló után készíthette, a később színezett felvételt. Erre utal a kép jobb szélén látható 68-as obeliszk körüli vaskerítés is, illetve, hogy még a kiadó is „Piacz” térként aposztrofálta, az akkor már lassan egy évtizede Kossuth Lajosról elnevezett főteret.

Mindez tényleg csak azért érdekes, mert a szerintem a Magyarkirály reklámozására készült képeslap közepén, a hotel bejáratával szemben egy kétlovas delizsánsz várakozik. Egy olyan „tömegközlekedési” és postai jármű, ami a XVIII. század közepétől terjedt el az országban, hogy meghatározott útvonalakon ilyenek kössék össze a nagyobb településeket. Azaz egy legalább másfél évszázados eszköz látható a képen, miközben a fotózás pillanatában már legalább öt vasúti vonal találkozott a szolnoki állomásnál, vashídon futottak át a vonatok a Tiszán, és a várost körülölelő töltés is rég készen volt. Tehát feltehetnénk a kérdést, hogy mit keres a XX. század elején egy ilyen közlekedési eszköz ezen a képen.

Azt hiszem, a magyarázat roppant egyszerű. Bár Szolnok vasúti csomópont volt, a város környéki települések jelentős része ugyanúgy nem volt vonattal elérhető, mint ma. Ugyanakkor az autóbuszt talán még fel sem találták, viszont ezekről a vasút nélküli településekről is be kellett valahogy jutni a megyeszékhelyre. Semmiféle bizonyítékom nincs rá, de azt állítom, hogy az ezen a képeslapon megörökített delizsánsz ilyen célt szolgált, és a környékről hozhatott utasokat és leveleket Szolnokra. Sőt, biztosak lehetünk abban is, hogy hasonló eszközök még vagy fél évszázadig, azaz a buszok és a teherautók elterjedéséig szolgáltak. Milyen jó lenne tudni, mikor ment nyugdíjba az utolsó szolnoki delizsánsz!

Miként például azt is, hogy a felvétel bal alsó sarkában, a mai múzeum földszintjén működő festékbolt bejárata fölött lévő kutya milyen összefüggésben van a tér más pontjain feltűnő, hasonlóan ebet mintázó cégérekkel. És valóban fekete volt, amint ezen a képen látható, avagy csak a negatív festője feledkezett meg a valódi színéről? Egy vagy több ilyen kutya volt a téren, és/vagy esetleg csak „vándoroltak” az üzlethelyiségek között? Legalább három, a Kossuth tér különböző pontján, nagyjából egy időben megörökített cégér kutyát tudnék képeslapokon mutatni. Miért volt a szolnoki kereskedők körében ennyire népszerű a kutya, mint cégér? Ezek számomra legalább annyira érdekes kérdések, mint az utolsó delizsánsz története.

És még valamit nem értek ezen a csak 1914. október 24-én, minden bizonnyal egy frontra induló katona által Szolnokról Bécsbe küldött képeslapon. A mai könyvtár épületének sarkánál, szinte a 68-as obeliszk csúcsánál látható nyeregtetőt. Az ott mi? Milyen legalább kétemeletes ház állt a Jókai vagy az Arany János utcában az előző századfordulón, és hova lett? Arról próbálom magamat győzködni, hogy az ott a szintén 1891-ben átadott bíróság – Törvényszék – mögött lévő megyei börtön egy részének a teteje. De nem nagyon tudom elhinni, hogy a mai Dózsa György úti épület látszódott így a Kossuth tér déli végéről, miként azt sem, hogy a börtön ennyire benyúlik abba az utcába. Ám akkor mi ez a tető? Ami elvonja az ember figyelmét olyan részletektől, mint például a Magyarkirály főbejárata fölötti, gyönyörűen megtámasztott, díszes kovácsoltvassal körbevett erkélytől.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Amikor 10 éves volt a Skála

Nem tudom, a kortársak miként emlékeznek, de számomra nagy elégtételt jelentett, amikor Szolnokon is megnyílt Skála áruház. Ehhez persze kellett az az elsöprő reklámkampány, amit a Demján vezette cég akkoriban prezentált. Az áruház fénye még tíz évvel később is ?ragyogott?.

Búcsú a Nerfeld-palotától

Talán ez az egyik utolsó kép a még nagyjából ép Nerfeld-palotáról, amit kicsit kapkodva készíthetett a gyerekkorát jórészt abban a házban töltő Nagy Zsolt, a megyei napilap legendás fotósa. Legalábbis erre utal, hogy egy 1600-as Lada lóg a képbe, ami azért így is sokat mesél a hetvenes évek végi Szolnokról.

Utcavég

Száztizenkét évvel ezelőtt még nem Szapáry utca volt a Szapáry, és a végén sem állt még a gyaloghíd, sőt a zsinagógát sem látni. Egy XIX. század végi fotón mégis megörökítették az utca végét. JAVÍTÁS!

Weinstock-Nerfeld kooperáció

Az elsőre csak a szolnoki zsinagóga megörökítésének tűnő képeslap a mai Tiszai hajósok terén egykor álló szökőkutat, a Szapáry utca jelenlegi elejének száz évvel ezelőtti házsorát, na meg két üzleti "zseni" kooperációjának emlékét is őrzi. Weinstock Ernő fotójából Nerfeld Ferenc adott ki képeslapot.