A szolnoki Kossuth térről valamikor az előző évszázad elején készült nyári fotón alig látni férfiakat. Illetve az is különös, hogy a viszonylag jó minőségű fotóból lett képeslapon nem olyan öltözékű nők láthatóak, mint a nagyjából ezzel egyidős felvételeken, a szolnoki korzón.
Ezt az 1910. május 4-én Szolnokról a Liptó megyei Rózsahegyre küldött képeslapot a felhasznált fotó jobb oldalán látható épület miatt vettem meg. A Kossuth tér sarkán 1952-ben átadott, úgynevezett 1-es számú irodaház helyén korábban álló épületekről ugyanis viszonylag kevés felvétel maradt fenn, vagy ami megmaradt, azok is távoliak vagy homályosak. Ez érthető is, hiszen a XX. század elejére kiépülő szolnoki főtérnek akár a déli – a városházával -, akár a nyugati – a Népbankkal és Steiner Jakabék házával -, akár az északi – a Magyar Király Szállodával és a pénzügyigazgatósággal – oldalai sokkal szebb és érdekesebb volt, mint a Zagyva felé eső rész a földszintes épületeivel. Ez a kép is csak annyit őrzött meg, hogy a sztálinbarokk irodaház helyén fél évszázaddal korábban egy földszintes kereskedőház állt, aminek a városháza felé néző sarkán nagy kirakatokkal az utcára néző üzlet működött. Sajnos ezen a fotón nem vehető ki, hogy az Engel és To (talán Tóth) cég mivel foglalkozhatott, ha tippelnem kellene, vaskereskedést működtethetett.
Az ismeretlen fotós felvételéből egyébként a Kossuth tér ellentétes oldalán lévő Faragó Sándor könyv, zenemű és papíráruháza készített képeslapot, akiknek viszonylag sok ilyen kiadványa ismert az előző századforduló környékéről. Az itt bemutatott lapot Noszák Andorné úrasszonynak Lidneny hadnagy úr küldte, mindössze azzal a rövid üzenettel, hogy „kezeit csókolja”. A hadnagy – aki fontosnak érezte az aláírása mögé a „hdgy” rövidítést odailleszteni – a mából nézve gyönyörű kézírása alapján tanult ember lehetett, ugyanakkor talán szemtelen és meggondolatlan is. Miért tarthatta fontosnak, hogy a Monarchia egy távoli városából ilyen rövid, találgatásokra okot adó üzenetet küldjön nyílt, bárki által elolvasható és továbbgondolható képeslapon? Lehet, hogy a hadnagyocska és Rózsahegy szépasszonya között szövődött valami? Fantáziámban már-már egy Mikszáth novella jelenik meg.
Mindenesetre talán valami romantikusabb anzikszot is küldhetett volna a hadnagy, akinek persze nagyon hálás vagyok, hogy ezt a ritka felvételt választott – szerintem nem nagyon törődött vele -, hiszen így egy nagyon jó szociofotó maradt az utókorra. Roppant érdekes ugyanis, hogy a felvételen szinte alig láthatóak nadrágot és kalapot viselő alakok, azaz férfiak. A bal szélén, a fotósnak háttal álló bérkocsi mellett azonosítható kettő, illetve a kép közepére került fém villanyoszlop körül néhány. Az is különlegessége a képnek, hogy jól öltözött, városi úriasszonyok sincsenek rajta. Olyanok, mint akiket ugyanebben az időben a Szapáry és a Bross utca sarkánál, az új Tisza-hídon vagy éppen a Magyar Király Szálloda előtt megörökítettek. Ezen a Faragó-féle lapon csak egyszerű hosszúszoknyás, fejkendős, hosszú ujjú felsőt viselő asszonyok és leányok láthatók.
Leginkább szerte a téren, kisebb-nagyobb csoportokban ácsorogva vagy a járdán ülve, mint a fotó jobb szélén lévő ötfős társaság. Egyértelműnek tűnik, hogy egy piaci napot örökített meg a fotós, a rövid árnyékok alapján valamikor dél körül, amikor a környékbeli településekről vagy a külső városrészekből érkezők már hazafelé készültek. Talán a saját dolgaikat intéző vagy egy kicsit külön utakon járó férfiakra várnak, hogy szekereken, gyalog, vagy esetleg a szolnoki állomásra kiballagva, vonattal térjenek haza a szolnoki bevásárlásról. Amit a kép készítésekor leginkább a Kossuth téren és a környék épületeinek földszintjén sorakozó boltokban lehetett lebonyolítani.
Ez a mai Szigligeti út torkolatának környékéről készült fotó egyébként kicsit csalóka, mert a fák alapján úgy gondolhatnánk, mintha a korabeli Kossuth tér egy hatalmas park lenne. Más képeslapok alapján azonban tudható, hogy igazából a tér keleti végén két fasor futott – egy az út, egy pedig a járda mellett -, amelyek között egy hatalmas placc, piacozásra alkalmas terület húzódott a tér közepéig, ahonnan már hiányoztak a növények, miként a túl oldalról is, ahol piaci napokon sátrak és ponyvás asztalok is várták a Szolnokra érkező bevásárlókat.
