Szolnok harmadik vasútállomás épületéről viszonylag sok képeslap maradt fenn. A gyűjteményemben azonban ez az első, amelyik az épülettől jobbra, tehát a mai posta irányában lévő részeket is megmutatja. Az árusok, a delizsánsz és a félbemaradt festés miatt is érdekes ez a kép.
Ezen a szerintem az első világháború előtt készült képeslappá lett felvételen először a fotózás szöge miatt akadt meg a szemem. A Pfaff Ferenc tervei alapján 1907 decemberében építeni kezdett, ezen a helyen második, Szolnok történetében azonban harmadik állomásépületről ugyanis eddig csak szemből, illetve északról dél felé nézve készült képeket ismertem. Ez azonban megmutatja az épületnek azt a részét is, ahonnan a legtöbb, általam ismert képeslap készült, azaz nagyjából a mai 2-es posta helyét és környékét. Mint Szikszai Mihály Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúttörténetéhez című rendkívül alapos és szórakoztató munkájából tudható, a Pfaff-féle épülete a második földszintes tömb után ért véget. Tehát az arra merőlegesen álló, nyeregtetős épület már nem illeszkedett hozzá, miként a felvétel jobb szélén lévő, távolabbi épület sem, amit én valamiféle lakóépületnek gondolnék. Egyébként ez a főépülettől elkülönülő két épület jól látható a város 1927-es térképén is.
Természetesen ezen a képeslapon sem csak egy érdekességet lehet felfedezni. Ez például egy kifejezetten trehány vagy talán félbehagyott munka. Többször írtam már arról, hogy a színes fényképek elterjedése előtt úgynevezett festett képeslapokkal próbálták a kiadók a minél élethűbb látványt visszaadni. Nos, úgy tűnik, hogy ezt a fotót is elkezdték kiszínezni, de aztán a munka félbemaradt, ám ennek ellenére forgalomba kerülhetett a képeslap. Részben a színezést, részben a munka minőségét is jól mutatja a felvétel bal széle, az első torony melletti tető, ahol egy kéményt is sikerült a cserepek színére festeni. De látszik a főbejárat fölötti féltető zöldjén, meg a jobb alsó sarokban lévő árusok piros kabátján is, hogy ez a munka nem nagyon sikerült.
Kicsit bánom is, hogy az árusok össze lettek maszatolva, hiszen ennek a képnek nemcsak a beállítása különleges számomra, de ezek a kerekes pultokat használó kereskedők is. Akik jó üzleti érzékről tanúbizonyságot téve a város egyik legforgalmasabb helyén próbáltak adni-venni. Jó lenne tudni, mi minden lehetett azokon a kocsikon! Vajon az utazás közben fogyasztható dolgokat, esetleg alkalmi ételeket, avagy klasszikus piaci termékeket kínálhattak? A nagykerekes kocsikról egyébként nekem a székesfehérvári Kati néni, a fertályos asszony szobra ugrik be. Ezek szerint Szolnokon is voltak hasonló asszonyok.
Érdemes az állomás épülete előtt várakozó lovaskocsikat, kis túlzással a korabeli parkolót vagy „taxi drosztot” is szemügyre venni. A főbejárat két oldalán egyértelműen bérkocsik, vagyis két lovas, mozgatható tetejű, némi „rugózással” ellátott fiákerek várakoznak. Előttük azonban – az első árus feje fölött, a fotósnak háttal – egy delizsánsz, azaz lóvontatású postakocsi látható, ami távolsági személyfuvarozásra is szolgált. Egy ilyet mutattam már be 2019. szeptember 21-én a Delizsánsz a Kossuth téren című bejegyzésben is. A nagyjából már a mai szinten kiépült vasútvonalak mellett, a vonattal el nem érhető településekre a XX. század elején ugyanis ilyenekkel lehetett utazni.
Éppen ezért, részben ez a delizsánsz is azt bizonyítja számomra, hogy az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotó jóval az első világháború előtt készült. Annak ellenére, hogy magát a képeslapot 1936. november 17-én küldték Szolnokról a Vas vármegyei Oszkó településre, mintegy Erzsébet napi jókívánságként. Írója, egy bizonyos Imre Bözsi néninek és Sógor bácsinak ír, minden bizonnyal édesanyja nevében is, mert egy ilyen mondat is olvasható a lapon: „A közeli viszontlátás reményében nem tér ki anyuka semmi különösebb közleményre”.
