Lassan felnő Szolnokon egy generáció, amely tagjainak semmiféle emléke nem lehet erről a különös, a maga nemében akár szépnek is nevezhető épületről. De van még pár generáció, amelynek tagjai ebből a szögből is felismerik az 1967-ben átadott, de csak negyven évig használt épületet.
Lassan azt kell mondanom, kell ahhoz némi helyismeret vagy életkor, hogy valaki egyből felismerje a képen látható épületet. Ahhoz meg tényleg vagy szolnokinak kell lenni, vagy sok időt kellett 2007 előtt eltölteni a városban, hogy összeálljon a pontos helymeghatározás. Igen, ezen a képeslapon Szolnok látható. Pontosabban a néhai Marx park egy része, ami egyik oldalán az 1949-ben megnyitott Damjanich uszodával volt határos, amit 1967-ben bővítettek ezzel a fehér épülettel, azaz a 33 méteres fedett medencével, tetején lelátóval és napozó terasszal. Akinek 2007 előttről lehetnek szolnoki emlékei, annak jó eséllyel van erről az épületről is.
A Damjanich uszodát 1949. március 5-én, a Szolnoki csata 100. évfordulóján adták át, ami magyarázatul szolgál a nevére is. Bár azon se csodálkozhatnánk, ha esetleg Damjanich utcai uszoda lett volna eredetileg, hiszen a főbejárata onnan nyílt. A sportuszoda – a maga 50 méteres nagymedencéjével – természetesen termálfürdő is volt, hiszen meleg vizes medencékben is lehetett ücsörögni, illetve strand is, mivel a mai Rózsa-park területén hatalmas füves rész csatlakozott hozzá. Csak a fiatalabbak kedvéért: a Dami egész évben használható volt – szemben a másfél évtizeddel fiatalabb Tiszaligettel -, hiszen ősszel sátor került a nagymedence fölé, míg a meleg vizeset széltől védő kerítéssel vették körül. Így igazából nem is a pihenni vágyókat és az amatőröket, hanem a versenyszerűn sportolókat szolgálta az 1967-ben átadott fedett medence, aminek a tetejére került az 50 méteresben zajló meccseket kiszolgáló lelátó.
A hófehér épület az áttört beton ablakokkal, a körbefutó terasszal, a lépcsőzetes lelátóval, illetve a park felőli oldalon lévő ablaksorral és árkáddal szerintem kifejezetten különleges, a mából nézve is vállalható épület volt. Sőt, így visszagondolva, a Dami egyetlen említésre érdemes építménye, hiszen a telek túloldalán lévő öltözők, a rajtuk lévő kabinok nem túl szép vizuális emlékként élnek bennem. Megkockáztatom: a Tisza-híd lábánál, a városon akkor még átvezető 4-es főút mellett Szolnok egyik jelképe volt az a vasbeton szerkezet. (De jó lenne, ha legalább a makettje, vagy egy Lego-változata meglenne valahol.)
Az itt bemutatott képeslap – a Szolnokról rengeteg képet készítő Csobaji Előd munkája – a mai Verseghy-park felől örökítette meg az épületet valamikor a hatvanas évek végén.
Ha jól gondolom, a kép bal szélén álló, 1926-os feliratú amfora ma is pontosan ugyanott áll, mint e fotó készítésekor, így nagyjából belőhető, hol áll és mekkora volt a Dami fedett medencéjének épülete. Ha nem tudnánk, hogy ez a fotó csak Szolnokon készülhetett, talán elhitethetnék velünk, hogy bárhol a béketáborban, bármelyik fejlődő szocialista nagyvárosban dolgozhatott a fotós. A jellegzetes ufó-lámpák, a pitypang szőnyeg – az amforában is ez van -, a tribünszerű hátsó homlokzat kicsit a kor jellegzetessége.
De persze mi tudjuk, hogy ez a legalább fél évszázados fotó Szolnokon készült. A Marx parkban, a Damjanich uszoda mögött. Mennyire utáltam középiskolásként az ott tartott kötelező testnevelés órákat. És mennyire imádtam a kilencvenes évektől hétvégenként, főleg télen ott brügölni. Sőt, nekem még az is megadatott, hogy a gyerekeimet is elvigyem a Damiba, igaz, már nem emlékeznek rá. Mert éppen 13 évvel ezelőtt zárt be. Emlékeinkben és számtalan képeslapon azért még él.
