Szandaszőlős jelképe vagy címere is lehetne a városrész kvázi főterén 2014 óta álló Szőlővivők című alkotás. Pogány Gábor Benő szolnoki születésű és Szolnokon is élő és alkotó, Munkácsy-díjas szobrászművész „háromalakos” műve tulajdonképpen egy kút a Lengyel Antal téren.
A néhány évig önálló községként is létező Szandaszőlősnek sokáig nem volt se kimondott, se valós központja. Persze, ha valaki évtizedekkel ezelőtt nem Szolnokon, hanem ebben a városrészben akart néhány dolgot elintézni, akkor a mozihoz vagy a buszfordulóhoz ment. Merthogy a mai Lengyel Antal tér környékén volt minden fontosabb dolog a „faluban”, Szandán. Talán csak a Bőség ABC környéke, aztán meg a rendszerváltás táján kiépült új orvosi rendelő melletti rész vetekedett az iskola, a művelődési ház, a mozi és az óvoda által közrezárt, a 7-es és a 8-as busz végállomásaként is funkcionáló, sokáig „neve sincs” területtel.
Aztán a 2000-es évek után elkezdett ez a tér átalakulni. A mozi eltűnt, lett helyette „mozibolt”, megszépült a kibővült iskola és a művelődési ház, hogy a közösségi közlekedés átszervezésével a buszvégállomás is indokolatlanná váljon. És 2009 után a teret is rendbe tették, oly annyira, hogy 2011-ben nevet is kapott. Arról a Lengyel Antalról nevezték el, aki Szolnok szülöttjeként, Amerikát megjárva, ott vagyont gyűjtve, hazatérése után Szandán vett szőlőterületet, ahol mintabirtokot hozott létre, és bebizonyította: az Alföldön is lehet vállalható bort termelni. Így talán nem túlzás azt mondani, hogy Szandaszőlős Lengyel Antalról elnevezett főterének kialakítását nem is lehetett volna mással befejezni, mint egy a szőlőtermelőknek is emléket állító köztéri alkotással.
Pogány Gábor Benő szobrászművész köztéri kúttal kombinált alkotását 2014. április 4-én leplezték le Szolnok Szandaszőlős városrészének főterén. Az avatás alkalmával az azóta Munkácsy-díjjal is kitüntetett, Szolnokon született és élő művész elmondta: a szobor ötlete még a csongrádi alkotótáborban, főiskolás korában fogalmazódott meg benne, aztán több külföldi borvidék is érdeklődött iránta. A Szolnokon egyébként 29 köztéri alkotást jegyző szobrász azonban a Szőlővivők avatásakor úgy fogalmazott, hogy szerinte ez a két, jellegzetes magyar embert ábrázoló szobor nem lehetett volna jó helyen külföldön, így megörült, amikor elfogadták javaslatát, hogy a Szandaszőlős főterére kerüljön. Az avatón készült tudósításból tudható azt is, hogy a szobor elkészítésének és felállításának 20 millió forintos költségét a Szollak Kft. vállalta magára.
Így tehát a szandaszőlősi Lengyel Antal téren 2014 óta néz egymásra a vállukon átvetett rúdon hatalmas szőlőfürtöt tartó férfi és nő. A három alak – mert a hatalmas, szinte keresztre feszített fürtöt nehéz máshogy értelmezni – három megfordított dézsán áll, amik egyben a kút funkcióját is betöltik. Az inas parasztember és a vékony alföldi menyecske távolról olyanok, mintha táncolnának, vagy éppen körbe akarnának fordulni. Szinte megmozdulnak, már-már lendülete van a figuráknak. Amik egyébként Pogány Gábor Benő többi köztéri szobára jellemzően rendkívül alaposan kidolgozottak. Érdemes a két alak szabad levő kezeit, a dézsán lévő lábfejeket vagy éppen az arcukat megnézni. Esküszöm, a női alak arcvonásairól nekem az alkotó párja jut eszembe.
Mindezekkel együtt számomra Szandaszőlős jelképe vagy címere ez a szobor. Mert benne van a városrész története, illetve azok az emberek, akik nem feltétlenül csak a 19. században, de az elmúlt évtizedekben is verejtékes munkával, eszméletlen elszántsággal termővé, élhetővé tették ezt a pusztát, szántót vagy ugart. Annak a két figurának az arcában ott vannak a semmiből édenkertet varázsoló könny- és izzadságcseppek. Vagy legalábbis minden, ami nekem Szandáról eszembe jut.
