2025.08.27. (szerda)

Festmény is lehetne

Festmény is lehetne

Dátum:

Lehetne egy kora újkori németalföldi festmény, ha nem ismernénk fel rajta a 19. század végétől Szolnokon épült házakat. Lehetne akár az is a címe: "Hétköznapi piac egy kisváros főterén", ha nem lennénk tisztában azzal, hogy a szolnoki Kossuth téren járunk 1912 és 1917 között.

Lehetne egy kora újkori németalföldi festmény, ha nem ismernénk fel rajta a 19. század végétől Szolnokon épült házakat. Lehetne akár az is a címe: „Hétköznapi piac egy kisváros főterén”, ha nem lennénk tisztában azzal, hogy a szolnoki Kossuth téren járunk 1912 és 1917 között.

A Gettler József hírlapelőfizetési irodájának kiadásában 1917-ben Budapesten megjelentetett képeslapnak a jobb alsó negyedéből simán lehetne olyan kivágatot csinálni, amit aztán be lehetne csempészni egy az 1600-as években készült Avercamp festménybe. Apró, de elnagyolt alakok teszik rajta a dolgukat viszonylag nagy számban, ami összességében képet ad az adott korról, hétköznapjairól, embereiről. Itt is ez történik. Nem a legnagyobb piaci napon, inkább egy átlagos napon is él a kisváros „éléskamrája”, az előtérben a földre terített ponyvákról, a hátrébb asztalokról, még távolabb pedig már sátrak alól árulnak kivehetetlen dolgokat. Néhányan nézelődnek, a képbe bejönnek és kisétálnak.

Persze, ha egy kicsit nagyobbra vesszük a képkivágást, akkor azonnal lebukunk, hiszen például a jobb szélen belóg egy vas villanyoszlop, ami ugye egy középkori festményen időutazás lenne. Szolnokon is, hiszen ezeket csak a 20. század elején kezdték felállítani a város belső részein, hogy a Zagyván túli villanytelepről a fontosabb épületekhez eljusson az áram. És persze a bal alsó sarokban lévő nyolcszögletű kis építmény is idegen lenne egy középkori festményen, miként az egy- vagy kétlovas bérkocsik is. Az az aprócska építmény egyébként Szolnok elsőszámú artézi kútja volt, ami nagyjából ugyanaddig működött, mint a Kossuth téri piac.

A 20. század elején divatba jött színezett képeslap alapjául szolgált fotó 1912 és 1917 között készült, szerintem a mai könyvtár és a múzeum között egykor állt Tiszavidéki Takarékpénztár egyetlen emeleti erkélyéről. Az 1917-es dátumot a hátlapra nyomtatott kiadás éve jelöli ki, az 1912-eset pedig a Városháza kupolás sarka mögött, a távolban látszó épület. Mert az szerintem nem más, mint a Szapáry út 16. szám alatt 1912-ben felépült Erlich Adolfné bérházának a teteje. Ezt részben a tetőzet ma is leellenőrizhető alakja, részben a tőle jobbra, a képeslap közepe felé ugyancsak észrevehető Nemzeti Nagyszálló teteje is igazolja.

Magát a lapot egyébként csak 1919. december 17-én küldték Szolnokról Jászberénybe. Ha jól veszem ki a gyönyörű és egyenletes, ám de apró betűkkel írt szövegből, egy fiatalember magyarázkodik rajta Takátsy Andrea „nagyságos úrleánynak”, részben azért, mert késve kapta meg a lapját, ezért késve válaszol, részben pedig amiatt, hogy nem hívták meg valami bálba a hölgyet. Igaz, a fiatalember szerint nem is lett volna neki való, mert csak táncoltak és lumpoltak. Mindez csak azért érdekes, mert miközben alig egy évvel vagyunk az első világháború hivatalos vége után, Szolnok ekkor román megszállás alatt volt, ahol ezek szerint lumpolni azért lehetett. Talán a megszállás, és a Jászberény és Szolnok közötti irányításbeli különbség lehetett az oka a levelek lassú mozgásának is.

De egy pillanatra még térjünk vissza Szolnok több mint száz évvel ezelőtti főterére, amit szerintem még az első világháború kitörése előtt örökítettek meg, hogy aztán évekig használható képeslap legyen belőle. Az anziksz bal felső sarkában a Városháza kupolás végét látjuk, majd azt a földszintes üzletsort, aminek a helyére a ma a Magyar utcát lezáró társasház került a hatvanas években, aztán pedig a Népbank 1907-ben átadott székházát, tetején Hermész-szobrával (ebből a házból lett később az alumíniummal borított Sztár áruház). A valamikor a Kossuth teret Nyugatról lezáró Steiner-ház mellett az akkori Gorove utcába is bepillanthatunk, ahol még azok a földszintes házak láthatóak, amelyek helyére majd 1929-ben a Nerfeld-palota, 1981-ben pedig a mai Árkád kerül.

És, ha már szóba került a háború, ne feledkezzünk meg a 68-as gyalogezred obeliszkjéről sem! A fehér obeliszk, négy oldalán emléktáblák helyével 1872-ben került Szolnok – akkor még nem Kossuth Lajos nevét viselő – fő-, pontosabban piacterére, hogy aztán majdnem egy évszázadon át emlékeztessen a város háziezredének veszteségeire. Ma már ez sincs a Kossuth téren.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Édes Cziczám!

Az 1903-as nyár utolsó előtti napján szólított így Gyula a Budapesten élő Vidics Melánka úri leánykát, akihez minden bizonnyal gyengéd szálak fűzték. Aminek köszönhetően fennmaradt ez a gyönyörű szolnoki képeslap, amiről nemcsak azt tudjuk, ki fotózta, de azt is honnan és nagyjából mikor. Ugye szép a Gorove út?

Szürke város szép lányokkal

Hol diskurál ráérősen ez a két irhabundás, fiatal hölgy? Az avatott szemek, akik még emlékezhetnek Szolnok jó három és fél évtizeddel ezelőtti arcára rögtön rávágják: a Beloiannisz út elején, a pártház előtt. A fiatalabbak meg talán a felvétel jobb széle alapján a homlokukra csapnak: az ott a nagyposta, tehát a Baross úton járunk, jártunk.

Van, ami örök

A képen látható fotó egy 1951-ben postára adott képeslapon található. Hogy pontosan mikor készült, nem tudom, de talán a háború után. Úgy tűnik, vannak örök dolgok a városban.

Bringa és szecesszió

Ez a feltételezhetően Szigeti Henrik által készített 111 éves fotó nemcsak azért érdekes, mert vadonatúj állapotában mutatja a Szapáry és a Baross utca torkolatából nagyjából 55 éve elbontott szecessziós banképületet, hanem mert talán az első szolnoki, nem műtermi kép, amin kerékpáros látható.