Dollinger Erhardt szerintem 1967 júniusában járt Szolnokon, és egy egész tekercset ellőtt az az évi Vasutasnapon átadott MÁV kórházra. Ezekből a fotókból aztán majdnem egy évtizeden át jelenjenek meg olyan képeslapok, amelyekről megfordításuk nélkül csak mi tudjuk, hogy Szolnokot mutatják.

Már legalább kétszer írtam Dollinger Erhardt – néhányak számára Doli bácsi – szolnoki MÁV kórházat ábrázoló képeslapjairól. Miután két újabb példány akadt a kezembe, nem tudom megállni, hogy ne foglalkozzak ismét a témával. Leginkább azért, mert jobban megnézve az eddig öt darabból álló kollekciót, azt kell, mondjam: szinte biztos, hogy ugyanazon a napon készültek a felvételek. A „szinte” szó csak azért szerepel a mondatban, mert a kórházat a hátsó udvar, a parkoló felől mutató képen (ez a nyitókép) nem látszik az az épületrészlet, amivel bizonyítom az állításomat. Mivel azonban több Dollinger kép sem a MÁV kórházról, sem Szolnokról nem ismert, megkockáztatom, hogy az a fotó is ugyanazon a tekercsen volt, mint a többi kép. Kicsi az esélye ugyanis annak, hogy a nem Szolnokra specializálódott, és nem is idevalósi fotós egy Zagyva-gátról elkattintható kép kedvéért előbb vagy később eljött volna a városba.

Hogy ezek a képek ugyanazon a napon, sőt ugyanazon órán belül készültek, azt a főépület középső traktusának – ahol nincsenek erkélyek – ablakai bizonyítják. Pontosabban a bukóablakok állása. A legfelső emelet hét bukóablakából – balról jobbra haladva – ugyanis a második és az ötödik van nyitva. Mind a négy, a vártemplom felől készített képen. Az alatta lévő emeleten az első, a negyedik és hatodik ablak áll ugyanúgy azon a három képen, amelyeken látszik ez a szint. És folytathatnám a sort. Hozzátéve, hogy minimális esélyt látok arra, hogy akár csak a következő napon, héten vagy hónapban nemcsak ugyanazok az ablakok lennének nyitva, de nagyjából ugyanolyan szögben is állnának. Arról nem is beszélve, hogy az erkélyek napernyői között is hasonló egyezés fedezhető fel. A növényzet mérete miatt pedig egyértelmű, hogy ezek a képek nem készülhettek több év különbséggel, véletlenül ugyanolyan „ablakállás” idején.

Mindez azért érdekes, mert Dollinger Erhardt fotói hosszú éveken keresztül jelentek meg a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának képeslapjaiként. Ugye a Pityó holtágából lett tó partjáról még hiányzó szobrok, illetve a rendelőintézet homlokzatán még el nem helyezett dombormű – na meg a növények méretei – is igazolják, hogy Doli bácsi 1967-ben készíthette a képeket, ám a birtokomban lévő lapok 1970-ben, 1973 után, sőt még a hetvenes évek második felében is forgalomban voltak. Ezt nemcsak a postabélyegzők igazolják, de az olyan feliratok is az egyik anzikszon, mint a „100 éves a képes levelezőlap”, ami az 1970-ben nyomott magyar képeslapokra került. Illetve az olyan újdonság, mint az irányítószám helyéül szolgáló négy téglalap, amiket pedig 1973-tól kellett elhelyezni a lapokon, hiszen az év január 1-jén vezették be ezt a kódrendszert Magyarországon.

Dollinger Erhardt annak ellenére, hogy Szolnokról szerintem csak ezt az egy sorozatot lőtte, az egyik legtöbbet dolgozó képeslap fényképész volt a hatvanas évek közepétől Magyarországon. Csak a MaNDA oldalán 344 munkáját tartják számon, ami még akkor is hatalmas szám, ha nem minden szolnoki MÁV-kórházas laphoz használták az ő fotóit. A nevéhez rendelt képek alapján azt gondolom, hogy inkább a Tiszán túli területekről, illetve Fejér, Pest és Komárom-Esztergom megyéről készített képeket, avagy a munkáltatója ezekre a területekre osztotta be. Mindenesetre jó lenne egyszer róla is, meg a Szolnokot sokkal többször fotózó Csobaji Elődről is többet tudni, mint amit ezeknek a képeslapoknak a hátulja megőrzött. Hiszen Doli bácsinak például azt is köszönhetjük, hogy képzeletben szinte teljesen körbejárhatjuk a MÁV kórház új épületét 1967-ben, amit ráadásul a fák takarása és a napelemes parkolók miatt már soha sem láthatunk olyannak, mint amilyen a születése pillanatában volt.