Jó lenne tudni, mi alapján dőlhetett el, hogy egy szocialista vállalat milyen képet tett az aktuális kártyanaptárjára. Meztelen nőt vagy a központja előtti parkolót? Ha erre az 1979-es kártyanaptárra nem került volna rá a Szolnoki Mezőgép logója, kevesen jönnek rá, hol van ez a parkoló.
Erősen a negyvenhez kell közelítenie annak, aki még emlékszik azokra az időkre, amikor novembertől februárig szinte mindenki kártyanaptárokat gyűjtött. A mindenki alatt az iskolás fiúktól a meglett korú felnőtt férfiakig terjedő populációt értem, de csak azért, mert nem emlékszem lány vagy hölgy naptárgyűjtőre. A november-februárt pedig azért mondom, mert szerintem utána tavaszra mindenkinél alább hagyott a gyűjtői szenvedély, és legfeljebb egy naptárat tartott magánál, a többit meg vagy elrakta a következő szezonra, vagy egyszerűen megszabadult tőlük.
A hetvenes-nyolcvanas években minden, magára valamit is adó cég – újság, sportegyesület, néha település – kötelességének érezte, hogy megjelentesse a saját éves naptárát, tehetősebb cégek több változatban is. Ezeknek a jelentős részén hiányos ruházatú hölgyek voltak láthatóak – kíváncsi lennék azokra az értekezletekre, ahol a hölgyek és a képek kiválasztása zajlott egy-egy tervszám vagy az üzemi háromszög problémáinak megvitatása közben -, kisebb részén valami szellemesnek szánt grafika, vagy éppen az adott cég termékei szerepeltek. Nem reprezentatív „kutatásom” alapján, amely a szolnoki cégek naptárait „vizsgálta” azt mondhatom, hogy a legritkábbak azok a naptárak, amelyek az adott cég központját vagy jellegzetes épületét mutatatták. (Szolnokról a Vegyiművek és a Cukorgyár esetében ismerek ilyeneket.) A telephely előtti parkoló azonban igazi kuriózum.
Ám még mielőtt közelebbről is megnézzük a Szolnoki Mezőgép 1979-es kártyanaptárját, érdemes egy pillantást a hátlapjára vetni. (Lehet, hogy csak a fiatalabbak kedvéért.) Ez a naptár a napok megjelölésére ugyanis háromféle színt használt. A fekete a munkanapokat, a piros az ünnepnapokat – még április 4., május 1., augusztus 20. és november 7. a piros a húsvét hétfő és a karácsony mellett -, a zöld pedig a szabad szombatokat jelölte. Merthogy 1982-ig csak minden második szombat volt munkaszüneti nap, amit egy időben így jeleztek előre az aktuális naptárak.
Szóval ez a Magyar Hirdető által kiadott, az Ofszet és Játékkártya Nyomdában készült naptár a Szolnoki Mezőgép vállalat megrendelésére készült, és a cég akkori Vörös Hadsereg (ma Tószegi) és Kombájn út sarkánál lévő központjának parkolóját mutatja. A cég egyébként kiváló mezőgazdasági gépeket – például bálázókat – gyártott, amikkel nemcsak a környéken, de az ország távoli tájain, sőt külföldön (és nemcsak szocialista relációban) is lehetett találkozni. Egyébként a legtöbb évben a termékeit tett a cég a naptáraira, így még érthetetlenebb, hogy miért éppen a parkolójukat érezték 1978-ban – amikor a döntés született – a legerősebb üzenetüknek. Hacsak nem azt akarták világgá kürtölni, hogy ez egy olyan jól menő szocialista vállalat, ahol a dolgozóknak autóra is futja, sőt dolgozni is járhatnak azzal.
Azt gondolom, a felhasznált kép nem is 1978-ban, hanem pár évvel korábban készült. Mert kizártnak tartom, hogy az 1973-tól egyre nagyobb mennyiségben importált Zsigulikból csak egy vagy kettő került volna a hetvenes évek végén a huszonegy megörökített autó közé. Sőt a jobb szélen sorakozó Skoda termékpaletta (Octavia, 1000 MB, 100-as) is elég ritkán tűnt már fel akkoriban, bár szögezzük le, a mából nézve gyönyörűek így együtt. A Trabantok, Wartburgok és Skodák között egy-egy Moszkvics, Zaporozsec, sőt még egy Warsawa is felbukkan, ami szándéktól függetlenül is azt mutatja: jól fizető cég lehetett a hetvenes években a Szolnoki Mezőgép, hiszen ezeknek az autóknak az ára újonnan – de a hiányuk miatt még használtan is – egy átlagdolgozó két-háromévi fizetése volt.
Hogy a Szolnoki Mezőgép egy szocialista vállalat volt, nem rejtették véka alá. Legalábbis erre utal a naptárrá lett fotó jobb szélén látható, a téglakerítésre fehérrel pingált jelmondat, aminek csak egy része látható: „A szocialista tudat és életmód… és fejlőd…”. A teljes okosság talán csak azok emlékezhetnek, akik a hetvenes években már a Mezőgépnél dolgoztak, netán reggelente valamelyik szocialista autócsodával érkeztek a város déli ipari területén található üzembe.
