A szolnoki „szép” Tisza-hídról 1933-ban vagy legfeljebb 1934 nyarán készült fotón szinte minden látható, amit ma is megörökíthetnénk a Tiszaliget felől. A felvételt a budapesti Knöpfmacher vagy megbízottja készíthette, de a szolnoki Faragó könyv és papíráruház jelentette meg.
A tulajdonomban lévő képeslapot 1934. szeptember 17-én, délután kettő órakor írta ifjabb Balázs Gyula Szolnokon, de valamilyen rejtélyes oknál fogva csak Lökösházán, azaz a magyar-román határnál került rá postai bélyegző. Ez leginkább azért furcsa, mert a Maglódon élő szüleinek címzett anziksz szövegéből úgy tűnhet, mintha már hazafelé – tehát pont a másik irányba – tartan a fiatalember. Nem egyedül, mert ha tippelnem kellene, akkor egy fiatal pár – Gyula és a lapot szintén szignáló Sári – éppen az országot járhatta a barátaival, amikor az egyik útitársuk, Pista nagybácsijánál megszálltak Szolnokon. Talán Pista társa lehetett Almásy Rózsika, aki valamiért fontosnak tartotta, hogy „ismeretlenül” is üdvözletét küldje a Balázs szülőknek. A fiatalok talán nemcsak képeslapot küldtek Szolnokról, de esetleg a saját szemükkel is láthatták túlpartról a frissen elkészült Tisza-parti sétányt, és ezért döntöttek éppen e képeslap megvásárlása és postázása mellett.
Egyébként éppen a sétány és a tulajdonképpen a várost védő gát kövezett mellvédje, ami arra utal, hogy ez a felvétel csak 1932 után készülhetett, hiszen az akkori nagy tavaszi árvíz után erősítették meg a néhai Ferenc József rakpartot. Előtte klasszikus folyami rakodóhely, a folyó felé lejtő földes gátoldal jellemezte a szolnoki Tisza partot, aminek belváros felőli rendezése 1926-ban indult meg a mai Verseghy park létrehozásával. Ennek a fotónak a jobb szélén – ha nehezen is – kivehetőek a park növényei, és talán már a Verseghy-szobor talapzata is ott fehérlik a felvételen. Távolabb pedig a szolnoki néhány darabos „villanegyed” látható, azok mögött pedig a színház, illetve a Szapáry úti Erlich-féle bérház és a Nemzeti szálló teteje bukkan elő.
A felvétel középpontjában az 1928-ra elkészül Tisza szállót látjuk a kerthelyiséggel, a fürdővel és az eredetileg jóval magasabb kéményével. A fotózás pillanatában már a gyógyfürdő is működött, hiszen nem sokkal a nyitás után Pápai Vajna Ferencnek sikerült megfelelő hőmérsékletű vizet fakasztania a mai „halas lány” szobor helyén lévő fúrásból. Mivel a felvétel biztosan 1934 előtt készült, azt is elmondhatjuk, hogy a fotózáskor még Westher Rudolf vitte a 26 szobás szállodát és az éttermét, akitől majd csak a következő évben került a városhoz az üzemeltetés. Amiből aztán a város egyik legnagyobb „panama” botránya lett, magával rántva a Verseghy-park korábbi névadóját, Tóth Tamás polgármestert is.
E képeslap címe: „Szolnok. Tisza szálló a három templommal”. Azaz ekkor Szolnok még büszke volt, lehetett a folyóparton sorakozó három felekezet templomára, ami egyben a város nyitottságát, be- és elfogadó jellegét is jól tükrözte. Egyébként, ha a fotós csak egy picit is önmagának jobbra mozdította volna a kameráját, akkor a negyedik Tisza-parti templom is rákerülhetett volna a képre, hiszen 1932-ben már az is állt. A megnevezett és megörökített három templom között a mai Szegő Gábor Általános Iskola teteje is feltűnik, ami a fotózáskor ugye polgári leányiskolaként működött, és talán éppen akkoriban költözött ki belőle az Ellmann Elvira alapította szolnoki leánygimnázium, hiszen az új posta megépülésével a Bánffy – később Varga – Katalin gimnázium kapta meg a Szabadság téri Obermayer-házat.
A szolnoki Tisza-part látképét leginkább meghatározó változás nem sokkal e fotó készítése után következett be, ezért sem látható még ezen a felvételen a Nostra Általános Közraktár és Kereskedelmi Rt. tárháza. A ma üresen álló és vasszerkezeteitől többnyire megfosztott két tömb felépítését 1933-ban határozták el, majd 600 ezer pengőből 1935 nyarára fel is építették. A 700 vagon gabona tárolására alkalmas épületek legmagasabb pontja 44 méter lett, ami egyben azt is jelentette, hogy Szolnok addigi legmagasabb pontját, a Belvárosi Nagytemplom tornyát is túlszárnyalta.
