2025.08.27. (szerda)

Hamis gőzős a szolnoki kanyarban

Hamis gőzős a szolnoki kanyarban

Dátum:

Az ennek a minimum 117 éves képnek a bal szélén feltűnő gőzhajó valószínű, hogy soha sem volt látható Szolnokon. A folyó partján álldogáló kalapos úr viszont olyan, mintha már másik múlt század elejei szolnoki képen is megörökítették volna. A Hajdúságból a Vajdaságba tartott e képeslap feladója.

Az ennek a minimum 117 éves képnek a bal szélén feltűnő gőzhajó valószínű, hogy soha sem volt látható Szolnokon. A folyó partján álldogáló kalapos úr viszont olyan, mintha már másik múlt század elejei szolnoki képen is megörökítették volna. A Hajdúságból a Vajdaságba tartott e képeslap feladója.

A Hajdú megyei Földesről útnak indult ismeretlen fiatalember minden bizonnyal csatlakozásra várhatott a szolnoki vasútállomáson 1905. április 27-én, amikor megvásárolta, grafit ceruzával kissé szabálytalanul megírta, és 2 fillérért postára adta ezt a képeslapot. Abból gondolom, hogy fiatalember lehetett, mert az anzikszot „őnagysága Lengyel Margitka úrleánynak” címezte, ráadásul a képes oldalra írt soraiban többek között azért is esdekelt, hogy a hölgy néha majd megemlékezzen róla, sőt az anyukájának – talán a reménybeli anyósnak – is sok köszönetet és kézcsókot küldött. Mindez persze nem azért volt szabálytalan, mert nyílt levelezőlapon – amit akár a helyi postáskisasszony, a papa, sőt a szigorú mama is elolvashatott – küldött bizalmas üzenetet, hanem mert 1905-ig, az úgynevezett „hosszúcímzéses” képeslapokon nem volt szabad szöveget elhelyezni. Ezért is volt a hátlapjukon csak a címzésnek hely. (Ami csak a név és a település alapján is működött!)

És ugyanezért lett nagyon sok ilyen lapnak a képes címoldala „összefirkálva”, miként történt ebben az esetben is. De így legalább azt is tudhatjuk, hogy a feladója, a földesi fiatalember a vajdasági (dél-bácskai) Bácsmartonosra – ma Martonos Szerbiában – tartott, az anziksz közepére írt címe alapján az ottani takarékpénztárba, ahová talán dolgozni mehetett. Afelől persze semmi kétségem nincs, hogy teljesen hidegen hagyta az anziksz képes oldala, viszont én köszönettel tartozom neki ezért a lapért, hiszen egy ritka fotóm lett így a Tisza szolnoki nagy kanyarulatáról, az előző század elejéről.

Aminek bal felső sarkában például még ott áll a Scheftsik család tulajdonában lévő Hungária gőzmalom, ami majd e lap postára adása után nem sokkal ég le, és valahol a néhai papírgyár helyén állhatott. Ugyancsak a bal szélen, kicsit lentebb látható egy gőzhajó, ami a méretei (aránytalansága) alapján egészen biztos, hogy nem volt ott a fotózás pillanatában. A Szolnokon 1893 óta nyomdát működtető Wachs Pál – vagy valamelyik munkatársa – csak utólag montírozta azt oda. Ami nem példa nélküli az első világháború előtti szolnoki képeslapok esetében, sőt talán ez az ismeretlen gőzős – ami szerintem soha nem járt Szolnokon – is feltűnik még néhány képeslapon.

Nekem úgy tűnik egyébként, hogy az ezen a fotón látható, pincsi kalapos úr sem egyszer került a korabeli kamerák elé, avagy a néhai Tisza parton, a hajók környékén nagyon egyformán öltözködtek a férfiak. Ez az úr – a kanyarulat alapján – valahol a mai tárház és Reptár közötti üres terület alatt álldogál a rakparton, ami 1905 előtt azért is volt rendkívül forgalmas, mert a néhai szolnoki állomás, mint teherpályaudvar szolgált, és itt történt a folyó és a sínek közötti átrakodás. Nem véletlen tehát, hogy uszályszerű, a folyón lefelé a sodrással, fölfelé viszont vontatva közlekedő, ezért „bőgős” elnevezésű hajók sorakoznak a parton. A fa rámpákkal kiépített személyhajó kikötő előtt és után.

A parton sorakozó házakból persze ma már egy sincs meg. A hozzánk – vagyis a fotóshoz – közelebb esők szerintem a teherpályaudvarhoz tartozhattak, a távolabbiak között pedig a dohánybeváltó bújhatott meg. Ma a Mártírok út vége fut ezen a helyen, tulajdonképpen mindkét oldalán ipari üzemekkel.

A képeslap írója nagyon rendes vagy pedáns volt abból a szempontból, hogy igyekezett nem ráírni a fotón megörökített hajókra és az épületekre. Egyedül a partot firkálta össze, ami így nem is nagyon olvasható ki. Mindenesetre legyünk optimisták abban a tekintetben, hogy a címzett Margitka nem feledkezett meg a Bácskába „helyezett” fiatalemberről, aki alig megtéve útja első száz kilométerét, máris anzikszot küldött neki. 1905. április 27-én, délután 4 órakor, talán csak alig pár órával az elválásuk után.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok leghíresebb kéménye

Ha festett is a gyárkéményből felszálló füst Szigeti Henrik felvételén, kétség nem férhet ahhoz, hogy a kép 1914. szeptember 20-a, azaz a Szolnoki Cukorgyár Rt. üzemének beindulása után készült. Szűk száz esztendővel a kémény felrobbantása előtt. Persze ez érdekelte legkevésbé e fotót megőrző képeslap feladóját és címzettjét.

Irány a szolnoki állomás

Ezt a képet Szigeti Henrik udvari fényképész nagyjából a mai megyei rendőrség elől, masinájával a vasútállomás felé fordulva készítette valamikor az 1900-as évek elején, egy szép nyári napon. A lombos fák miatt nem sok minden látszik a környékből, amiről kevés korabeli fotó maradt ránk.

Anna csókol Szolnokról

Ez a Szolnokról az erdélyi Vízaknára 1907. augusztus 14-én küldött képeslap is bizonyítja, hogy a ma már a Tiszai hajósok terén működő Galéria étterem a környék egyik legrégebbi házában található. És nem tévedés: a fotózás idején az a sarki ház még a Szapáry utca utolsó telkén állt.

Rövid üzenet a sógornak

A Szolnokon élő Sándor a Cegléden lakó Ferencnek, a sógorának egy 1913 januárjában feladott képeslapon írta le, honnan és mikor érkező vonatnál találkoznak. A Wachs Pál kiadásában megjelent, korábbi szolnoki képekből összeállított anzikszra írt szöveg nem más, mint egy korabeli SMS.