A Csongrád nevet viselő gőzhajó nagyjából a Tisza szálló és a Tiszavirág-híd között horgonyozhatott 1961 nyarán, amikor ez a képeslappá lett fotó készült róla a szolnoki Tisza-parton. Egyébként ez az a hajó, amelyet a 1933-ban a Széchenyi-emlékhajóút alkalmával is használtak.
Hogy ez a fotó Szolnokon készült azt nemcsak a képeslap hátulján lévő szűkszavú felirat – „Szolnok, Tisza-part” – igazolja számomra, hanem a háttérben látható hídszerkezet is. Az ugyanis a szolnoki ideiglenes folyami, közúti átkelő, amely 1946-tól 1962-ig szolgálta az erre közlekedőket. És mivel a pillérek felállványozottnak tűnnek a képen, az is valószínűsíthető, hogy a felvétel a híd utolsó hónapjait örökítette meg, amikor már zajlott a ma is álló belvárosi Tisza-híd építése. Ez pedig azt is jelenti, hogy mivel a növényzet alapján egyértelműen nyári a felvétel, az ismeretlen fényképész valamikor 1961 nyarán fotózhatta le az éppen Szolnokon tartózkodó, éppen Csongrád néven futó oldalkerekes, személyszállító gőzhajót.
Ami a hetvenes évekig nem volt ritka látvány a város alatt, hiszen addig a vízállás függvényében, menetrend szerint közlekedtek személyhajók a Tiszán, amelyek Szolnokot is kikötöttek. A vége felé már csak Nagykörű-Kőtelek-Tiszasüly, illetve Martfű irányában jártak a hajók, amelyek igazán a helyközi buszközlekedés kiépüléséig és kellően sűrűvé válásáig voltak versenyképes utazási eszközök. Az ötvenes évek előtt, és főleg a két világháború között azonban hosszabb járatokat is működtetett a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR), így például az ezen a képen megörökített hajó 1920 és 1944 között a Szeged és Szolnok útvonalon is teljesített szolgálatot. Így hosszú élete és sűrű szolnoki látogatásai során szemtanúja lehetett a város felőli parton lévő kikötővel szemben lévő Móricz- majd Tiszaliget többszöri átalakulásának is. Az ezen a fotón megörökített látogatásakor például már egészen nagyok voltak a háború után telepített tiszaligeti fák, amelyek mögött már elindult az úttörőtábor és az odavezető út építése.
A magyar történelmet ismerve talán nem meglepő, hogy a képen látható hajó hosszú élete során nem mindig Csongrád néven kötött ki Szolnokon. A járművet ugyanis 1891-ben a Magyar Államvasutak Lukács Béla néven, mint teherhajót állította üzembe, hogy aztán 1895-ben az MFTR-hez kerüljön, és 1918-ban személyhajóvá építsék át. Sajnos nem tudom, ki lehetett a névadó Lukács Béla, miként azt sem, hogy 1919-ben miért lett Csóka a hajó neve – talán a Tanácsköztársaság átnevezési törekvései miatt -, hogy aztán 1920-ban visszakapja eredeti nevét. Ami alatt a Dunán és a Tiszán is teljesített szolgálatot 1944-ig, így ez volt az a hajó, amelyet az 1933. augusztus 29-ei Széchenyi-emlékhajóúton is használtak. (Az útról készült film, amelynek az elején szolnoki képek is láthatók, itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=eZgZM5oxUB8.)
A hajó a második világháború végén Csongrádnál aknára futott, erősen megrongálódott, ám Szegedre tudták vontatni, ahol aztán 1946-ra felújították. És mint a hajoregiszter.hu adatlapján is olvasható, a felújítást végző munkások „kérésére” új nevet kapott a jármű: Rákosi Mátyás gőzős lett belőle. És ez így is maradt egészen 1955-ig, amikor újabb átkeresztelésre került sor, és lett a Lukács Béla, Csóka, Rákosi Mátyás gőzösből Csongrád. A hajó egészen az 1965-ös leselejtezéséig és szétszereléséig szolgált ezen a néven, és fordulhatott meg Szolnokon is például 1961 nyarán.
