2025.12.1. (hétfő)

Elszállt szálloda

Elszállt szálloda

Dátum:

A város jelképéről kapta a nevét, de nem akarom azt mondani, hogy ezért lett olyan a sorsa, amilyen. Ott áll a város közepén, mint egy szellemház, amit se működtetni, se lebontani nem éri meg. Hát akkor mi lesz vele? Megvárjuk, amíg összedől. Nem kellene!

11-pelikanMire eszmélni kezdtem, a Pelikán Hotel már ott állt a város közepén. A hetvenes évek második felében – emlékeim szerint – ez volt a város elsőszámú szállodája, amelynek éttermében bálokat, esküvőket, és ki tudja, milyen bemutatókat tartottak. Mai szóval élve akár azt is mondhatnám, hogy a Kádár-kor legelegánsabb szolnoki helye a Pelikán volt.

Először 1980 nyarán egy esküvőn jártam ott. És úgy maradt meg bennem, mint egy csupa üveg és márvány csoda, a szinte elérhetetlen luxus jelképe. A földszinti étteremben elegáns pincérek sürgölődtek, akiktől én is rendelhettem a kólákat számolatlanul a művház felé néző teraszon ülve. Ennél jobb szórakozás csak a liftezés és az emeleti folyosókon való rohangászás volt. Iszonyatosan titokzatosnak tűnt, hogy egy emelet hiányzott. Ma már tudom, a furán megemelt szállodai szint és az elterülő kiszolgáló szintek között volt, van egy vakemelet.

Aztán körülbelül tíz évig nem jártam a Pelikánban. Talán csak egyszer, a földszinti dollárboltban.

A Pelikán már a nyolcvanas években megkopott. Pedig akkoriban még forgalma is volt. Állandóan szovjet turistabuszok parkoltak előtte. Általában nem is egy. A szolnokiak viszont szép lassan visszaszoktak a Tiszába.

Utoljára 1990 táján jártam a Pelikánban, akkor is csak az első emeleti bárjában. Az egyik volt osztálytársam udvarolt egy ott dolgozó táncos lánynak, őt mentünk megnézni. Hát, mit mondjak? Meglehetősen érdekes vendégseregletet kiszolgáló, iszonyatosan lepukkant bár képe maradt meg bennem.

11-pelikan2De azt hiszem, a Pelikán a szolnokiak többségének nem is egy szállodát vagy egy éttermet, hanem egy hely meghatározását jelenti. Azé a helyét, ahonnan a legtöbbünk először indult becserkészni a mesés Nyugatot. Ahogy ma, úgy egykoron is a Pelikán parkolója volt a különböző buszos társasutazások kiinduló és célállomása. Volt olyan este, amikor nem is egy füstölgő Ikarusz indult innen Bécset, Tarvisiót vagy Szabadkát meghódítani. Bevallom, én is a Pelikán parkolóból kezdtem Párizs meghódítását.

De ebből a parkolóból indult a szolnoki színház autóbusza is a romániai forradalom napjaiban Erdélybe. Fodor Tamás – egykori főrendező – a busz előtt nyilatkozott, miközben a társulat tagjainak többsége már a vöröskeresztes zászlóval felszerelt buszon várta az indulást. Mertz Tibinek – a nyolcvanas évek második felében a helyi sztár – az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy útlevél is kellene a kalandhoz. Együtt rohantunk a Zagyva-parti színészlakáshoz, utána meg a Hatvanas raktárához, ahonnan még lisztet vagy cukrot is vételeztünk.

Ha egyszer új nevet adnánk a Pelikán parkolójának, akkor a legkifejezőbb talán az lenne: Európa meghódítása tér.

Néha elnézem ezt az üresen álló monstrumot a város közepén, és nem igazán értem, hogy annak idején miért kellett ez ide. Ott volt a Nemzeti, a Tisza, talán a Turing is állt már a Liget bejáratánál. Minek kellett még ez a száz férőhely? Persze, ismerem a helyi történeteket a Nemzeti kiváltásáról, meg a 900 éves évfordulóról, és a fejlődő szocialista városok kötelezettségéről, de akkor is.

Maradt nekünk a város közepén egy meghatározhatatlan épület, amit se működtetni, se lebontani nem lehet gazdaságosan. Mi lesz vele? Megvárjuk, amíg összedől? Nem kellene.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Negyedszázados emlék

Egyszer volt, hol nem volt - már öt éve is megemlékeztem róla, és most sem tudom kihagyni -, 1991 és 1993 között működött egy városi ifjúsági lap, a Szolnoki Fiatal (SZO-FI), ami 1991. február 19-én nem valami hivatal vagy szervezet ösztönzésére indult el, hanem mert ezt vettük a fejünkbe.

Más nevekre emlékszünk

Középiskolásoknak meséltem arról, milyen volt Szolnok ifjúkoromban, és rá kellett döbbennem, hogy számomra evidens, helyi kifejezéseket nem értenek. Mert nekik nem mond semmit, vagy nem ugyanazt jelenti például a pártház, a Vörös csillag vagy éppen a Tallinn. Negyedszázados szavakat magyarázok.

Titkos sétány

Ha nem vágják ki az ártérben álló hatalmas fákat, eszembe se jut lemenni a Guttenberg téri házak mögötti sétányra. Ahol - magam előtt is szégyellem - életemben most jártam először. De biztos, hogy nem utoljára. Különös hely.

Munkásőrök a Kossuth téren

Szolnok főterén és a Kossuth utcán parádézó munkásőrökről készült sorozat darabjai sokszor feltűntek már a közösségi oldalakon. Mivel a képek forrása, a MaNDA nem ad támpontot a felvételek születéséhez, kell egy kis kutatómunka, hogy megtudjuk, mikor és mi történt a fotózás idején.