2025.12.1. (hétfő)

Déryné hol vagy?

Déryné hol vagy?

Dátum:

Nem tudtam, hogy Déryné Széppataki Rózának Szolnokon is volt szobra. Legalább hatvan éve veszett nyoma. Horthy Szabolcs egykori főispán megyeházán lévő emléktábláját 78 éve verhették le. A Verseghy park egykori harmadik amforája pedig az Eötvös téren tűnt fel utoljára.

Nem tudtam, hogy Déryné Széppataki Rózának Szolnokon is volt szobra. Legalább hatvan éve veszett nyoma. Horthy Szabolcs egykori főispán megyeházán lévő emléktábláját 78 éve verhették le. A Verseghy park egykori harmadik amforája pedig az Eötvös téren tűnt fel utoljára.

Amióta Szolnokon 1869-ben felállították az első, nem vallási témájú szobrot, egyre hosszabbra nyúlik azoknak a köztéri alkotásoknak a listája, amelyek ebben a bő másfél évszázadban elbontattak, eltűntek vagy egyszerűen csak elpusztultak. Egyre inkább azt kell mondanom, hogy a szolnoki szoboreltűnések hátterében legkevésbé politikai okok állnak, inkább a tudatlanság, az elődök tiszteletének a hiánya és a butaság vetet fel műalkotásokat erre a szomorú listára. Három újabb alkotás került erre a sajnos csak képzeletbeli listára. Menjünk a „szobrok” utolsó feltűnése szerinti időrendben visszafelé.

Dombi Gábor városvédő építésznél bukkantam az Eötvös teret a nyolcvanas évek elején-közepén mutató színes fotókra. Elsőre azt gondoltam, nincs ezeken semmi érdekes, aztán jobban megnézve a szívemhez kaptam, hiszen olyasmi tűnt fel rajtuk, amit annak idején nekem is látnom kellett, amit az elmúlt tíz évben már többször „kerestem”: a mai Verseghy park eredetileg három, talapzatán 1926-os felirattal ellátott amfora „elveszett” példánya. A megyeháza mögött kialakított parkot, annak Verseghy Ferencről történő elnevezése, és a költő mellszobrának felállítása előtt ugyanis három egyforma amfora díszítette, közülük az egyik pont a szobor helyén állt.

Képeslapok alapján úgy sejtem, hogy a költő emlékművének felállítása után ez a példány a mai Rózsa-park helyére került (nagyjából a mai Béres-csepp helyére), ahonnan a háború után – vagy inkább a hatvanas években – a Damjanich uszoda miatt bontották el. A két színes kép alapján elég valószínűnek tűnik, hogy ezt a harmadik amforát az Eötvös térre, a víztorony lábához telepítették át, miként történt ez a Kossuth téri 68-as obeliszkkel is. (Pedig simán szét is verhették volna, mint tették ezt néhány esetben a kései, tudatlan utódok más szolnoki alkotásokkal.) Így már csak az a kérdés, hogy mi lett ennek a harmadik amforának a sorsa a nyolcvanas évek után. Sajnos nem emlékszem, hogy meddig állhatott a víztorony lábánál, de úgy tippelném, a tér legutóbbi átalakításakor, amikor a 32-es utat lényegében átvezették rajta, akkor vihették el. De kik és hová? (Ha valakinek bármilyen emléke lenne róla, kérjem, írja meg!)

A színház történetével kapcsolatos kutakodásaim során bukkantam két érdekes cikkre 1958-ból. Az egyik október elején arról számolt be, hogy a „Szolnok Megyei Tanács VB Művelődési Osztálya a színház színészgárdájának a népművelésben kifejtett munkájuk elismeréséül Déryné szobrot ajándékoz”. A másik pedig alig három héttel később már arról szólt, hogy a színház előcsarnokában, október 24-én fel is avatták Déryné Széppataki Róza mellszobrát. Ugyanazon a napon, amikor a Magyar utcában, a gimi udvara mögött megnyitotta kapuit a régóta vágyott színészház. A szoboravatáson Kaszab Anna, a Szigligeti társulatának akkori vezető színésze mondott köszöntőt. A tudósításból pedig az derült ki, hogy a színház előcsarnokában egy másik szobor („a nagy színműírónak”) is állt. Azonban sem erről, sem a magyar színjátszás egyik első csillagának portréjáról se kép, se más nyom nem maradt fenn. Mindössze annyit tudunk, hogy „Déryné fürtös feje kicsit előrebukva figyelmesen néz most a színház előcsarnokára”. A magam részéről azt gyanítom, hogy ez a szobor a színház auláját érintő 1962-63-as átalakításnak eshetett áldozatul, hiszen, ha megmaradt volna, valami cikkben vagy fotón nyoma lenne. (A mellékelt fotó a nagyjából a szolnokival egyidős, budapesti Déryné-szoborról készült.)

A második világháborút követő szoborrombolások Szolnokon már 1944 késő őszén megkezdődhettek. Ennek legismertebb áldozata a Kossuth téren alig öt hónapig álló Horthy István szobor volt. Ezzel egyidőben pusztíthatták el a megyeháza épületében Horthy Szabolcs emléktábláját, ami a lépcsőházat díszítette a húszas évek végétől. Emlékeztetve arra a főispánra, akinek működése alatt felépült az első vas-beton közúti híd Szolnokon, a színház, a cukorgyár és két korszerű polgári iskola is. És, aki nem úgy akart „népvezér” lenni, hogy dumál a háborúról, amit a szegényeknek kell megvívniuk, hanem felmentése ellenére is hadba vonult 1914-ben, hogy aztán pár hónappal később hősi halált haljon. Bevallom, sokáig nem is hallottam a Horthy Szabolcs emléktábla létezéséről, amelynek legalább a másolata egyszer talán visszakerülhet a helyére: nem, nem Horthy Miklósra és az ő működésére, hanem nagyszerű fivérére emlékeztetve! (A domborműről készült fotót a jnszmtisztviselok.hu oldalon találtam.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Lefegyverzett, utált, megszokott

Az első határozattól a szobor avatásáig közel négy év telt el. A hatvan évvel ezelőtti átadó után még évekkel is írtak arról, hogy a szolnokiaknak mennyire nem tetszik a Kovács Ferenc Kossuth téren felállított Munkásmozgalmi emlékműve. Aztán megszoktuk. 27 évig állt. A talapzata meg 2+17-ig.

A Tiszai hajósok emlékműve

A Tiszaparti - és benne a Béres József - sétány megújulásával a Tisza-híd belvárosi lábánál lévő Lajos József dombormű környéke is megszépült. Esti megvilágításban, mintha gyertyák lennének előtte, különös a hangulata. Ezért gondoltam, hogy érdemes egy kicsit beszélni is róla.

Mit üzen egy tábla?

Szerényen húzódik meg a Gutenberg tér legrégebbi lakóházának falán az az emléktábla, amely a Rákóczi-szabadságharc egyik szolnoki eseményét idézi. Ha akarom, akár érdekes üzenete is lehetett 62 éve a táblának, ami előtt ma már nem nagyon emlékezik senki.

Alapos emléktábla

A Baross utca 9. számú ház utcafrontján május 14-én helyezte el a Szolnoki Római Katolikus Egyházközség Dr. Tóth Tihamér, az 1939-ben elhunyt veszprémi püspök emléktábláját, ami jelenleg nemcsak a város legújabb ilyen mementója, de talán a legalaposabb is.