2025.12.1. (hétfő)

Volga és Tünde

Volga és Tünde

Dátum:

Talán már a Ságvári körúton parkolt az a világoskék Volga, amit egy 1963-ban Szolnokról Sopronba küldött képeslap őrzött meg. A bizonytalanság abból ered, hogy ilyen M21-es Volga akár már 1957-ben is várakozhatott a Tünde cukrászda előtt, akkor viszont még nem a körúton csak az úton.

Talán már a Ságvári körúton parkolt az a világoskék Volga, amit egy 1963-ban Szolnokról Sopronba küldött képeslap őrzött meg. A bizonytalanság abból ered, hogy ilyen M21-es Volga akár már 1957-ben is várakozhatott a Tünde cukrászda előtt, akkor viszont még nem a körúton csak az úton.

A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által 1 forint 50 fillérért árult szolnoki képeslapot Zoli, Éva és Kati küldte édesapjuknak Sopronba, aki a címzés szerint éppen a SZOT Csepel üdülő vendégszeretetét élvezte. A 40 fillérért továbbított lapra írt szöveg alapján a három gyerek is lehet, hogy éppen nyaralt, csak éppen Szolnokon. A három gyerek a hatvanas évek elején majdnem négy gombóc fagyi árát fordították arra, hogy édesapjukat, és a vele nyaraló Kati nénit tájékoztassák arról, hogy jól érzik magukat, illetve figyelmeztessék apjukat, hogy ő is írjon az anyukájának, feltételezhetően volt feleségének. Hatvan év távlatából a családi történet pontos részletei épp oly kevéssé lehetnek ismertek egy anziksz alapján, mint hogy ki lehetett az a bizonyos Horváth, aki e képeslaphoz használt fotót készítette, és vajon miért nem az került a kisnyomtatvány hátlapjára, hogy Ságvári út vagy körút, hanem csak „utcarészlet”.

Mondhatnánk, hogy az elmúlt hatvan évben alig változott valamit az 1990-től ismét Szapáry, 1949-től Ságvári út, 1960-tól körút páros oldala. Mondhatnánk, de nem mondjuk, mert a mából nézve azért elég meglepők például az úttestet kettéosztó virágágyások, amiket a forgalom biztos, hogy nem indokolt. Ezt a képet ugyanis Horváth úr, a bal oldalon látható árnyékok alapján kora félelőtt készítette, és mindössze két parkoló autó, meg a távolban talán egy lovaskocsi látható rajta. Még, ha hétvégi is a felvétel, akkor is elég gyér a forgalom, ami persze nem csoda, hiszen 1957-ig magántulajdonban nem is nagyon lehetett autó, miközben a vállalatok és az állami szervek is csak egy-két személyautóval rendelkezhettek akkoriban. Szóval az a világoskék vagy esetleg zöld M21-es Volga, amit 1957-ben kezdtek gyártani a Szovjetunióban még 1963-ban is különlegességnek számíthatott a szolnoki Ságvári körúton.

A mából nézve ugyanennyire különleges a fák törzse köré szerelt hirdetőoszlop, amelyekből nemcsak a Kindlovics-bazár előtt, de lejjebb, az ipartestület székháza előtt is felfedezhetünk egyet. Kivehetetlen, hogy a fotózás idején éppen mit hirdethettek, de minden bizonnyal a két szolnoki állandó mozi – az utcában működő Vörös Csillag és a közeli Tisza – valamint az alkalmi vetítőhelyek – vegyiművek, járműjavító – műsoráról lehetett ezekről tájékozódni. Vagy a Szigligeti Színház programjáról, bár a növények alapján úgy tűnik, ez egy nyári felvétel, amikor pedig szünet volt a teátrumban, így legfeljebb a belvárosi nagytemplom mögötti szabadtéri színpadon lehetett valamilyen drámát vagy operát megnézni. A hatvanas évek elején működő viszonylag sok művelődési ház – Ságvári, Móricz, vegyi, cukorgyár, helyőrségi – programjai mellett akár az úttörőház vagy a Múzeum étteremben működő Ritmus ifjúsági és könnyűzenei klub is hirdethette így magát.

A Volgán, a virágágyásokon és a hirdetőoszlopokon kívül érdekesek az utca fölé belógatott közvilágítási lámpák is, amelyek nemcsak itt, de a Kossuth és a Baross, akkor épp Beloiannisz utcákon is működtek. Érdekes a Tünde cukrászda és az ipartestület közötti kék épület is, amely a fotózás előtt néhány évvel még étteremként működött, és csak valamikor a hatvanas években alakítottak ki benne tanácsi bérlakásokat, hogy aztán mára üzletek nyíljanak a földszintjén. Meglepő, hogy az egykori Kádár cukrászda épületének homlokzata milyen jó állapotban van, mennyire épnek tűnnek az ablakok körüli díszítések. Pedig a kép készítésekor már minimum egy évtizede állami kézben volt az épület, és a helyi Ingatlankezelő Vállalat gondoskodott a karbantartásáról. Vagy a megyei vendéglátóipari vállalat, amely a földszinten lévő, már Tündének nevezett cukrászdát üzemeltette.

Azért jó lenne tudni, hogy annak a Volgának a tulajdonosa vagy az utasai vajon a Tündében voltak-e a kép készítésekor! És, ha ott voltak, kik lehettek ők, hogy Volgával érkezhettek a Tündébe? Mert elég menőség lehetett akkoriban egy Volgával beugrani a Tündébe egy feketére, egy habos islerre vagy egy bambira. Nyolcvanon messze túl kellene lennie annak, aki ezt 1957 és 1963 között megtehette, nem is sejtve, hogy egy fényképész megörökítette.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Száz éve a múzeum épülete

A Gerő Ignác által kiadott szolnoki képeslapot 1917-ben, minden bizonnyal az első világháború miatt a városon átutazó, Monarchiabeli katona adhatta postára. Érdekessége, hogy a mai Damjanich János Múzeum épületének nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapotát és használatát mutatja. A Kossuth tér észak-keleti sarkával együtt.

Zsuzsika és Panni Szolnokon

Tiszakécskéről érkezhetett Szolnokra Zsuzsika és Panni, akik a Szapáry utca akkori elejét mutató képeslapon tudatták az otthoniakkal, hogy mindketten jól vannak. Ennek köszönhető, hogy ez az 1932 és 1942 között készült fotó "nagyobb" méretben, és nemcsak mozaikon maradt fenn.

Családi képből lap

A kép közepén, a fa alatt, az anyukája mellett álló kisfiú már biztosan nyugdíjas. Ha az apukája is él még, akkor az öreg közel van a százhoz, de talán el tudná mesélni, hogyan lett ebből a családi fotóból évtizedekig forgalmazott képeslap.

Szolnoki látkép a bal parttal

Az ehhez a XX. század elejei, színezett szolnoki képeslaphoz használt eredeti fotót a Tisza-hídról készítették. Már csak az a kérdés, hogy melyik Tisza-hídról. Érdekessége, hogy miközben a folyó városfelőli oldalát próbálja megörökíteni, a ritkábban fotózott bal part is belóg a képbe.