Örök titok marad, hogy valaki miért egy szolnoki képeslappal küldte üdvözletét a záhonyi kirándulásról 1962-ben. Miként az is, hogy a szolnoki színházról 1947 és 1962 között mikor készült ez a képeslappá lett fotó. Az egészen biztos, hogy nem egy háború előtti képet használt a kiadó.
Minden bizonnyal a Kaposvár és Dombóvár között fekvő Csomán élő Orbán Ottó küldte feleségének és családjának 1962-ben a mellékelt, a szolnoki Szigligeti Színház épületét (is) ábrázoló képeslapot. Csak tippelem, hogy a többnapos – Csoma és Záhony ma se nagyon járható meg egy nap alatt – kiránduláson résztvevő férj még az odaúton, a szolnoki pihenő alkalmával vehette ezt a képeslapot, és biztos, ami biztos alapon gyorsan postára is adta. Talán letudva e béli kötelességét. Ha tovább gondolkodok, még azt is megkockáztatom, hogy Orbán Ottó vonatos kiránduláson vett részt, hiszen a szolnoki megálló alkalmával nemcsak képeslapot tudott venni, de postára is tudta adni azt. Meg hát, a hatvanas évek elején azért még elég szűkében voltunk a buszoknak, ezért sem hinném, hogy azzal indultak kirándulni. Persze épp oly kíváncsi lennék az igazságra, mint arra, hogy Somogyból vajon milyen érdekesség miatt volt érdemes Záhonyba utazni. Csak nem vasutasok kirándultak, akik megnézték az ottani átrakót? Mert akkor meg pláne biztos, hogy ezt a lapot a szolnoki állomáson vette Orbán úr.
Az anziksz képes oldalán részben a szolnoki színház és a Tisza szálló gyógyfürdője látható, bár a hátlapon lévő felirat csak az előbbit jelöli. Hogy a felvétel a háború után készült azt egyébként részben a fürdő kéményének alakja is igazolja. Az eredeti kémény ugyanis kicsit talán alacsonyabb volt, de az biztos, hogy a tetején két gyűrű, és picit lentebb egy harmadik fogta körbe. Csak feltételezem, hogy az ostrom idején sérülhetett meg az 1928-ban emelt kémény, amit a szálloda renoválása idején, 1945-46 körül módosítottak. A felvétel lehetséges készítési időpontjához a Lány halakkal című Borbereki szobor hiánya vihet picit közelebb, hiszen ha látszódna a színház falához legközelebbi boltív előtt, akkor ez a fotó csak valamikor 1957 után készülhetett volna.
Attól, hogy ezt a képeslapot már a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg – tehát maga a nyomtatás 1954. január 1-je, a cég létrejötte után történt – maga a kép még simán lehetne háború előtti, hiszen például Nagyváradi (Weinstock) Ernő korábbi képeit is szívesen használták fel újra, 1945 után. Ebben az esetben azonban a színház homlokzata árulja el, hogy a felvétel csak a háború után születhetett. Egyrészt a középső traktusból, a címer alól hiányzik a „Városi színház” felirat. Másrészt a címerből induló stukkóvonal a háború előtt nem éles szögben fordult függőlegesbe, hanem hullámot véve, ívben, sőt még kicsit be is kanyarodott mindkét oldalról az épület közepe felé. De hiányoznak az első emeleti ablakok fölötti három kis boltívből a női fejet formáló stukkók, miközben a bejárat fölötti, négy oszlopra helyezett háromszög is dísztelen.
Szívem szerint azt mondanám, hogy az a felvétel valamikor 1954 és 1958 között készült. Akkor, amikor az addig csak befogadó színházként működő szolnoki teátrum nemcsak társulatot, de nevet is kapott, mikét a képeslap hátulján is olvasható. Tehát vagy Keres Emil vagy Prókai István igazgatósága alatt készítette az ismeretlen fotós a felvételt, amiből aztán hosszú éveken át használt képeslap lett. A birtokomban lévő példányát Orbán Ottó Berényi Gábor direktorsága idején vásárolta és adta postára. Abban az évben, amikor az épület már olyan rossz állapotban volt, hogy a nézőteret és a színpadot elválasztó vasfüggöny az évad egyik előadás közben leszakadt. Sőt, nem zárható ki az sem, hogy amikor a Csomán élő férfi Szolnokon járt, már nem is láthatta a színháznak ezt a bejáratát, hiszen 1962 nyarán már zajlott az épület felújítása, ami aztán sok-sok határidőmódosítás után fejeződött be, teljesen új főhomlokzatot helyezve a régi épület elé.
