A Kossuth utca végét megörökítő fotó bal oldalán még látható a mai Árkád helyén álló két ház, azaz a Centrum-sarok épületei. Leginkább ez igazolja, hogy 1980 kora nyarán készülhetett az a két felvétel, amelyek Dombi Gábornak köszönhetően egy fotóalbumban került vissza Szolnokra.
Dombi Gábor építész, Szolnok múltjának óvója két fotóalbumot adott kölcsön, amelyek tele vannak a városban készített képekkel, nagyjából az ötvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig. Nem tudható, hogy a két albumnak van-e köze egymáshoz, bár nagyon gyanús, hogy mindkettőben kevésbé családi képek, mint inkább az aktuális Szolnok épületeit és közterületeit megörökítő felvételek vannak. A nagyjából kétszáz fotó már a könyvtárba is bekerült, feldolgozásuk, datálásuk azonban még hosszú ideig szórakoztathatja a város múltja iránt érdeklődőket. Az ehhez a bejegyzéshez felhasznált két fotót a fiatalabb, színes képeket tartalmazó album utolsó oldalairól választottam. Azt gyanítom, hogy ugyanazon a napon készültek, valamikor 1980 kora nyarán, vagy legfeljebb egy-két évvel korábban.
Az első, a címlapra is kirakott felvétel a Kossuth utca végét ábrázolja, nagyjából a mai Árkád előtti taxiparkoló környékéről fotózva. Mivel a kép bal oldalán még áll a Nerfeld-palota és a mellette lévő földszintes üzlet, a felvételnek 1981 tavasza előtt kellett készülnie, hiszen az akkor még Centrum-sarokként emlegetett területet addigra szanálták, azaz ürítették ki, hogy aztán az Árkád felépülhessen ott. Mivel a távolban már áll a Jubileum téri 24 emeletes, egyértelmű, hogy a kép csak a hetvenes évek második felében készülhetett. Ha tudnám, hogy a Hősök tere és a Budai Nagy Antal utca sarkán egykor álló – ma az SZTK melletti üres placc van ott egy büfékocsival – bérházat mikor bontották el, akkor pontosabban is meg lehetne határozni a fotózás idejét. (Az a sarki ház ugyanis szintén látszik a képen.)
Ennél azonban sokkal érdekesebb az a már-már hömpölygő tömeg, ami a város főutcáján látható. Akkor, amikor a Kossuth utca még nem volt lezárva a forgalom előtt, hanem a 4-es főút is a képen látható négysávos úton haladt keresztül. Ennek ellenére a főút két oldalán lévő járdán az emberek a kirakatokat nézegetik, sőt, a páratlan oldalon, a néhai óra-ékszer előtt komoly sor kígyózik. Mindezt csak azért érdemes idefűzni, mert miközben a város fuldoklott a tranzitforgalom miatt, a 4-es út átkelési szakasza egy élő kereskedelmi tengely volt. Azaz, ha ruhát, cipőt, háztartási berendezést akartunk vásárolni, akkor nagy valószínűséggel itt kellett szétnéznünk. Hogy mit lehetett, meg nem lehetett kapni akkoriban, abba most ne menjünk bele, mert ezt a képet nézve sokkal fontosabb: a város főutcája élt.
A második, már a Kossuth tér nyugati végét – helyrajzilag a Kossuth utcát – ábrázoló felvételről is elmondható, hogy egy élő, pezsgő város képét adja vissza, és nem elsősorban a Magyar utca végénél lévő zebránál várakozó autók miatt. A fények és az albumban való helyzete miatt gondolom erről a képről, hogy az előzővel egy tekercsről származik, de biztosan, 1975 utáni. Ezt ugye a vízügyi székházzal, a Hubay utcát lezáró TB-irodaházzal és a „fradi házon” lévő CASCO felirattal tudom alátámasztani. Erről a fényreklámról eddig nem tudtam, hogy mikor kerülhetett a helyére, de nemrég rábukkantam egy olyan fotóra, amin nemcsak a TB-irodaházat építik, de a CASCO-felirat tartószerkezetét is szerelik. Persze, itt is sokat segítene a kép születési dátumának pontosításában, ha tudnám, hogy a zebra tér felőli oldalán még látható egykori buszmegálló és nyilvánosvécé céljára szolgáló épületet mikor bontották le. Egyébként van még egy apró részlet a képen, ami egyértelművé teszi, hogy a kép inkább a hetvenes évek végén, mintsem a közepén készült: a zebránál várakozó fehér Skoda 105-ös, amiket 1978-tól árultak Magyarországon.
Az ilyen spontán képeknek van még egy hatalmas értéke. Nemcsak a házak negyven-ötven évvel ezelőtti állapotáról, a korabeli autóparkról, esetleg a már nem létező üzletek helyéről kaphatunk gyors és egyértelmű „eligazítást”, de a hétköznapi öltözködésről is. Tudom, erre ma még legyintünk, de gondoljunk bele, milyen kincs egy-egy száza-százhúsz évvel ezelőtti olyan szolnoki fotó, amin a helyiek hétköznapi ruhában láthatóak, vagy azok a piactéri festmények, amelyek szintén nem ünneplőben örökítették meg az embereket. Egy-egy családi fotóalbum tehát igazi kincs és helytörténeti forrás. Úgyhogy ennek a posztnak kicsit az is a lényege, hogy legyenek olyanok, mint Dombi Gábor: keressék és őrizzék a régi családi vagy bármilyen fotóalbumokat, mert pótolhatatlan információk lehetnek bennük.
