Egy újabb Weinstock anziksz a két háború közötti Szolnokról. Gyanúm szerint a nyitására készülő Tisza szálló rendelhette meg fővárosi képeslapkirálytól. Az biztos, hogy az egyik felvétel 1928 nyara előtt készült, ugyanakkor a mai Verseghy parkot elnézve szintén ez előtti fotózásra gyanakodhatunk.
A blogSzolnok Album rovatában nagyon sok szó esett már Weinstock – a háború után Nagyváradi – Ernő működéséről, aki a két világháború közötti Magyarország egyik képeslapkirályának volt tekinthető. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a fényképésztudással rendelkező és vállalkozószellemmel megáldott fiatalember nagyon jól mérte fel a képeslapok iránti keresletet, és tulajdonképpen 1920 és 1940 között nemcsak végigfotózta Magyarországot, de elképesztő mennyiségű képet és képes kisnyomtatványt is eladott. Minden bizonnyal helyi segítők révén tudta, hogy melyek egy-egy település legfontosabb, megörökítendő pontjai, miként azzal is tisztában lehetett, hogy az adott városban kik lehetnek a potenciális megrendelői, akik a kész képeslapokból akár nagyobb mennyiséget is megvesznek. Esetünkben az új Tisza-part és az azt finanszírozó város, vagy éppen a város által épített új szálloda lehetett.
Az ötképes szolnoki anziksz bal felső képe egészen biztos, hogy 1928 nyara előtt készült, hiszen a Tisza szálló kéménye és tornya között még ott az a fekete építmény, ami a termálkút fúróberendezését rejtette. Maga a szálloda ugyan 1928. április 14-én megnyílt, de a jelenlegi halas lány szobor helyén fúrt kútból addigra nem sikerült megfelelő vizet felhozni. Így előállt az a furcsa helyzet, hogy már fogadott vendégeket a fürdővel együtt megépített gyógyszálló, ugyanakkor a szükséges gyógyvíz még nem állt rendelkezésre, és zajlott a fúrás az épület előtt. Pávai Vajna Ferenc geológus munkáját csak júniusban koronázta siker, így feltételezhetjük, hogy a képeslapon ránk maradt fúrótornyot ezt követően – de szerintem igen gyorsan – bontották el.
Szerintem nem férhet kétség ahhoz sem, hogy ha már Szolnokon járt Weinstock Ernő, akkor több képeslapra elegendő képet készített a városról. Így a szállodáról a Tisza túlpartjáról lőtt kép készítése előtt vagy után simán megcsinálhatta ennek az anziksznak a jobb felső fotóját, ami a belvárosi híd rámpájáról örökítette meg az akkor még névtelen parkot. A még hiányzó sétány és a növények mérete alapján egyértelmű, hogy a jobb alsó sarokba került, a szálló teraszáról készült kép is ugyanakkor készült, mint az előző két kép. Ezt a nyugágyas képet egyébként három hónappal ezelőtt már bemutattam az Album rovatban, hiszen Weinstock Ernő önálló képeslapként is piacra dobta.
A kérdés már csak az, hogy ennek az ötképes lapnak a másik két fotója mikor készülhetett: ugyanannak a szolnoki útnak az alkalmával, mint az előző három, avagy más munkautak során? Annyi bizonyos, hogy a belvárosi nagytemplom tornyából lőtt bal alsó felvétel csak 1928-ban, vagy után készülhetett, hiszen a református templom után felfedezhető rajta a Tisza szálló fürdője. Miként az is biztos, hogy a felvétel az első világháború után készült, merthogy a „szép Tisza-híd” már helyreállítva látható a felvételen, aminek bal alsó sarkában a belvárosi iskola tetőszerkezete is feltűnik.
(Ez a kép szintén ismert önálló képeslapként.)
Az öt képből az egyetlen datálhatatlan a középre helyezett Damjanich-szobrot megörökítő felvétel. Ez 1912 után bármikor készülhetett, és az sem biztos, hogy a korabeli technikát cipelve Weinstock Ernő a Móric-liget után még a Művésztelephez is átsétált, ráadásul mindezt a templomtorony megmászása előtt vagy után, de ugyanazon a napon. Azt azonban biztos, hogy a nagyváradi születésű, e képeslap kiadásakor már Budapesten élő és dolgozó fotós pontosan tudta, hogy Szolnoknak mit jelent a Damjanich-szobor, és a turisztikai babérokra törő városban a történelmi múlt ápolása és megmutatása mennyire fontos lehet.
