A Tisza szálló kerthelyisége, a még kiépített sétány nélküli folyópart, a „szép híd”, alatta vitorlás és az éppen locsolt Tóth Tamás park széle. Ezeknek a látványával küldte valaki Szolnokról Bécsbe az üdvözletét egy Budapesten kiadott képeslapon, aminek fotóját a hotel tetejéről készítették.
Elsőre talán semmi különös, csak a szolnoki Tisza-part az 1911-ben átadott, a budapesti Ferenc József – ma már Szabadság – hídra emlékeztető, első vasból és betonból épült átkelőnkkel meg persze a „szőke” folyóval. Azonban ha jobban megnézzük ezt a budapesti Barasits gondozásában, a park fái alapján valamikor a húszas évek végén vagy a harmincas évek legelején készült fotóból lett képeslapot, rengeteg apró érdekességet fedezhetünk fel a képen. Például a bal alsó sarokban, az 1928 tavaszán megnyílt Tisza szálló kerthelyiségének pergolás bokszait, amelyek – miként a déli nap árnyéka kirajzolja – a tánctér felé ugyanolyan boltívesre voltak alakítva, mint a sétány felőli bejáraté.
Hogy a szálloda báltermének tetejéről készített képet csak a harmincas évek legelején lőhette az ismeretlen fotográfus, azt nem csak a sétány fáinak mérete, de a sétány ki nem építettsége, a mellvéd hiánya is elárulja. A terület az első világháború előtt klasszikus rakpart, a felhagyott Scheftsik-malom és a vásárterek miatt nem volt egy turistalátványosság. Rendbetétele már a háború előtt felmerült, ám csak a húszas évek közepén álltak neki, hogy a város legnagyobb közparkjának, illetve a Tisza-szállónak is helyet csináljanak. Maga a sétány azonban 1932-ig nem egy mellvéddel kiépített „sétaút” volt, hanem csak a „gát teteje”, ahogy ez a kép is megőrizte. Az emlékeinkben élő, és néhány éve átalakított eredeti sétányt – a korlátokkal, a kővirágtartókkal és kandeláberekkel – csak az 1932-es árvíz után építették ki.
A Tisza szálló tetejéről fotózott sétány és a távolban lévő „szép Tisza-híd” így is olyan impozáns látványt nyújtott, hogy arról egy fővárosi kiadó is úgy gondolta, érdemes képeslapon megjelentetni. Ennek köszönhetően pedig nemcsak a nagyforgalmú híd látványa – éppen elég sok szekér halad át a szerkezeten – maradt ránk, de annak bizonyítéka is, hogy egykor valódi élet lehetett a Tiszán. A híd Szanda felőli pillére és a part között ugyanis egy kis vitorlás látható. Lentebb – a mai Tiszaliget mellett – stégek, a hídon túl pedig a szolnoki folyami strand fövenye.
És még egy apróság, aminek más fotón vagy képeslapon még nem láttam nyomát. A háború előtt a várost leghosszabb ideig irányító polgármesterről – Dr. Tóth Tamás – elnevezett parkot éppen locsolják. Amire a mából nézve lehetne legyinteni is, hogy „nem nagy ügy”, azonban éppen azt bizonyítja, hogy a két háború között már nemcsak terveztek és létrehoztak közparkokat a városban, de komoly apparátus is működött ezek karbantartására. Több képeslapon láthatóak megtámasztott facsemeték Szolnok utcáin, de locsolást csak ez a kép mutat. Ez pedig számomra legalább annyira érdekes, mint a távolban látható gyárkémény, ami az akkoriban még önálló szolnoki villanytelephez tartozott, és jó ideje már csak ilyen képeslapok őrzik az emlékét, amelyek közül néhány Szolnokról Bécsbe is eljutott. Minden bizonnyal azért, mert a Tisza-szálló mégiscsak generált némi turistaforgalmat a Tisza és a Zagyva torkolatánál.
