A szolnoki fahidat ábrázoló mellékelt fotó biztosan 1908-ban vagy előtte készült. Arra is mérget vehetünk, hogy Róth Dezső csak 1905 után adhatta ki ezt a képeslapját, aminek a legnagyobb értéke, hogy a vár felől mutatja a fahidat, így jól láthatóak a jégtörők, illetve a hídnyílások méretei is.
Hogy a Róth Dezső kiadásában megjelent képeslaphoz használt fotó pontosan mikor készült, azt sajnos nem tudhatom. Annyi azonban bizonyos, hogy a szolnoki „képeslapbiznisz” jelentős szereplője, az egyébként papírboltot, könyvkötészetet és nyomdát is üzemeltető Róth csak valamikor 1905 után adhatta ki ezt a Tisza-hidat ábrázoló képeslapját, hiszen már nem hosszúcímzéses a hátoldala. Sajnos azt sem tudom megmondani, hogy a birtokomban lévő példány tetejére ki és miért írta fel az 1906. október 19-ei dátumot. Az írás alapján azonban biztos vagyok abban, hogy aki ezt tette, az az első világháború előtt tanulta a „szépírást”. Azaz, nem zárható ki, hogy vagy a képeslap megvásárlásának dátuma, vagy akár a fotózás napja került a kép tetejére. Egy dologban lehetünk csak biztosak: ez a felvétel legkésőbb 1908-ban készülhetett, hiszen a fák lombjai alapján nyári fotóról van szó, és ugye maga a híd 1909. március 15-én részben megsemmisült.
A magam részéről azért is tartom nagyon fontos dokumentumnak ezt a lassan 120 éves lapot, mert ritka felvételt őriz. A még ácsolt szolnoki Tisza-hídról ugyanis inkább a másik, a belváros felőli oldalról ismertek képek, és nagyon ritka a vár, a Zagyva bal partjáról készített felvétel. Ezt a képet pedig a Tisza-Zagyva torkolatától, nagyjából a mai „olajos házak” mellvédjétől vagy az alatta lévő ártérből készítették. Aminek köszönhetően jól láthatóak a hídlábak elé ácsolt jégtörők és uszadék akadályok, amelyek arra voltak hivatottak, hogy az építményt veszélyeztető jeget és súlyosabb tárgyakat ne engedjék a hídlábaknak csapódni. Csak feltételezem, hogy a híd közepe táján a hajóforgalom miatt hiányozhattak ezek a védművek, ami aztán hozzájárult az 1909-es katasztrófához. A híd középső részét ugyanis akkor elvitte a jeges ár, és közel két éven át csak kompon lehetett átkelni Szolnoknál a két part között.
Az ácsolt fahíd méreteit talán jól mutatják a belváros felőli hídfőnél látható emberek, lovak és szekerek. A híd első nyílása alatt két lovas és két ember halad át. Fölöttük pedig éppen egy szekér tart Szandaszőlős irányába. Ezek alapján úgy tippelem, hogy 8-10 méter is lehetett egy hídnyílás fesztávolsága, de a rakpart és a híd alja között is legalább 6-7 méter lehetett, ami a rendszeres árvizek miatt érthető. Mindez azért is rendkívül érdekes számomra, mert egyrészt megmutatja, hogy hatalmas szálfákat kellett beépíteni a híd szerkezetébe. Másrészt elképesztő tudással rendelkezhettek azok, akik komolyabb tervek és számítások, csupán a tapasztalatok és a józan paraszti eszük alapján „összerakták” ezt a hidat. Sokáig Szolnok legfontosabb építményét.
Nem tudom, meddig állt volna még ez a híd, ha nincs az az 1909 koratavaszi jeges ár. Hiszen ne felejtsük el, hogy feljebb a Tiszán már bő két évtizeddel korábban vasbeton vasúti híd épült, és Budapesten és más városokban is egyre inkább vasszerkezetek íveltek át a folyók felett. Márpedig a szolnoki „közúti” híd fontos kapocs volt az ország belseje és a keleti országrész – akkor még Erdély – felé is, így a magam részéről azt gyanítom, hogy a jeges ár nélkül is meg lehettek számolva a fahíd hónapjai. Főleg, hogy az utolsó időszakban már villanyvezeték ment rajta keresztül – ezen a felvételen még nincs nyoma -, túloldalán, a Móricz-liget elején pedig ekkor már ott állt a Tiszai Evezős Egylet csónakháza és Stőgermayer Antal Aranylakat nevű vendéglője is. Ezek közül a képeslap bal szélén a csónakház tetőszerkezete látható.
