Amikor 1988-ban a Közgében iskolaújságot akartunk indítani, kisebb zavar támadt. A jó fej, fiatal tanár támogatta, a többiek meg a problémáztak. Ne felejtsük, abban az évben, március 15-én még hazaküldtek bennünket a mai Aba-Novák aulájából, mert gyanús volt, hogy ezen a napon fiatalok gyülekeznek! Holott semmit sem akartunk, csak jól érezni magunkat. Az első lapkezdeményezésünk kompromisszummal végződött. Írhatunk, de jobb, ha a cikkeink csak az iskola folyosóin elhelyezett faliújságokon jelennek meg.

Kell egy lap

Persze a vargásoknak nyomtatott lapjuk volt. És az akkori Néplap támogatásával a Fyrkalap című, városi diákújság is megjelenet. Időközönként. Mert úgy tűnt, hogy ’89-re mindenkinek akadt fontosabb dolga a városban, mintsem diákújsággal foglalkozni. Kikiáltották a köztársaságot, nem ünnepeltük tovább a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, és már senkit nem zavart – sőt! -, ha március 15-én csoportosultunk a városban. A Néplapot jelképesen lefoglalták, majd furcsa módon megújították. Hortobágyi Zoltán pedig elindította a Ma Holnapot, a független helyi hetilapot, aminek az első számait szabályosan szétkapkodták.

Aztán elfogyott a lelkesedés, jöttek a rendszerváltás hétköznapjai, de még mindig nem akart senki városi diákújságot indítani. Miközben két pesti tévés kitalálta a Most-ot, ami amellett, hogy tévéműsor volt, nyomtatott lapot is jelentett. Számomra zseniális ötletnek tűnt ez 1990-ben. És boldogan cipeltem vonaton Szolnokra az első számokat. Talán kétszer. Mert ennyi idő alatt fogyott el a pénzük.

Lett egy lap

Hogy az ötlet mikor és honnan jött, és ki dobta be a SZO-FI, azaz a Szolnoki Fiatal címet, már nem tudom. Az biztos, hogy 1991. február 19-ére, rettentő kezdetleges tördelési technikával összehoztuk a lap első, kisméretű, négy oldalas számát. Amolyan beköszöntő számot, amit a KISZ maradványain építkező Szabadidő Társulás (SZAT) fénymásolóján sokszorosítottunk.

Az első szám jó volt arra, hogy komolyan vegyenek bennünket. A Csák Laci vezette SZAT hivatalos hátteret adott nekünk, és összehozott Bevíz Bélával, aki az egykori KISZ-bizottság udvarán, akkor már a Városmajor úton, a RAP-labor nevű szórakozóhelyet működtette. Az lett a bázis, ahová toborozhattuk a szerkesztőséget.

Talán egy hónap se telt el, és kalandos körülmények között elkészült a SZO-FI első igazi száma is. A fejlécet Kuka (Enyedi Tamás) tervezte, és a Szávai István vezette Metszőkör eszközein alkotta meg. Miután Korim Éva meghívott bennünket a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának ifjúsági műsorába, szerzőkben sem szenvedtünk hiányt. A tördelés már kicsit macerásabb volt, mert a rohamosan terjedő PC-ken még mindenki csak tanulgatta az első tervezőszerkesztő programokat. Délután négytől hajnal kettőig ültem Nagy Lajos és munkatársa mögött, akik azt hiszem, a mi kárunkon próbálgatták a Ventura nevű programot. De ez, akkor kit érdekelt?

Ment a lap

A nyomdában sokszorosított SZO-FI-t már árulni is lehetett: 13 forintért árultuk, amiből 3 maradt a terjesztőknél. Emlékeim szerint, nem volt olyan szolnoki középiskola, ahol ne lett volna emberünk. És következtek a csodák.

A második komoly szám tördelése előtt valahogy elkeveredtem a Kőolaj Nyomdába. A nyomdavezetőnek – akinek a nevére nem emlékszem, de egy nagy macis, mélyhangú, iszonyatosan rendes ember volt – megtetszett a lap, és kezébe vette a tördelést és a nyomást. Ráadásul tippet is adott arra, hogy honnan szerezzünk támogatást. Menjünk el a papírgyárba, és kérjünk papírt. Adtak!

Akkor építették át a Szigligeti Színházat. Egyszer már leírtam, de leírom újra. A felújítás apropóján Schwajda Györgytől kértem interjút, akinek a legnagyobb munka közepette sem derogált egy kezdőt fogadni. Komolyan vett, komolyan válaszolt. Majd a végén feltette a kérdést: hát szép ez az ötlet, de miből finanszírozzuk? Nem szaporítom a szót. Átküldött a színház pénztárába, hogy vegyek fel tízezer forintot – ez akkor kéthavi fizetésem volt -, és majd hirdessük a SZO-FI-ban is a színházat.

Kellett azt hirdetni? Abban az évben, meg a következőben is mindenki színházba akart járni. A szolnoki színészek helyi sztárok voltak, akikkel mind interjút akartunk csinálni: Mertz Tibor, Mucsi Zoltán, Mészáros István, Szerémi Zoltán.

Náluk talán csak az éppen bajnok Kőolaj játékosai voltak nagyobb istenek a városban. És közülük Andrej Tyubin, nemcsak szóba állt velünk, de arra is vállalkozott, hogy május elsején, a Ligetben, a sátrunknál dedikálja a SZO-FI legfrissebb, vele interjút közlő számát. Még a Kuka által nyomott SZO-FI-s pólót is hajlandó volt felvenni. Nem tudtuk, hogy ez már marketing, de abból a számból minden példány elfogyott.

És még egy marketingötlet, amiről csak utólag derült ki, hogy az. Az újság ugye 13 forintba került. Az egyik szám elejére azonban került egy kupon, ami 20 forintot ért, ha valaki beváltotta az Élker Kft. Baross és Szapáry sarkán működő fagyizójában. Fogyott is a szám rendesen.

Kifújt a lap

Az, hogy a SZO-FI két évig életben maradt leginkább Bevíz Bélának volt köszönhető. A RAP-labor tulajdonosa ugyanis nemcsak helyet adott nekünk, nemcsak a hétköznapi dolgainkat intézte, de azt hiszem, sokszor finanszírozta is a SZO-FI megjelenését. A lap költségvetését ugyanis nem tudom felidézni. Nem tudom, milyen bevételekből, milyen kiadások mellett adtunk ki majdnem húsz számot. Béla volt az az antivállalkozó, aki nem harácsolni, mindent begyűjteni, hanem adni is akart. Vagyis leginkább adni akart.

Volt egy remek mag: Luf, Három Joe, Tami és a barátnője, Túróék, Kuka, és mi (ketten). És az első lelkesedés után elkezdtük gyártani a havi számokat. Interjút, kritikák, karikatúrák, versek, novellák, szóval minden, ami nekünk fontos volt. Nem jöhetett Szolnokra úgy fellépő, hogy a SZO-FI-ban ne jelent volna meg vele interjú: Hobó, Cseh Tamás, Bródy, Pa-Dö-Dö, Nagy Feró. Nem történhetett Szolnokon semmi, hogy ne lettünk volna ott. Emlékszem, milyen frenetikus élmény volt a JAM nevű szerveződés néhány rendezvénye, vagy amikor a Kovács Feriék kitoltak a színházból egy zongorát a Tiszaparti-sétányra.

Aztán persze elfogyott a lelkesedés. Pontosabban elkezdtünk másért lelkesedni. Szinte mindenki egyetemre ment, szétszéledt a csapat. Béla még próbálta egy darabig összetartani, de aztán a második születésnap előtt, 1993 januárjában véget ért a történet.

Ami lehet, hogy csak nekem volt érdekes, és fontos. De nekem nagyon fontos volt, mert életre szóló dolgokat kaptam a SZO-FI-tól.