Ennek az 1927-ben postára adott szolnoki lapnak nemcsak az az érdekessége, hogy a város háború utáni első „nagy” beruházását mutatja, miközben az anziksz vásárlói a szegényházi kápolna építésére is adakoztak, hanem írója is: Radvánszky József, aki később lelkésze lett az Eötvös téri templomnak.
Szerintem büszkék lehetnénk arra, hogy a nagyháború és a trianoni döntés után Szolnok első közcélú beruházása a Szegények otthonának felépítése volt az Eötvös téren. Az egykori vásártér szélén, annak tulajdonképpeni lezárásaként, 1925-ben, egy adományból készült el a mellékelt képeslapon is megörökített intézmény, aminek fenntartását aztán a város vállalta magára. Ez azt jelentette, hogy a háború utáni gazdasági nehézségek közepette Szolnok városa hatvan nehéz sorsú emberről gondoskodott a fürdővel, könyvtárral (!) és társalgóval felszerelt épületben, ahol egyébként apácák dolgoztak. Ezzel is függött össze, hogy a víztorony mögött ma is álló épületben már az átadásakor kápolnát alakítottak ki, amit 1925. december 6-án szenteltek fel. Várostörténeti szempontból mindezek jelentősége talán jobban érthető, ha hozzátesszük, hogy például a Bábaképző csak 1926-ban, a gépipari 1927-ben, a Tisza szálló 1928-ban, a Nerfeld-palota 1929-ben készült el.
A Szegények otthona átadásakor talán már nyilvánvaló volt, hogy az Eötvös térre tervezett új szolnoki templom nem fog felépülni. Pedig 1921-ben, amikor a város telket adott ehhez, még úgy tűnt, hogy a háborús sérülések miatt zárva tartó Vártemplom miatt is szűkösnek bizonyuló Belvárosi Nagytemplomot csak így lehet tehermentesíteni. Aztán 1922-ben a Vártemplom újra kinyitotta a kapuit. Újabb, nagyméretű, római katolikus istenháza építésére pedig majd másfél évtizedet kellett várni. 
Viszont e képeslap hátoldala alapján egyértelmű, hogy a Szegények otthona közelében létesítendő önálló kápolnáról a hívek nem mondtak le. Ezt az anzikszot ugyanis Monostory György budapesti kiadó gondozásában „a templomépítő-bizottság” jelentette meg, feltételezhetően a Csizmadia Györgytől adományként átengedett fotó felhasználásával. A lap bal felső sarkába így nem is a kép helymeghatározása került, hanem egy kérés: „Adjatok minél többet a szegényházi kápolna építésére”.
És valószínűleg adtak is, merthogy a ma is sokszor „szegényháziként” jelölt templomot 1933-ban a váci püspök felszentelhette. A Szent József tiszteletére szentelt harangja pedig 1934-ben kondult meg először, így az 1947-ben létrejött Jézus szíve plébánia templomának legalább három elnevezése ismert. Ugyanakkor nekem is csak az itt bemutatott képeslap kapcsán vált világossá, hogy a kápolnára gyűjtéstől, a templom építésén keresztül, a plébánia megalakulásáig vezető bő két évtizedes utat az a Radvánszky József lelkész köti össze, aki ezt az anzikszot 1927. október 11-én Szolnokról Sátoraljaújhelyre küldte.
Az 1896-ban pappá szentelt Radvánszky József (1873-1947) 1905-ben került Szolnokra és 1926-ban költözött be a Szegények otthona egyik szobájába, hogy onnantól kezdve az otthon, majd később a templom plébánosa is legyen. Ám képeslapja nem lelkészi hivatásáról, hanem „másik” életéről, dalköltői tevékenységéről tudósít. Radvánszky József ugyanis miközben helyben köztiszteletnek örvendő pap volt, országosan ismert nótaköltőként is működött. Több kottás albuma is megjelent. Péter Baba őnagyságának is a „Nótás Album” miatt írt, merthogy a hölgy terjesztője lehetett a kiadványnak. Radvánszky József arról tájékoztatta Péter Babát, hogy az előfizetőknek féláron (3 pengőért) tud a hölgy címére kottákat küldeni, de természetesen neki tiszteletpéldányt postáz majd. Mindezek közlése után pedig odaírta: „Ez az új Szegényházi palota, amelyben lakom”.
Egyetlen, lassan száz esztendeje feladott képeslap, tele várostörténeti érdekességekkel. És még mondja valaki, hogy a képeslapok nem mesélnek!
