A szolnoki Belvárosi Nagytemplomot megörökítő fotót nagyjából két évtizeddel korábban készíthették, minthogy az képeslapként Sátoraljaújhelyre került. A postázás dátumának kiderítésében a feladó – Dobayné – aggodalma, a fotózás idejének meghatározásában pedig egy hiányzó épület segített.
Azt állítom, hogy ezt a Madách utca végét és a Belvárosi Nagytemplomot megörökítő fotót valamikor 1905 és 1912 között készítette valaki. Az intervallum két szélső dátuma persze egy-két évvel bármelyik irányba eltolódhat. Igaz, azt gondolom, hogy a szolnoki Gettler József hírlapelőfizetési irodája általában friss fotókat jelentetett meg, és mivel ez a képeslap már nem hosszú címzéses – azaz a hátlapon az üzenetnek is hagytak helyet -, a felvétel legkorábban 1905 körül készülhetett. A legkésőbbi időpontra pedig a fotó bal széléről, a Madách utcai házak teteje mögül hiányzó épület adhat magyarázatot. Amennyiben ezt a felvételt 1912 után készítették volna, akkor a mai Szegő Gábor Általános Iskola épületének is látszódnia kellene a templomtorony mellett, hiszen az eredetileg polgári leányiskolának szánt intézményt 1912-1914 között húzták fel a Templom utcában.
Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a Madách utca Tiszához közelebb eső, a mai Mészáros Lőrinc utca miatt kiszélesedő része így nézhetett ki az első világháború előtt. Két oldalán földszintes, polgárházak – amelyek közül ma már csak a jobb oldalon elől álló van meg – álltak zártsorosan egymás mellé építve, előttük vékonyka járda futott, amit fák és villanyoszlopok választottak el a kocsiúttól. A kocsiút persze még nem volt kövezve, úgyhogy ennek a fotónak a segítségével némi képet kapunk arról is, hogy 110-120 éve milyen állapotok uralkodhattak a szolnoki mellékutcákban, amelyek többségét majd csak a két világháború között kezdték lekövezni. Az utca végén, természetesen már ott áll a Szomorú Jézus szobor és az azt védő kis építmény, viszont nyilvánvaló, hogy vele szemben, a templom tövében még nincs ott a Szentháromság-szobor torzója, ami a fotózás pillanatában szinte még új volt, és a Kossuth teret díszítette.
A képeslapra ragasztott bélyeg alapján nyilvánvaló volt, hogy ezt az első világháború előtt készült szolnoki képeslapot Trianon után, de még 1926 előtt adták postára.
A pecsét sérülése miatt azonban nem lehetett kibogarászni a postázás évét, aminek meghatározásában Dobayné üzenete segített. Az asszony ugyanis aggódott a címzett miatt, mert jó ideje nem kapott hír felőlük, és csak „Miklós nyugtatta meg”, hogy özv. Daraghy (?) Béláné Etelkáék távolabb laknak attól a helytől, ahol a tűzvész pusztított. Ez a bizonyos tűzvész az 1920-as években Sátoraljaújhelyen nem lehetett más, mint ami 1925. június elején pusztított a városban. Az 1925. június 8-ai Budapesti Hírlapban megjelent tudósításban olvasható, hogy az ottani Jókai, Deák, Lónyai és Kazinczy utcákban mintegy félszáz ház teteje gyulladt ki. A tűzvész öt órán keresztül tombolt, és tizenöt házat teljesen elpusztított. Persze az anziksz írója, amennyiben olvasta a korabeli tudósításokat – és miért ne olvashatta volna -, joggal aggódhatott, hiszen a Petőfi utcai iskolaépület – ahová ezt az anzikszot címezte – bizonya a fent nevezett utcák elejéhez igencsak közel volt és van.
Őszintén megmondom, egy dolgot azonban nem tudtam megfejteni. Az anziksz képes oldalának felső részében lévő, legalább öt különböző kéztől származó „kézcsókokat és csókokat” illetve aláírások. Ki lehetett a címzett, hogy nemcsak aggódtak érte Szolnokon, de ilyen sokan gondoltak is rá? Egy távolban élő nagymama? Netán egy tanárkolléga? Csak azt tudom, hogy 1925. június 20-án – 12-13 nappal a sátoraljaújhelyi tűzvész után – egyáltalán nem volt fontos, min üzennek, hiszen egy közel húszéves lap is megfelelt erre a célra.
