A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) döntéshozói 1976-ban úgy gondolták, hogy a következő évi kártyanaptárjukra, a tíz üzemük közül, a szolnoki gyár látképét tetetik. Kiadványuk így bekerült a viszonylag kevés olyan szolnoki kártyanaptár közé, amely valamiféle helyi „tájképet” őriz.
A szabadnapok tekintetében 1977 nem volt túl szerencsés, hiszen nemcsak újév napja, de karácsony első napja és augusztus 20-a is hétvégére esett, így csak április 4-e, az akkor egy héttel későbbi húsvét hétfő, és az ugyancsak a hét első munkanapjára eső november 7-e rövidítette meg a munkaheteket. Feltételezem, a Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) szolnoki gyárának dolgozói ezt is megnézték 1976 vége felé, amikor kézbe kapták cégük friss kártyanaptárát, amit ráadásul a munkahelyük látképe díszített. Ezt az úgynevezett kisnyomtatványt a Magyar Hirdetőtől rendelhette meg a fővárosi központú cég, amit aztán az Ofszet Játékkártyanyomdában (O. J.) állítottak elő, minden bizonnyal többezer darabos szériában. A példányszám nagyságára abból tippelek, hogy az 1969-ben elindult szolnoki gyárban fél évtizeddel később már 1100-an dolgoztak, miközben a BVM-nek az országban további kilenc egysége működött, igaz, egyik sem volt akkora, mint az itteni. Szóval, ha minden dolgozónak akartak adni csak egy darab 1977-es naptárt, akkor is minimum 5-6 ezer példányt kellett nyomni, és akkor még nem számoltuk a megrendelőket, reménybeli megrendelőket és más fontos ügyfeleket, partnereket, akiknek szintén illett céges kártyanaptárt adni. Még akkor is, ha arra nem egy ledéren öltözött hölgy, hanem a cég szolnoki gyárának legnagyobb csarnoka került.
Aki valaha is járt a BVM Piroskai úti szolnoki gyára környékén, az szerintem azonnal meg tudja mondani, honnan is készül a naptárra került felvétel. Természetesen a BVM saját víztornyából vagy annak tetejéről, ami ma is ott áll a telephely bejáratától balra. És minden bizonnyal nem sokkal a gyár 1969-es megnyitása után készült el, hiszen a különböző betonelemek gyártása meglehetősen vízigényes dolog. Márpedig a BVM szolnoki gyárában elég nagy mennyiségben folyt a mezőgazdasági épületek, a mélyépítéshez használható csövek, a különböző járólapok, sőt később a házgyári elemek gyártása is. Ez utóbbiból 1973-ban 800 lakásra valót készítettek, de úgy, hogy a fürdőszoba és a konyha kompletten bekerült az elemekbe, így azokat csak a helyükre kellett emelni a leginkább 4 emeletes társasházak építése során. (A mellékelt fotó is a víztoronyból készülhetett 1973 körül és az A 900 éves Szolnok ipara című könyvben jelent meg.)
A naptárra tett fotón a gyár legnagyobb, fedett üzemcsarnoka látható, amiben a mozaiklapokat és a kisebb betonelemeket készíthették. A csarnok mellett és mögött futó párhuzamos építmények pedig a nagyobb elemek gyártása és rakodása során használt, négy darab daru futópályája lehet, amelyekre 1973-ban már büszkén hivatkoznak az üzem bemutatásakor. Amikor az is kiderült, hogy a BVM szolnoki gyárában többségében fiatalok dolgoznak, akiknek ellátásáról saját üzemi étkezde, kikapcsolódásáról KISZ-klub, illetve a telephelyen belül kialakított többféle sportpálya gondoskodik, a távolról bejárók kényelme érdekében pedig éppen 200 személyes munkásszálló építésén gondolkodtak a vezetők. Nem lehet kétségünk afelől, hogy az átalakuló Szolnok képéhez – illetve a nem látható, de a föld alatt nélkülözhetetlen közműhálózatához – sok mindennel járult hozzá a képen is látható csarnok, nem is beszélve az Alföld mezőgazdasági üzemeinek csarnokairól, ami anno a gyár idetelepítését is indokolta. (A fekete-fehér fotó Nagy Zsolt munkája, ami a BVM szolnoki gyárának raktárudvarát mutatja a hetvenes években.)
