A zöld nyáriruhát viselő hölgyet a szolnoki Zalka Máté sétányon örökítették meg 1963 után, amikor már működött a Tisza-parti iskolasor első eleme, a város harmadik gimnáziuma. A modern épületen túl még állt a rendőr- majd tűzoltólaktanya, ami ekkoriban már napköziként működhetett.
Egyszer talán kiderül, kik voltak azok az előrelátó várostervezők, akik 1956 után megakadályozták, hogy a szolnoki Tisza-partból lakóövezet legyen, és mondjuk, sokemeletes házakkal építsék be. Munkásságuknak köszönhetően ugyanis egy olyan iskolasor jöhetett létre a város egyik legszebb részén, amihez csak a két világháború között, a Baross utca vasúthoz közeli végén kialakult, hasonló intézményi terület mérhető. Ráadásul a Tisza-parti iskolasor első elemének, a későbbi Tiszaparti Gimnázium épületének átadása a sétány meghosszabbítását is elhozta. A második világháború végéig Erzsébet királyné, utána pedig Zalka Máté nevét viselő sétány ugyanis addig csak az Őr utcáig, azaz az új gimnázium belváros felé eső sarkáig volt leburkolva. Tehát akár azt is mondhatjuk, hogy a mellékelt – a blogSzolnok egyik olvasójától kapott – fotó a sétány bővítésének egyik első emléke is lehet.
Az ötvenes évek végére ismét a háború előtti lélekszámú városban, amiről a tervezők akkor már tudták, hogy az iparosítás miatt lélekszámában is tovább fog növekedni, egyre nagyobb igény mutatkozott a meglévő két gimnázium mellett egy harmadik megnyitására is. A lélekszámbővülés mellett ezt az a politika is indokolta, amely tömegek előtt nyitotta meg a tanulás és a társadalmi felemelkedés lehetőségét, azaz egyre több család számára vált realitássá, hogy a gyerek a szülőknél jóval magasabb iskolai végzettséget szerezzen. A szolnoki harmadik gimnázium helyéül a Szigony utca 4-6. és az Őr utca 2. számú telkeket jelölték ki, ami azonban meglehetősen szűknek tűnt az elvárt 16 tantermes intézmény számára. A Schneller Vilmos vezette MÁV Tervező Iroda Magyar Géza révén azonban megoldotta a problémát, és megálmodta az 1960-62 között felépített, L alaprajzú iskolát.
Az akkori elképzelések még arról szóltak, hogy az iskola bővítése, vagy esetleg az udvarának a növelése a szomszédos laktanyaépület elbontásával lesz megoldható. Ám az ezen a felvételen is látható, barnafalú épület helyére végül más került. Az eredetileg az Államrendőrség, majd később a városi tűzoltóság által is használt épületet az ötvenes évek végén már iskola céljára hasznosították, visszaemlékezők szerint napközi működött benne. Sorsa a hatvanas évek végén pecsételődött meg, amikor a Tiszaparti Gimnáziumot is tervező Magyar Géza megálmodta ide a vegyipari, később Pálfy János szakközépiskola tömbjét. Ami addigra már a Tisza-parti iskolasornak csak a harmadik egysége lehetett, hiszen a templomkertből kiszakított telken, a mai vízirendőrség mellett addigra elkészült a Munkaerő Tartalékok Hivatalának (MTH) kollégiuma.
Az első ránézésre talán nem túl érdekes felvétel azért jó pár dologra felhívhatja a figyelmünket. Például arra a műkő ágyásszegélyre, amely nemcsak az egész Tisza-parti sétányt, de a Tiszaligetet, sőt a Zagyva-torkolat környékét is jellemzi. Az is megérne egy misét, hogy Szolnok hatvanas években indult szolnoki közterület-rendezése során ki álmodhatta meg ezeket a magasított zöldterületeket, lépcsőket, parkokat határoló „építményeket”. Szerintem nem kevésbé érdekes a sétány mellvédje sem, amit a hatvanas években, ugyanabban a stílusban folytattak, ahogy a harmincas években, a Tisza szálló környékén elkezdtek. Talán csak a kő virágtartók hiányoznak a sokak ifjúságát meghatározó, mára eltűnt sárga vaskorlátok közül. És persze az ezen a képen még új korukban látható ufólámpák is eltűntek, amelyek pedig több évtizeden keresztül világították meg a szolnokiak egyik kedvenc közösségi területét, ami persze nem lenne, ha anno úgy döntenek, lakások épüljenek az iskolák helyett.
