Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szolnoki bérpalotájáról talán azért készült viszonylag kevés, kifejezetten az épületre fókuszáló fotó az első világháború előtt, mert egy nagyon fontos dologban különbözött a bérházaktól. Persze nem kizárt, hogy a szolnoki „palotasoron” ez elvárás volt.
Szolnok főutcájának páratlan oldalán legutoljára a Gorove utca 3. szám alatti telek épült be, amivel létrejött az az öt ház, amit jobb híján helyi „palotasornak” szokás nevezni. A Szabadság téren álló, legrégebbi Obermeyer-féle ház, majd az időrendben is következő Törvényház utáni telekre húzták fel az Első Magyar Általános Biztosító Társaság bérházát, amit a Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós tömbje, illetve az Arany János utca másik sarkán álló Császy-féle ház követ a sorban. A bérpalota érdekessége, hogy szakította a korábbi, hasonló beruházások gyakorlatával, így földszintjén, utcafrontján nincsenek üzlethelyiségek, mint akár a nála húsz évvel idősebb, az utca túloldalán álló Kintzler-ház földszintéj (ma a Hatvanas része), vagy a nagyjából egykori, Szapáry utcai Hitelbank és a Kossuth téri Népbank esetében. Elképzelhető, hogy ezt az utcakép miatt nem engedték, miként az is, hogy a bérpalota eleganciáját emelte az a tény, hogy a lakóknak nem kellett különböző üzletek zajával és szagával együtt élniük.
A magam részéről inkább ez utóbbira hajlanék, hiszen az egyértelmű, hogy az 1857-ben létrehozott Első Magyar Általános Biztosító Társaság nem jótékonysági intézmény volt, szolnoki házát is pénztermelő beruházásnak tekinthette, azaz a bekerülési költséget és a hasznot a helyiségek – itt leginkább lakások – bérleti díjának kellett kitermelnie. Ráadásul ez egy tekintélyes társaság volt, amelynek alapítói között megtaláljuk Deák Ferencet, későbbi választmányi tagjai között pedig Andrássy Gyula miniszterelnököt és Eötvös József minisztert is. A társaság egészen az 1948-ben bekövetkezett államosításáig – azaz közel egy évszázadon át – jelentős szereplője volt az elemikár és életbiztosítási piacnak. A szolnokihoz hasonló befektetéseit, közel fél évszázaddal az alapítása után is leginkább az utóbbi biztosítások fedezetének megteremtése indokolhatta.
A kiegyezés és az első világháború között a fővárosban mintegy hatezer bérház, bérpalota épült magánbefektetőknek köszönhetően. Szolnokon legfeljebb egy tucat, de akkor már a banképületeket is ideszámolom. Éppen ezért bírt nagy jelentőséggel az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1905-ben induló, 140 ezer korona bekerülési költségű beruházása, amely nemcsak az időszak legnagyobb ilyen fejlesztése, de 1907-ben egészen új kategóriájú lakásokkal bővíthette a szolnoki ingatlanpiacot. Nagyon valószínű, hogy ez az ismeretlen fotós által készített, és ugyancsak ismeretlen kiadó gondozásában megjelent képeslap új korában ábrázolja a palotát, ráadásul nemcsak a Gorove/Kossuth utcai, hanem a Werbőczy/Dózsa György utca felőli homlokzatát is. És ez utóbbi is különlegessé teszi a lapot.
Meg persze a hátoldalára írt szöveg is, aminek természetesen nem sok köze van Szolnokhoz. A gyönyörű gyöngybetűkkel írt mondatok felérnek egy epekedő szerelmi vallomással és könyörgéssel. Az önmagát csak „polischi zsidónak” nevező író ugyanis cizellált szóképekben vallja be, hogy a lényegről nem merte Poscher Terhsca úrhölgynek beszélni, akinek könyörög, hogy ne menjen el Szekszárdra vasárnapig, amíg ő vissza nem tér Budapestre. Mindez 1908. augusztus 28-án lett papírra vetve, legfeljebb másfél évvel azt követően, hogy a képeslap fotós oldalán látható bérpalotába beköltözhettek az első lakók.
