Bevallom: szeretnék úgy írni és történetet mesélni, ahogy Aczél Endre tud. Iszonyatos háttérismeret, tudás, műveltség van minden leírt sora mögött. Aczél az egyik utolsó, klasszikus újságíró, aki nem a felszínen próbál szörfölni, nem a könnyebb megoldásokat választja, hanem utánanéz, gondolkodik, elemez, és csak ezek után beszél és ír. Emlékei alapján már írta a hatvanas és a hetvenes évekről, gyanítom, hogy a következő három évben megjelenik még három évtized története, de hogy napjainkról ki fog így mesélni, nem tudom.
A hetvenes évek nekem félig vagy egészen történelem. Leginkább a nagy eseményekről őrzök személyes emlékeket, ezen kívül pedig azokról tudok, amelyek a későbbi történések kapcsán valamiért előkerültek. A hétköznapi hetvenes évekről, a mindennapokat befolyásoló fontos vagy kevésbé fontos eseményeket, személyeket, történeteket nem ismerem. És bizony se időm, se hangulatom nem lenne ahhoz, hogy mindezek megismeréséért könyvtárakat járjak, internetet bogarásszak és több ezer oldalt próbáljak elolvasni és feldolgozni.
A könnyebb megoldást választottam azzal, hogy esténként Aczél Endre Acél-sodrony című sorozatának, a hetvenes éveket bemutató, vaskos kötetét olvasom. És nagyon jól szórakozom.
Aczél rövid írásaiban megelevenednek a hetvenes évek. Hol a Központi Bizottságon belül folyó hatalmi harcokról ír, hol az Etióp császár megbuktatásáról, hol a hazai lakáshelyzet alakulásáról vagy éppen az autósorszámokról. Nála a sport egykori hírességei éppúgy közeli ismerősökként jelennek meg, mint a világpolitika legnagyobb alakítói, vagy a hazai kultúra lassan elfelejtett egykori sztárjai. Nem mondom, vannak nevek, akik nekem ma már semmit sem mondanak, ahogy vannak olyan történetek is a könyvben, amelyeket még érdekes mellékszálnak se neveznék. Viszont úgy vannak előadva, hogy nem lehet kihagyni őket. És ahogy haladok előre a könyvben, úgy érzem magam egy kor megértőjének.
Innen Szolnokról szemlélve is. Mert az Aczél Endre által megírt hetvenes évekbeli történetek sok szolnoki történésre is magyarázatul szolgálnak. Miért is lendültek fel a hetvenes években a környék szövetkezetei? Mi volt a jelentősége a hetvenes évek második felében a Szigligeti Színháznak? Miért indult el a Széchenyi lakótelep fejlesztése azokban az években? Csak azt sajnálom, hogy Aczél történeteihez senki nincs, aki a szolnoki vonatkozásokat pontosan hozzáfűzze. Pedig azokban a hetvenes években nemcsak a világban és Magyarországon, de itt Szolnokon is sok minden történt.
