2025.12.1. (hétfő)

Bontott szobrok

Bontott szobrok

Dátum:

Huszonegy évvel ezelőtt döntött úgy a városi tanács, hogy a Szolnok főterét díszítő munkásmozgalmi szobrot, illetve a színház mellett álló Lenint eltávolítják. Hogy az SZTK előtti szovjet katonai emlékmű, vagy a Verseghy-park végén álló Marxnak vélt szobor mikor tűnt el, nem emlékszem.

11-szlenin2_400Kezdjük Leninnel. Mármint a szobrával, amelyik 21 éve még ott állt, ahol napjainkban Zounuk ispán evez. Csak a fiatalabb, de már választókorú olvasók kedvéért biggyesztem ide, hogy Vlagyimir Iljicsnek – ezek voltak a keresztnevei a szovjet forradalmárnak – minden városban volt legalább egy szobra. (Meg legalább egy róla elnevezett tere és egy utcája!) Ahogy emlékszem, mi még a szerencsésebbek közé tartoztunk, mert például a hódmezővásárhelyiek egy olyan Lenin-szobrot bámulhattak évtizedeken át, amelyik úgy nézett ki, mintha a vezért a lakás legkisebb helyiségében tartózkodva mintázták volna meg.

A mi Leninünk a mai Táncsics utca végén nézett a jövőbe. Ott, ahol 1956-ig a „szivarnak” csúfolt emlékmű állt. Lenin egy meglehetősen nagy, vörös műmárvánnyal – a moszkvai mauzóleumra hajazó – borított talapzatról tekintett ránk. Ha valaki, az akkori négyes útról bekukkantott a tanácsháza melletti utcába, hát elkaphatta Lenin tekintetét.

Azt nem tudom – de majd valaki elárulja -, hogy Kocsi András alkotása mikor lett felállítva. Minden bizonnyal egy április 4., november 7. vagy éppen április 21. lehetett az alkalom. (Szerintem 1970 a megoldás.) Annyi azonban biztos, hogy a nyolcvanas években Lenin már ott ácsorgott.

11-szmezitlab_400Arra viszont tisztán emlékszem, miként alázták meg „élete” utolsó napjaiban. Mielőtt ugyanis lebontották volna, egy nagy fadobozba zárták. Úgy nézett ki, mintha a park sarkán, valaki elvesztett volna egy csomagot. És csak a helyiek tudták, hogy mit rejt a pakk. A legszebb persze az volt, amikor az 1990-es választási kampány idején, az akkor ereje teljében lévő MDF teleragasztotta a talapzatát a híres „Taváris konyec” plakáttal.

Bevallom, Lenin szobra kiesett az életemből. Egyetlen koszorúzásra, vagy ünnepségre sem emlékszem, amit ott tartottak volna. Ellenben a Kossuth téri Munkásmozgalmi emlékmű sokkal jobban él az emlékeimben. Viszont csak most tudtam meg, hogy Kovács Ferenc alkotása a munkásmozgalomnak állított emléket. Annak idején ugyanis a többség csak mezítlábas szobornak, vagy „innen jöttünk, ide megyünk” szobornak nevezte, utalva az alak kéztartására.

A szobor mellett – a fennmaradt képeslapok tanúsága szerint – három zászlótartó rúd magasodott. Nem akarok hazudni, de úgy emlékszem, hogy a ronda mészkő talapzaton álló rudak tetejét – lassan rozsdásodó – ötágú csillagok zárták. Nagyobb ünnepekkor, vagy fontos vendég Szolnokra érkezésekor vörös- és nemzetiszín lobogók lengtek rajtuk. Alattuk pedig a fegyveres erők képviselői adtak díszőrséget. Négyen. Csak a később születettek kedvéért sorolnám fel, hogy mely szervezetek képviselő díszelegtek ott – egy kivételével – fegyveresen. Állt ott egy szerencsés sorkatona a Magyar Néphadsereg kötelékéből, egy pocakos munkásőr a maga szürke gyakorlóruhájában, továbbá egy szovjet kiskatona és egy ifjú gárdista. Terpeszben, kézben a fegyverrel nézték a teret.

11-sztkelottiszovjet_400Ugyanilyen felállás dekorálta alkalmanként az SZTK előtti téren álló Szovjet Hősi emlékművet is. Az nem volt valami különleges alkotás, sőt emlékeimben a szokásos hasábokból összerakott, tetején csillaggal és szovjet címerrel díszített obeliszkként él. A magyarországi harcokban elesett szovjet katonáknak állított emléket, de hogy meddig azt nem tudom.

És, hogy hová lettek ezek a szobrok. A dunaújvárosi helytörténeti gyűjtemény udvarán ott ácsorog a helyi Lenin, a pesti munkásmozgalmi szobrok többsége meg egy jól jövedelmező, turisztikai zarándokhelyre került. De hol vannak a szolnoki szobrok?

 

Javítás: A cikkben eredetileg ez a mondat szerepelt: „Ahogy azt sem, hogy az egykori Damjanich uszoda sarkánál álló Marx-szobor mikor tűnt el.” – Ifj. Kádár Zoltántól azóta tudom, hogy megcsalt az emlékezetem, pontosabban egy városi legendát terjesztettem. Az a szobor csak hasonlított Marxra, igazából Damjanich Jánost ábrázolta, és miután többször ledöntötték, a megyei múzeum épületébe került. Ma is ott látható.

A tévedésért elnézést kérek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok 900 (12.): Gazdaság és kultúra

A 900 éves Szolnok gazdasági eredményeit egy korabeli expo mutatta be 1975-ben a Tisza-part környékén, a Kulturális heteket pedig egyszerűen "jubileumivá" keresztelték át abban az évben. Mindkettőhöz készült emlékül adható kisplasztika, az előbbihez alumínium, utóbbihoz bronz.

Utcasoroló (32.): Bajcsy-Zs. u.

Viszonylag rövid, talán nem is szép utca. Ugyanakkor Szolnok egyik kapuja. Ráadásul a párhuzamosan futó három útjával igazi közlekedési csemege. Ha pedig azt is hozzáteszem, hogy névváltozása szorosan kötődik egy történelmi fordulathoz, akkor különösen érdemes róla beszélni.

Szolnok 900 (10.): Emlékkönyv (2.)

A Járműjavítót is lehetett mással össze nem téveszthető stílusban ábrázolni, miként az olajiparról is születhetett olyan grafika, amit többször kell megnézni. Az egykori Tabánt felfaló Kun Béla körúti lakótelep pedig jellegzetes ábrázolása annak, ami a Szolnok 900 márka alatt történt.

Önkormányzati választás anno 1990

Szeptember 30-a az Önkormányzatok Napja. Merthogy a rendszerváltás után, 1990-ben, ezen a napon tartották az önkormányzati választások első fordulóját. A Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottságát felváltó helyi képviselőtestület 32 tagjának eskütételéig azonban még egy hónapot kellett várni.