2025.12.1. (hétfő)

Vendégposzt: Tisza konferencia

Vendégposzt: Tisza konferencia

Dátum:

"Számunkra a Tisza szeszélyes, mégis kedves folyó" - valószínűleg a szolnokiak pontosan tudják, hogy Balla György alpolgármester miért ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Tisza Konferenciát. A 2011. május 20-i esemény legfontosabb célja a Tisza Bizottság felállításának előmozdítása volt.

11-tisza2_400A Városházán megrendezett konferencia nagy előrelépést jelent a Tiszát érintő kezdeményezések szempontjából, legfőképpen internacionális jellege miatt. A magyar politikusok, vízügyi szakemberek mellett ugyanis Szlovákiából, Romániából, Kárpátaljáról is érkeztek tisztviselők. A Tisza védelme, a folyó nyújtotta lehetőségek kihasználása tehát az összes érintett ország számára fontos.

Barsiné Pataky Etelka előadásában felvázolta a legfontosabb célt: az Európai Tanács által április 13-án elfogadott Duna-stratégia analógiájára kezdeményezi a Tisza Bizottság felállítását. Az EU Duna Régió Stratégiájáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy egy egységes Tisza-koncepció a folyó adta turisztikai lehetőségek bővítését, fellendítését is jelentené egyben. Minden érintett ország közös érdeke ez, ki kell használni az EU makroregionális stratégiájának lehetőségeit. Szolnok szerepe mindebben kiemelkedő, a „Tisza fővárosa” lehet a kezdeményezések koordinátora, a főbb események helyszíne. A kormánybiztos szerint a Tisza Bizottság felállításának fontos előfutára volt a Tisza-völgyi Műhely megalapítása, amiről Lovas Attila tartott részletes előadást. A kezdeményezés fő feladata, hogy integrálja azokat a szervezeteket, melyek a Tisza védelme céljából születtek.

Láng István általánosságban beszélt a vízgazdálkodásról, annak magyar vonatkozásairól. Rossz hír, hogy Magyarország nem bővelkedik a vízkészletekben. Ennek kiváltója például az is, hogy „mi a WC-t is ivóvízzel húzzuk le”. Ami a védekezést illeti, két lehetőség áll előttünk: vagy megelőzzük az árvizek, belvizek okozta katasztrófát, vagy rögtönzött megoldásokkal kezeljük a már bekövetkezett tragédiát. Sajnos jelenleg utóbbi opció van érvényben, ami lehet, hogy jelenleg az olcsóbb megoldást jelenti, hosszabb távon viszont fenntarthatatlan. Nem mellesleg, ha hosszabb távon elkezdenénk fejleszteni a mostani rendszert, húsz év alatt ezer milliárd forintot tudnánk spórolni. A Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az EU következő költségvetési ciklusának tervezése 2014-ben kezdődik, akkor lesz lehetőségünk a különböző forrásokat igénybe venni. Ez azért is fontos, mert Magyarország vízgazdálkodás tekintetében hátrányban van az unión belül.

11-tisza3_400Természetesen a klímaváltozásról, a Tisza vizének szennyezéséről is volt szó a szolnoki konferencián. A Szlovák Köztársaság képviseletének szakértője szerint a gyakori árvizek oka az elhanyagolt mezőgazdasági táj, valamint az épített tér, a beton folyamatos térhódítása, amely több hőt bocsájt ki, így megváltoztatja az adott terültet klímáját. Ez gyakori, heves záporokhoz vezet. Kijelentése ítéletként hangzott: „Az emberi jelenlét az egyik fő oka az árvizeknek”.

A pusztító emberi tevékenység a délutáni szekcióülések tematikájában is előkerült. Mihály András (Ungvári Nemzeti Egyetem) például a kárpátaljai illegális tőzeggyűjtés, tűzrakás, szennyezés sajnálatos következményeire tért ki részletesen.

A konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón Láng Zsolt kiemelte, hogy a Tisza-völgyi Műhely megalapításának, valamint a Tisza Konferenciának köszönhetően lassan látóható közelségbe kerül a Tisza Bizottság tervének elfogadtatása az Európai Unióval.

Barna Péter

Fiatal Európa Szerkesztőség

 

A Fiatal Európa Szerkesztőség program az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. Az itt közölt információk tartalmáért és felhasználásáért a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament nem felel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Teltházas lesz a Tűzmadár

Ismét teltházas lesz a Szolnoki Szimfonikus Zenekar új évi tánckoncertje, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy nyilvánossá teszik a Tűzmadár január 9-ei főpróbáját. Az év első társadalmi eseményévé lett produkció előkészületeiről Kádár Editet, a szimfonikusok sajtóreferensét kérdeztük.

Volt, hogy megkönnyezték

A Szolnok TV három munkatársa készítette azt a dialízisről és transzplantációról szóló dokumentumfilmet, amelyet február 12-én a Tisza moziban láthat először a közönség. Kárpáti Zoltán vágó, Mácsai Gábor operatőr és Skultéty József szerkesztő-riporter 2023 elején kezdett dolgozni a filmen.

Szolnoki csaták

Az 1849 januárjában, a Szolnok közelében vívott, "elfelejtett" csatáról hallhatnak előadást január 25-én délután a Házunk tája programsorozat következő rendezvényén. A civil kezdeményezésre indult sorozat apropóján Szabovik Zoltánt, a Civil Városmarketing Kerekasztal elnökét kérdeztük.

Lenin is előkerült

Tóth György-Gyigyi rábukkant a város két elveszettnek hitt szobrára. A Zounuk ispán helyén 1990-ig álló Lenin-szobor és a Kossuth teret egykor díszítő Munkásmozgalmi emlékműveket a város határában, egy bekerített, de nem őrzött területen találta meg. Sajnos, a színesfém-gyűjtők is felfedezték.