– Próbálom a Ballada egy csapatról című új könyved műfaját meghatározni, hiszen nem egy klasszikus regény. Talán riportkönyv? Minek mondanád?
– Riportkönyvnek semmiképpen. Ha be akarjuk tuszkolni egy skatulyába, akkor esetleg ismeretterjesztő mű. A pontosabb meghatározás pedig ott van az alcímben: a 1986-os válogatott története. Vagyis annak a magyar futballválogatottnak a sztorija, amely mindeddig utoljára szerepelt világbajnokságon, és előtte, 1983-1986 között végigverte a fél világot. Mindezt beleillesztve a korabeli, Janus-arcú, skizofrén, késő Kádár-kori miliőbe, a bécsi bevásárlásoktól az utolsó igazi MSZMP-kongresszuson és a tragikus véget ért szépségkirálynő-választáson át Csernobilig.
– Te találtad ki a témát vagy felkérésre írtad?
– Saját ötlet volt, aminek van némi szolnoki vonatkozása is. Másfél éve gyalogoltunk át a szolnoki Tisza-hídon Csábi Józseffel – egykori válogatott futballista, volt szövetségi kapitány, most a Szolnoki MÁV vezetőedzője -, és erről a bizonyos nyolcvanas évekbeli válogatottról beszélgettünk. Neki mondtam először, hogy lehet, írnék erről a csapatról egy könyvet. Ő pedig biztatott. A sztori, a Mexikói világbajnokságon a szovjetektől elszenvedett 6 gólos vereség sok mindenkit foglalkoztat a mai napig. Főleg, hogy miként és miért zuhanhatott az a csapat a csúcsról percek alatt a mélybe.
– Egykorúak vagyunk, mindkettőnkben él ez a bizonyos 0-6-os mexikói trauma. Azóta hordozod magadban, hogy majd írsz róla?
– Az akkori traumára természetesen emlékszem. A szovjetek elleni 0-6 egyike a magyar futball legtöbbet emlegetett mérkőzéseinek. Azt a csapatot szerettem, a játékosait és a kapitányát is. Sokáig nem gondoltam könyvírásra. A Csábi Józsival folytatott beszélgetés után még egy másik dolog adta meg a lökést: Esterházy Mártonnak a tavaly februári Élet és Irodalomban megjelent interjúja. Akkor határoztam el, hogy ezt a könyvet tényleg megírom.
– Van összefüggés e mostani könyv és a Focialista forradalom című regényed között? Azzal együtt, hogy az egy klasszikus, fikciós mű.
– Mindkettő egy vereség utáni traumát mesél el. A különbség az, hogy az 1954-es vb-döntőt valóban a világ legjobb csapata vesztette el, a reakciók, amelyek utána következtek, reálisnak mondhatók. Viszont 1986-ban egy szürreálisan felfokozott elvárás előzte meg a magyar válogatott vb-szereplését. Annak is próbáltam utánajárni, hogyan és miért alakult ki ez a csodavárás. És még egy könyvemet említeném, A kvarcóra hét dallama című regényemet, amely ugyancsak a nyolcvanas évek közepének meghasonlott világáról szól.
– Ennek a könyvnek az írását nem lehetett titokban tartani, hiszen sokakkal beszéltél, anyagokat gyűjtöttél. Mit szólt a sportújságíró szakma vagy focis közösség?
– Fogalmam sincs, mit szóltak vagy szólnak hozzá. Nem foglalkoztatott. Tény, hogy megmártóztam kicsit a futball világában, kaland és élmény volt, megannyi tapasztalattal. Kívülállóként talán egyszerűbb is volt realistának és elfogulatlannak maradni.
– Mennyi kutatómunka van ebben a könyvben? Mindent sikerült beszerezni, vagy van, amiről tudod, hogy létezik, de nem kaptad meg?
– Sok korabeli újságot és könyvet elolvastam. Videókat néztem a neten, beszélgettem egykori szereplőkkel. Egy dolognak nem tudtam semmilyen szinten a nyomára bukkanni. Hogy az 1984-es bundabotrány nyomán miért pont azok lettek a bűnbakok, akiket végül megtettek erre a szerepre. Ezt az akkori lapok természetesen nem írták meg, és azóta sem derült ki a nyilvánosság számára. Pletykákat persze hallottam, de azok egy része ellenőrizhetetlen, más része meg nem nyilvános információ.
– Van olyan, akivel nagyon szerettél volna beszélni, de nem állt kötélnek?
– Voltak olyan egykori szereplők, futballisták, akik köszönték szépen az érdeklődést, de nem kívántak erről a témáról beszélgetni. Egyébként ők is nagyon udvariasan és kedvesen viszonyultak a kérdéshez. A többiek meg végképp, akikkel tudtam beszélgetni. Nagyszerű embereket ismertem meg, túl azon, hogy valamikor a bálványaim voltak.
– Mi volt a célod a könyvvel? Magadnak akartad megmagyarázni, a kortársaknak, vagy csak izgatott az a vereség?
– Izgatott.
– A Facebook-on látom, hogy egyre többen olvassák a könyved, sok e témában érintett ember. Milyen a fogadtatása?
– Alapvetően jó. Annak különösen örülök, hogy az érintettek, akikről szó van benne, szívesen fogadták.
