2025.11.30. (vasárnap)

A direktor, a rendező és a színészek

A direktor, a rendező és a színészek

Dátum:

Ahol nemcsak emlékeznek, de valamiféle emlékművet is állítanak egykori színházi nagyságoknak, ott talán van remény arra, hogy a ma színházi emlékezőire is színházi emberként emlékezzenek majd valamikor. És talán hagyomány is teremtődött.

A Szolnoki Szigligeti Színház elmúlt harminc évének két legmeghatározóbb alakjának – Schwajda Györgynek és Iglódi Istvánnak – állítottak emléket a teátrum előtt Szolnok Napján. Azonban Balázs Péter direktor megemlékezése először nem róluk, hanem Czakó Jenőről – az örök karakterről – és Sebestyén Éváról – az örök Szilviáról -, a társulat nyár elején távozott két tagjáról szólt. Talán azért is, mert egy rendező és egy igazgató is csak akkor lehet naggyá, legendává, ha olyan kövekből építkezhet, mint az égi társulatokhoz frissen szerződöttek voltak.

Annak ellenére, hogy hétköznap, az első iskola nap délutánja volt, sokan hallgattuk a mostani direktor szavait a színház bejárata előtt. Aztán átsétáltunk ahhoz a fához, amit Iglódi István emlékére ültettek, ami alatt mától tábla emlékeztet a rendezőre. Arra a színész-rendező-tanárra, aki talán több generációt is felnevelt, és aki oly sok munkájával kötődött Szolnokhoz. A városhoz, ahol utolsó színházi álmát már nem tudta befejezni.

Nekem úgy tűnt, az egész társulat, de még a műszak is ott állt a színház épülete előtt. Ismerős arcok a tavalyi évadról, és régebbi produkciókból.

A Schwajda György emlékére ültetett fa mellett is kőre helyezett dombormű emlékeztet mától a mai színházunk felépítőjére, a háromszoros direktorra, aki alatt legenda volt a Szigligeti, a szolnoki teátrum. Nézem az arcképét – igazságtalanul rövid idő adatott neki is -, és hirtelen eszembe jut az egyik színművészetis tanár panasz, miszerint Páger Antallal akart a növendékeknek példálózni, ám azok azt sem tudták, kiről van szó. Mi még emlékszünk Schwajdára, a darabjaira, a kis koszosból varázsolt ékszerdobozra, de pár év múlva, nem jut Páger sorsára? Rajtunk múlik.

Nem avatóünnepség volt ez, inkább a színházcsinálók és a színházszeretők csöndes találkozása. És nem bírtam megállni, hogy ne sétáljak el a színház háta mögé, a Czibulás-kúthoz. Ugye emlékeznek még rá is?

Mától már három egykori szolnoki színházi embernek – a színésznek, a rendezőnek és a direktornak – van arcképüket mintázó emlékhelye Szolnokon. Lehet, hogy rosszul értettem, vagy egyszerűen csak úgy akartam érteni, hogy akár ezzel egy hagyomány is elindulhatott ma. Mert Thália szolnoki papjai közül sokra volna okunk emlékezni. Például…

De sorolja ki, ki emlékei szerint.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Volt tér vagy sem?

A bíróságról 1924 előtt készült fotó kapcsán, három éve már elmélkedtem azon, hogy a megyeházával szemben, a Dózsa György út talán nem keskeny utcának, hanem széles térnek indult az előző századforduló környékén. Az Arcanum-on talált képeslapok miatt veszem elő ismét a témát.

Kamionok előtt nyitva

Miért közlekedhetnek nyergesvontatók és több tonnás pótkocsis szerelvények a Szapáry és Templom úton? Mi lehet az oka, hogy a belváros útjait kamionok szánthatják fel büntetlenül? Néhány táblával milliárdokat spórolhatnánk.

Amikre 2017-ben emlékezhetünk

Bár egyetlen szolnoki vonatkozású kerek évforduló sem lesz 2017-ben, azért ebben az évben is lesz - lenne - mire emlékeznünk. Több olyan döntés is született például 160 vagy 120 éve, amelyek máig kihatnak Szolnok arculatára és életére. De öttel végződő évfordulókat is érdemes emlegetni.

Rendszerváltó év Szolnokon: 1989. június

Harminc év távlatából a pekingi események nemcsak megrázóak, de jól mutatják: nálunk is alakulhatott volna máshogy a történelem. Főleg, hogy az állampárt 1989 júniusában még 3 éves tudományos felmérést indított. Viszont 2 darab új Ikarusz beszerzése is hír volt Szolnokon.