2025.08.27. (szerda)

A feladónak érdektelen, nekünk nem

A feladónak érdektelen, nekünk nem

Dátum:

A Gerő Ignácz gondozásában megjelent képeslapot 1915. június 24-én adta postára Szolnokon egy - feltehetően - osztrák katona, hogy hírt adjon magáról a Monarchia nyugati felében élő szeretteinek. Nem hiszem, hogy különösen érdekelte volna, mi van a lap fotós oldalán.

A Gerő Ignácz gondozásában megjelent képeslapot 1915. június 24-én adta postára Szolnokon egy – feltehetően – osztrák katona, hogy hírt adjon magáról a Monarchia nyugati felében élő szeretteinek. Nem hiszem, hogy különösen érdekelte volna, mi van a lap fotós oldalán.

Mivel azonban a lap, valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva túlélte az elmúlt évszázadot, és miután a kép készítőjének nem volt alkalma idillikus, beállított fotót készíteni, egy kis életkép maradt ránk a XX. század elejéről. Aminek további érdekessége, hogy bár a házak jórészt ma is állnak, hasonló perspektívából képtelenség lenne a képet elkészíteni. A két hídfő és a várost védő gát miatt ugyanis alaposan feltöltötték azt a pontot, ahol a fényképész állhatott, így a képen domináló sarki háznak ma majdnem a földszinti ablakaival van egyvonalban a közút. Csak mellékesen jegyzem meg, érdekes dolgok kerülhetnének elő, ha a forgalom valaha is megengedné, hogy a Szabadság tér környékét alaposan feltárják a régészek.

Mint említettem, a képen lévő házak többsége ugyanígy megtalálható ezen a helyen. A ma már Szabadság térnek nevezett közterület és a mai Balogh Kálmán – akkoriban Halász – út torkolatában ott áll az a szecessziós, tornyos bérház. A mellette lévő épület is meg van, most a munkaügyi központ található benne. Tovább haladva viszont a két kisebb ház – egyikben patika működött – jó negyedszázada tűnt el, helyükön a Varga új szárnya áll. Utánuk pedig az ekkoriban talán éppen a postát is magában foglaló Obermayer-palota, azaz a gimnázium tömbje.

Ha elnézünk a Kossuth tér felé, akkor az egykori Gorove, ma Kossuth utca végén lévő házat viszont nem találjuk már a helyén. Steiner Jakab házának a helyén ma a Kossuth tér szabadtéri színpada van. A kép bal oldalán viszont ott a megyeháza. Azonban érdemes kicsit jobban megnézni az épületet, mert akkor feltűnik, hogy előtte egy másik – már nem létező – ház áll, a mai Halászcsárda sarki bérháza helyén. Ez volt az a bizonyos Scheftsik-bazár, ami arról a városnak polgármestert adó családról kapta a nevét, akiknek a második világháború előtt városrész és utca is őrizte az emlékét.

A lapot bogarászva az is feltűnhet, hogy inkább hétköznapi fotóból, sem mint művészien beállított képből lett ez a képeslap. A jobb alsó sarokban például egy görnyedt ember felsőteste tűnik ki a korlát mögül. A sarki palota mellett pedig taligát toló kubikusok tartanak felénk. Mintha csak valami építési, karbantartási munka zajlana valahol a fotón kívül. De a Gorove utcára is érdemes alaposabban ránézni! Szénával megrakott lovas kocsi tart a városközpont felé.

Nem hiszem, hogy a szeretteiért aggódó címzettet különösebben érdekelték volna Szolnok házai vagy éppen hétköznapjai. Neki a rettentő apró betűkkel a hátlapra írt üzenet lehetett a fontos. Bízzunk benne, hogy a talán a vasúton valamelyik keleti frontra tartó katona épségben túlélte az első világháborút.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nagykanyar a másik irányból

Szigeti Henrik udvari fényképész a XX. század első éveiben nem volt rest kicipelni hatalmas masináját az Újvárosba, hogy azt a Tisza-parton felállítva készítsen panorámaképet Szolnokról. Így születhetett ez a ritka perspektíva a három templomról.

Nem is volt Boriska

Szolnok egyik legszebb ábrázolása ez a festett képeslap. A három templom, a főgimnázium és a színház mellett Boriska is látható rajta. De Boriska nem létezett.

Volt egy tér?

A valamikor a XX. század elején, a bíróság épületéről készült fotót nézegetve nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a mai Dózsa György út páros oldalára egykor teret képzelt valaki.

Szerelmi vallomás 1901-ből

Az azonosíthatatlan H. Ö. a torkolatot ábrázoló szolnoki képeslapon emlékeztette a fővárosban élő Vargha Ferencznét arra, hogy 12 évvel korábban - azaz 1889-ben! - milyen szerelmes leveleket küldött neki Mendéről. Ez legalább annyira szép, mint az üzenethez használt 114 éves anziksz.