A húsvéti hétvége szombatján kifejezetten sokan voltak az április elseje óta újra látogatható szandai Repülőmúzeumban, pontosabban a bejáratnál elhelyezett tábla szerint a HM HIM Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyén. Az ősz óta nem sok minden változott itt, azaz csak az idő vasfoga munkálkodik a szabadban lévő gépeken. Ami láthatóan egyáltalán nem zavarta a nemcsak Szolnokról érkező látogatókat.
A bejárattal szemben álló légcsavaros utasszállító gyerekekkel még mindig kihagyhatatlan. Főleg, hogy ez az egyetlen jármű a múzeumban, ami belülről is megtekinthető. Igaz, a pilótafülkét csak üvegfal mögül lehet nézegetni, az utastéri üléssorok egyre meggyötörtebbek, a kiállított szövegek pedig néhány látogatás után már kívülről tudhatók. Pedig micsoda remek hely lenne a gép belseje arra, hogy megtudjunk valamit a szandai katonai repülőtér történetéről. Mert például ennek apropóján azt is el lehetne mesélni, miért is éppen Szolnokon található ez az egyedülálló gyűjtemény. Nem szeretnék rosszindulatúnak tűnni, de félek, előbb fognak teljesen a talajba süllyedni az öreg IL kerekei, mintsem megvalósulna egy ilyen kiállítás.
A TU 134-es külsejét nézegetve is csak reménykedhetünk, hogy talán még azelőtt lesz benne mondjuk egy időszaki kiállítás a megszűnt MALÉV-ról, vagy a hazai polgári légi közlekedésről, mint hogy végképp megeszi a rozsda. Arról nem is beszélve, hogy ezen az alföldi tájon, milyen jó lenne, ha ennél a gépnél is állna egy lépcső, amiről új szemszögből lehetne fotózni a gyűjteményt.
Aminek ugyancsak érdekes darabjai az AN 26-osok. Az egyikbe belépve szívesen megnézném, hogy miként rendeznek be egy ilyen gépet katonai küldetés teljesítésekor, a másikban viszont örömmel látnék egy bemutatót, mondjuk a magyar haderő nemzetközi szerepvállalásáról. És, ha már kinyitják az utasszállítókat, akkor a park másik végében álló LI-2-est, illetve IL-t is berendezhetnék néhány tablóval, vagy interaktív eszközzel, mert lenne mit mesélni kiállított gépről is. Nem lennék rest például a múzeum egyik MI8-as helikopteréről azt állítani, hogy II. János Pált azzal szállították első magyarországi látogatása során. Ahogy bármelyik régi MIG-ről is szívesen elhinném, hogy azokon meg az első magyar űrhajós repült pilóta korában.
Nem hinném, hogy a vandál turisták szétszednék a kinyitott repülőket. De képzeljék el, micsoda turistacsalogató, visszatérésre ösztönző attrakció lenne, ha be lehetne ülni némelyik MIG-be, vagy harci helikopterbe. Az ilyesmit a világ jelentősebb repülőmúzeumaiban sem tekintik ördögtől való ötletnek.
Nagyszerű, hogy belépő nélkül lehet látogatni az ország legnagyobb szabadtéri technikai kiállítóhelyét. Ez azonban nem kárpótol azért, hogy nem lehet egy vizet venni, egy emléktárgyat szerezni, vagy nagyobb bonyodalom nélkül mellékhelyiséget használni. És az ingyenesség nem jelenthet mentséget az alól sem, hogy nincsenek egységesen szerkesztett feliratok, információs táblák, egyáltalán valamiféle tájékoztató anyagok. A Repülőmúzeumnak nevezett kiállítóhely ebben a formájában nem több egy tisztességes raktárnál, ahová örül az ember, hogy beengedik. Csak éppen a mai értelemben turisztikai attrakcióként nehezen értelmezhető. Eszem ágában sincs bántani azokat, akik évről évre a semmiből oldják meg, hogy egyáltalán még látogatni lehessen ezt a sok bába között elvesző gyereket. Csak éppen a szívem vérzik, amiért egy ekkora kincset nem sikerül úgy tálalni, hogy a haszna ne csak fejlesztést szolgálja, de a várost és a lakóit is.
Ennek ellenére tudom, minden hiányossága ellenére mindenkinek ajánlgatni fogom, hogy jöjjön Szolnokra és nézze meg a Repülőmúzeumunkat, mert ilyet máshol nem lát.
