(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. május 16-án jelent meg először.)
A bélyegkiadás monopóliumát élvező Magyar Posta 1972-ben kezdte el a Tájak Városok sorozat megjelentetését. Ennek első darabjai Salgótarjánt és Szarvast ábrázolták – 1 forintos, illetve 40 filléres névértékű bélyegen -, majd következett Tokaj, Kaposvár, Esztergom, Veszprém, aztán pedig 1975-ben Szolnok és Dunaújváros. Hogy a Posta illetékesei mi alapján döntöttek egy-egy település ilyen formán történő megörökítéséről, nem tudom, abban azonban biztosak lehetünk: Szolnok az első említésének 900 évfordulóján lett részese a sorozatnak. És bár akkoriban egy képeslapra ötvenfilléres, egy levélre pedig egyforintos bélyeget kellett ragasztani, nem a szolnoki volt a sorozat legmagasabb névértékű kiadványa, hiszen egy kaposvári változatért 7, egy veszprémiért pedig 20 korabeli forintot kértek.
A kék szolnokit az a Vertel József (1922-1993) grafikusművész tervezte, aki 1950 és 1992 között közel ötszáz (!) hazai és még legalább 200 külföldi bélyeget álmodott papírra. Ezzel az ország egyik legfoglalkoztatottabb bélyegtervezője volt, akinek a munkahelye sokáig a Pénzjegynyomdában volt, merthogy e mini „értékpapírokat” egy ideig szinte csak ott készítették. Vertel egyébként a Képzőművészeti Főiskolán Aba Novák Vilmos és Konecsni György tanítványa volt, és a későbbiekben sem csak bélyegtervezéssel foglalkozott, hanem rézkarcok, rézmetszetek, alkalmi pecsétek és emléknapok is köthetőek a nevéhez. Elismertségét jól mutatja, hogy aktív időszakában tizenöt önálló kiállítást, köztük többet külföldön rendeztek a munkáiból.
Hogy eközben járt-e valamikor Szolnokon, illetve az ország és a világ szinte minden pontjára eljutó szolnoki képecskéjét mi alapján készítette, nekem rejtély. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Tisza-parton álló épletekről pontos képe – fotója – lehetett, miként abban is, hogy mesterien tudott tömöríteni. Aminek eredménye egy olyan szolnoki látkép lett, amilyet a való életben vagy fényképen soha sem láthatnánk.
A kép bal oldala a Belvárosi Nagytemplommal indul, amivel kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy a toronysisakról nem volt pontos felvétele az alkotónak. Rögtön mellette a Tiszaparti vagy a Pálfi középiskola épülete látható, mögötte a zsinagógával, távolban pedig az 1975-re éppen csak elkészült Vízügyi székházzal. Azt hiszem, lehetetlen olyan fotót készíteni a Tiszaliget felől, amin ez a négy-öt épület ilyen módon, egyszerre lenne látható.
Mindezek mellett, körülbelül a kép harmadánál már a Református templom látszik, majd a fák között valami emeletes épület – csak sejtem, hogy az a Verseghy akar lenni -, majd következik a Tisza szálló a jellegzetes kis tornyával. Mindezektől jobbra, már a bélyeg szélén még láthatjuk az Evangélikus templom tornyát, a távolban pedig – talán – az Ady Endre úti tízemeletesek bukkannak elő. A rajz egészét azonban a Tisza szálló mögé helyezett katonai tízemeletes uralja, amitől egy kicsit olyan hatása van az egész képnek, mintha Szolnokra az ilyen monstrumok lennének a jellemzőek. Bár, ha jobban belegondolok, egész komoly üzenetet tulajdoníthatunk annak, hogy a folyó parton – ahol egyébként egy hajó is horgonyoz – álló régi épületek mögött már ott magasodik az új, szocialista nagyváros.
A rajzra 1975-ben természetesen Szolnok szocialista címere került. Csak emlékeztetőül: a pajzsot a belvárosi Tisza-híd stilizált képe osztotta alsó és felső félre. Alul, a Tisza hullámai közül emelkedett ki az ötágú csillag, a híd és a víz fölött pedig a város történelmi jelképét, a fiókáit gondozó pelikánt láthattuk.
A kék szolnoki bélyeg egy-egy posta tiszta – tehát elvileg nem használt – darabjáért ma 80-100 forintot kérnek. Ha valakinél esetleg ívben van több ilyen bélyeg, az valamivel többre számíthat. A legjobban azok járhatnak, akiknek úgynevezett tévnyomat van a birtokában, ami az eredetinél kicsit világosabb kék, illetve a tervező neve és a kiadás évszáma finomabb vonalakkal rajzolt és rövidebbek, mint az „eredetin”. Én vagy nem láttam még ilyet, vagy nem tudtam megkülönböztetni a jó verziótól, bár a liciteket figyelve a különbség se óriási, se ritka nem lehet.
Azt mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy az 1930-ban kiadott, a Hősök szobrát ábrázoló, 1 pengős szolnoki bélyeg után negyvenöt évvel jelent meg a városról a következő ilyen pici „értékpapír”.
