2025.08.27. (szerda)

A MÁV fogságában

A MÁV fogságában

Dátum:

Leesett az első hó. Aki utazott már a MÁV bármelyik járatán, az pontosan tudja, mindez micsoda következményekkel jár. Még az időutazás is megtörténik. Az IC kocsiban lévő "valósidejű" kijelző szerint a vonatunk már Nyugatiban van, miközben Albertirsán állunk.

A Szolnok-Budapest Intercity első osztályú kocsijának fogságában, éppen egy órával azt követően, hogy a Nyugatiba kellett volna érnünk, vasutasoktól hallottam a következő epésnek szánt megjegyzést. A MÁV-nak három ellensége van: az utasok, az időjárás és a menetrend. Nem értek egyet velük. A Magyar Államvasutaknak egyetlen ellensége van: saját maga. Minden részével egyetemben. Egyszerűen ki kell jelentenünk, hogy mint a világ legokosabb, legkreatívabb nemzetének, nekünk, magyaroknak nem sikerül vasutat működtetnünk. Holott azt is mondhatnánk, hogy lassan 172 év és több vasutas nemzedéknyi tapasztalat van mögöttünk. (Hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 évben mi történt a MÁV-val, azt most nem is feszegetném.)

Mindaz, ami Szolnok és Budapest között december 2-án történt, történik minden eddigin túltett és túltesz (a vonaton írom ezt a bejegyzést). Ha és amennyiben egy normális ország lennénk – de nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk soha -, nemcsak a MÁV teljes vezérkarának kellene lemondania, de az őket felügyelő miniszternek, államtitkárnak és helyettesének is. Mert erre a napra, reggelre, délelőttre, minderre nincs mentség, magyarázat. Maximum süket duma és ordas hazugságok.

A hétfő reggeli Cívis IC elvileg 7.21-kor indul Szolnokról. Az utóbbi hónapokban Debrecen felől viszonylag pontosan be is fut a Jubileum téri állomásra. A szolnoki állomás állapotát, a vasúti kocsik minőségét, a szolgáltatások színvonalát illetve nem létét, most nem citálnám. Mert idevágónak érzem Antall József legendás, bár másra vonatkozó mondatát: „tetszettek volna forradalmat csinálni”.

December 2-án a Debrecen felől érkező IC néhány perc késéssel érkezett Szolnokra, és nagyjából 10 perc csúszással át is gurultunk a Kolozsvári felüljáró alatt. Fontosnak tartom rögzíteni. A hőmérséklet 4-5 fok körül volt, szemerkélt az eső. Tőlünk Nyugatabbra szálingózott a hó, itt-ott a nulla fok alá is benézett a hőmérséklet. Amiben semmi rendkívüli nincs. Sőt, talán azt is mondhatjuk, az ilyenkor megszokottnál némileg melegebb volt ezen a napon. Gyerekkoromban söpörtük már ilyenkor a bokáig érő havat, nagyapáink meg lapátoltak fél métereset is. Tehát maximum háznyi hó falak lehetnének meglepőek és váratlanok.

Szóval elindultunk, a MÁV kabaréval együtt. Vagy ez feketekomédia? Álltunk Abonyban, Cegléden, és IC lévén szinte minden állomáson és megállóhelyen. A vagonokban ülve gőzünk sem lehetett arról, hogy pontosan mi is történik velünk és körülöttünk. Mert a XXI. században a MÁV utas tájékoztató honlapja nagyjából úgy működik, mint ötven éve a Magyar Rádió. Jelentős fáziskéséssel, nem valós hírekkel. Természetesen lefagy az applikációjuk is. Élő vasutastól pedig nem lehet információt szerezni, mert vagy megsértődik a kérdéstől, vagy valóban neki sem mondanak semmit. Ami azt is feltételezheti, hogy azért, mert senki nem tud semmit. Miközben a kocsiban lévő tájékoztató monitoron az szerepel, hogy a vonatunk már rég beért a Nyugatiba. Hát mit mondjak? Van bennem rettegés. Mi van, ha valamelyik bakter tényleg úgy hiszi, hogy már szabad az a sín, ahol mi állunk?

A hétfő reggeli Cívis IC-nek papírforma szerint 8.37-kor kellett volna beérni a Nyugatiba. Lassan 8 éves gyakorlatom alapján állíthatom, hogy ez talán még soha sem fordult elő. De a naponta utazók már annak is örülnek, ha legalább 10-15 perc késéssel sikerül megvalósítani a tervet, amit más országokban menetrendnek neveznek. Már rég nem tervezünk 9 órára semmit, örülünk, ha fél tíz körül el tud indulni a nap. Van, ahol ezt tolerálják, van, ahol nem. És persze nincs senki – országgyűlési képviselő, polgármester, képviselő-testületi tag -, aki mondjuk, szót emelhetne értünk. Szolnoki utasokért.

Akik előtt a következő alternatívák állnak. Átszokunk az autózásra, még akkor is, ha ez drágább, bizonytalanabb, a 4-esen veszélyesebb és környezetszennyezőbb. Felmondjuk a budapesti állásunkat, miközben az ott keresett pénzünk nagy részét Szolnokon költjük el, majd Szolnokon keresünk állást. Avagy meghirdetjük az ingatlanainkat, és távozunk Szolnokról, mert számunkra a MÁV miatt élhetetlenné vált a város. Meg persze kiabálhatunk, dühönghetünk is, de ennek láthatóan semmi értelme.

A MÁV, az ország és a város foglyai vagyunk. Alattvalók, akikkel mindent meg lehet csinálni. Akikkel ezért mindent meg is csinálnak. Két órája a Nyugatiban kellene lennem… Ezt a történetet elengedtem…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Csőszre várva

Képzeljük el, hogy családi megtakarításainkat nem saját belátásunk szerint forgathatjuk vagy kamatoztathatjuk, nem a számunkra szimpatikus bankban helyezhetjük el, hanem az államkasszára kell bíznunk! Borzasztó lenne? A nagyobb családunk, a városunk pénzével pont ez történik.

Maradok a maszknál

Gondoltam, jelzem, hogy én ahhoz a körhöz tartozom, amelyik elhiszi: a vírus létezik, és jobb félni, mint megijedni. Vitatkozni továbbra sem fogok, mert hiszek abban a kutatásban is, miszerint az alacsonyabb szellemi képességűek utasítják el a maszkot. Persze a betegség nem IQ szerint válogat.

No, maszk?

Kiengedtem magam a szabad világba, és pár nap után megállhatatlan, hogy ne írjak újra a koronavírusról. Azzal kellene kezdenem, hogy a maszkviselés nem férfias. A maszkviselés betartatása meg nem tudjuk, kinek a feladata. Lassan olyan lesz a maszk, mint az adó. Kell, de csak másra vonatkozzon.

Adózni muszáj, de!

Szolnoki otthonunk után jövőre nagyjából annyi építményadót fogunk fizetni évente, mint amennyit havonta mobiltelefon- és tévéelőfizetésre költünk. A plusz teher nem esik jól, de városlakóként elfogadom, hogy a közös kiadásokhoz hozzá kell járulni. Városi polgárként azonban követelnék is.