2025.12.1. (hétfő)

A Merengő Krisztus megmentése

A Merengő Krisztus megmentése

Dátum:

Szolnok egyik legrégebbi köztéri szobra a Madách utca végén álló Merengő Krisztus - máshol Szomorú vagy Ülő Jézus. A több mint 200 éves szobor egy 160 éves baldachinos építmény alatt található, amelyet néhány hete meg kellett támasztani. Dombi Gábor építésszel beszélgettünk.

– Miért vált hirtelen szükségessé Szolnok egyik legismertebb szobrának a megtámasztása?

– Néhány héttel ezelőtt a Templom és a Madách utca kereszteződésénél komoly gázszivárgást észleltek. A TIGÁZ szakembereinek nem volt más lehetőségük, minthogy a veszély elhárítása érdekében, a Merengő Krisztus mellett, egy hatalmas gödröt ássanak. Visszatemetni azonban csak nagyon óvatosan tudták, mert a már előtte sem túl jó állapotban lévő szobor, pontosabban a fölötte lévő baldachinos felépítmény összedőléssel fenyegetett.

– Az mit jelent, hogy már előtte sem volt túl jó állapotban?

– A közelben lakom, naponta többször is elmegyek a szobor mellett, és már szabad szemmel is jól látható volt, hogy a felépítmény megdőlt. Mivel műemlékvédelmi és épületszerkezeti szakértő vagyok, nem tudtam megállni, hogy tavaly augusztusban ne készítsek a Merengő Krisztusról szakértői véleményt, ami az állékonyságot és az összedőlés lehetőségét vizsgálta. Már akkor is egyértelműen látszott, hogy a felépítményt az összedőlés fenyegeti. A baldachint tartó oszlopok megdőltek, nem képesek a teher megtartására, és a kőoszlopok egyes elemei között is megszűnt a kohézió.

– Mi vezethetett ide?

– Ez egy nagyon hosszú folyamat lehetett. A szobor és a felépítménye az 1860-as évektől áll ezen a helyen. Eredetileg egy kicsit kiemelkedett a talaj szintjéből. Az elmúlt 160 évben azonban nagyon sok minden történt a környéken, például a különböző közművek lefektetése. A szoborhoz és a felépítményhez komolyabban valamikor a nyolcvanas években, illetve 1996-ban nyúltak hozzá.

– Mi lesz a szobor és a felépítmény sorsa?

– A felújítása már két évvel ezelőtt is komolyan felmerült, sőt ehhez pályázni is akart a város, merthogy tulajdonjogilag az övé a műemlék. Akkor ez nem sikerült, most azonban úgy tűnik, mindenki számára egyértelmű, hogy a Merengő Krisztust meg kell menteni, mert tényleg összedőlhet. A legutóbbi egyeztetések eredményeként elindult a felújítás tervezése, hogy idén be lehessen adni a pályázatot. Aminek eredményétől függetlenül érződik a szándék a felújításra. De mivel ez többféle, speciális munkát igényel, jó, ha az év végére készen lehet.

– Fölröppent a hír, hogy közel 20 millió forintba fog kerülni a szobor megmentése.

– Pontosabban a megmentése, az áthelyezése és a körülötte lévő, ma kissé elhanyagolt tér rendezése. Egyértelmű ugyanis annak a szándéka, hogy a szobrot és a baldachint másfél-két méterrel a terecske közepe felé áthelyezzék. Részben azért, hogy egy esetleges újabb közműhiba ne veszélyeztesse, másrészt kicsit védettebb helyre kerüljön. Emellett szeretnénk nagyjából egy három lépcső magasságú talapzaton kiemelni a talaj szintjéből. Ha pedig mindez megtörténik, a térrel is kezdeni kell valamit, így annak rendezése, parkosítása, utcabútorokkal való felszerelése is benne van ebben az összegben.

– Az is elhangzott, hogy gyűjtés is indul a szobor megmentésére.

– Ez nem tudom, hol hangzott el először, mindenesetre a katolikus egyház szolnoki plébániája azonnal felkarolta az ügyet, és nyitottak is egy számlát Szomorú Jézus megnevezéssel – OTP 11745004-24515199 -, amire elkülönítve gyűjtik az adományokat. Ezt én is fontosnak tartom, hiszen Szolnok legrégebbi szobra mégiscsak a miénk. És minden pluszforrás jól jöhet ahhoz, hogy végre tökéletesen felújítsuk, és évtizedekig biztonságba tudhassuk a most még veszélyben lévő szobrot.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ismét Megavers

Bár egy darabig úgy tűnt, idén vége szakad a három éve indult remek kezdeményezésnek, a város úgy döntött, Szolnoknak szüksége van a Megaversre. A verselők megmérettetését idén is közvetíti a Szolnok TV, a döntőt május 24-én tartják. A Megavers 4. szervezőjét, Fróna Katalint kérdeztük.

Ötszörös nagypapa A nagymamája

Almási Évával a főszerepben Csiky Gergely A nagymama című darabjával indul az évad a Szolnoki Szigligeti Színházban. Az XIX. század végén íródott művet Málnay Levente állította színpadra, aki szerint a remek társulatnak köszönhetően kitűnő előadás várja a közönséget.

Kardos-életmű áttekintés

Tíz év után ismét Kardos Tamás fotókiállítás nyílik Szolnokon. Ennek apropója azonban nem az elmúlt tíz év, hanem az a hetven, amit Szolnok szülötte és egykori lakója idén töltött be. A lassan egy évtizede Kőszegszerdahelyen élő, ám Szolnokon továbbra is legendás fotóssal beszélgettünk.

Lenin is előkerült

Tóth György-Gyigyi rábukkant a város két elveszettnek hitt szobrára. A Zounuk ispán helyén 1990-ig álló Lenin-szobor és a Kossuth teret egykor díszítő Munkásmozgalmi emlékműveket a város határában, egy bekerített, de nem őrzött területen találta meg. Sajnos, a színesfém-gyűjtők is felfedezték.