Bő egy évvel ezelőtt Szolnokon is napokig forgatták Sopsits Árpád (a mellékelt fotón Balsai Mónikával) megtörtént eseményeken alapuló Martfűi rém című krimijét. Így talán sokaknak feltűnik majd a moziban, hogy a fekete Volga előtt vitatkozó Trill Zsolt és Anger Zsolt jelenete a torkolatnál, az olajos házak alatti ártéren készült. Vagy az, amikor egy eldobott csikk ugyanezen házak mellvédjére esik, arról nem is beszélve, hogy a bíróság és a Varga közötti utca többször is szerepel a filmben. Minderre azt kell mondanom, hogy ha valaki soha nem néz magyar filmeket, csak ennyi „hazai” miatt tegyen kivételt. Ráadásul nem is fogja megbánni.
A Martfűi rém ugyanis egy elképesztően izgalmas thriller, aminek van pár jelenete, ami a legjobb értelemben hozza a frászt az emberre. Annak ellenére, hogy maga a történet – részben a film körüli felhajtásnak köszönhetően – elég jól ismert, nem a végkifejlet tartja ébren két órán keresztül az érdeklődést. Arra pedig jobb előre felkészülni, hogy a néha nagyon durva, naturális jelenetek, azaz a rémtettek mellett pereg egy másik, nem kevésbé érdekes szál. Egy politikai, ami miatt jó ideig nem nagyon tud kiderülni az igazság, és ami a végén, egy fekete Volga képében egy hatalmas pofont is ad a Varga melletti utcában felvett jelenetben.
Persze ez az egész semmit sem érne a remek színészi alakítások nélkül. Számomra nem kérdéses, hogy Anger Zsolt – érdemes megnézni az Aranyélet Endre bájaként is – korunk és korosztálya az egyik legjobb és legfontosabb férfi színésze. És ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy alakítása kimagaslik a többieké közül, hiszen az ismert Trill Zsolt és Balsai Mónika mellett az ártatlanul lecsukottat alakító Jászberényi Gábor és a testvérét játszó Szamosi Zsófia is elképesztően jól játszik, a rémet alakító Hajduk Károly pedig egyenesen parádés. Mellettük pedig öröm látni, hogy a szolnoki Mészáros Pulcher Istvánnak is jutott egy jó jelenet.
A Martfűi rém további erőssége a környezet. Mert az egy dolog, hogy nagyon sokat forgattak Martfűn, az azonban a rendezői és produceri igényességre vall, hogy például a cipőgyár belső tereit sem spórolták el, miként a munkáslakás, a korabeli presszó vagy éppen a rendőrségi belsők is tökéletesek. A bútorok, a tárgyak, a ruhák – ha valaki megtalálja a diavetítőt, szóljon – mind-mind a helyükön vannak, ugyanakkor nem tolják túl a retrót. Az autóknak pedig egy egész dolgozatot lenne érdemes szentelni. El nem tudom képzelni, hogy a rém lebukását okozó régi Csepelt vagy a piros MÁVAUT-os Ikaruszt honnan tudták beszerezni. A számtalan Skoda, Volga, rendőr Warszawa és GAZ pedig egy jobb szovjet autó találkozót idézett.
Nem tagadom, elfogult lettem a Martfűi rémmel kapcsolatban. Egyrészt azért, mert a Víkend és a Veszettek után számomra azt igazolja, igenis lehet nagyon jó magyar krimiket forgatni. Másrészt kimondhatatlanul örülök, hogy végre Szolnok is feliratkozott a filmes helyszínek listájára, és nagyon várom mikor bukkannak fel az első rajongók, akik a forgatás helyszíneit keresik. Harmadrészt pedig – és talán ez a legfontosabb – a Martfűi rém akkora közönséget mozgatott meg Szolnokon, amit magyar film szerintem utoljára a hatvanas-hetvenes években tudott. És kell ennél több a szolnoki moziknak és a magyar filmgyártásnak?
