Az eredeti elpusztulása után közel hetven évvel állították fel Szapáry Gyula egészalakos szobrát Szolnokon. A nem pontosan az eredeti helyre került műalkotás Simon Ferenc és Pogány Gábor Benő munkája, így nemcsak utca, díj, de két köztéri alkotás is emlékeztet a városban a néhai miniszterelnökre.
Gróf Szapáry Gyuláról (1832-1905) nemhogy életében, de még miniszterelnöksége idején (1890-1892) neveztek el közterületet Szolnokon. Tegyük hozzá, hogy akkoriban azért nem ugyanazt jelentette a Szapáry utca, mint ma, vagy fénykorában, hiszen az 1891-ben átkeresztelt, addigi Molnár utcában még csak az iparosok székháza állt, egyébként földszintes, paraszt- vagy parasztpolgár házak sorakoztak. Szapáry a Jász-Nagykun-Szolnok megye részbeni elődjének is tekinthető Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjaként kezdte politikai karrierjét, hogy aztán 1873 és 1890 között belügyminiszter, pénzügyminiszter, közmunka- és közlekedési miniszter, földművelésügyi miniszter, és nem mellesleg országgyűlési képviselő legyen. A kormányalakításra 1890. március 13-án kapott megbízást és mintegy két és fél éven keresztül viselte a miniszterelnöki tisztséget. A korabeli Szolnok elismerését azonban nemcsak e rangért érdemelte ki, hanem mert a megyeszékhellyé lett város fejlődéséért is sokat tett, többek között a Tiszán túli területek megszerzésével.
Első szobrát azonban csak a második világháború éveiben állították fel. Azt Borbereki-Kovács Zoltán (1907-1992) készítette, aki 1933-tól állt kapcsolatban a Szolnoki Művészteleppel, és többek között a Verseghy-szobrot és a Tisza szálló előtt álló Lány halakkal című műalkotást is neki köszönhetjük. A különböző források 1940-re és 1942-re teszik az egyébként 1939-re elkészült Szapáry Gyula szobor felállításának dátumát, amelyen Horthy Miklós kormányzó és neje is jelen volt. Az eredeti Szapáry-szobor azonban nem pontosan ott állt, ahol a jelenlegi, hanem jóval hátrébb, a megyeháza középvonalában, azaz nagyjából a jelenlegi Béres-csepp helyén. Ráadásul a miniszterelnök egészalakos figuráját a talapzaton két dombormű is kiegészítette – az Aratók és a Kubikusok -, amelyek ma a Damjanich János Múzeumban láthatók. Az alkotás ugyanis 1944 nyarán – valószínűleg augusztus 20-án – a Tisza-híd bombázása közben megsérült. Hogy menthetetlenül vagy csak később már nem akarták helyreállítani, ezt már örök történelmi homály fedi.
Az biztos, hogy a Szapáryról elnevezett utca 1949-től Ságvári Endre nevét viselte, és a rendszerváltásig el is tűnt a város emlékezetéből a néhai miniszterelnök. És bár a Ságvári körút eleje 1990-ben visszakapta eredeti – pontosabban második – nevét, a rövid életű szobor pótlására majdnem negyedszázadot kellett várni. Igaz, 2009-ben gróf Szapáry Gyula arcképe bekerült a Szolnoki Panteonba. A Damjanich Múzeum körfolyosóján lévő alkotás szintén Simon Ferenc munkája, aki a közadakozásból és pályázati forrásból elkészült új Szapáry-szobrot is – részben – jegyzi.
A Verseghy-park és a Rózsakert határához felállított szobrot ugyanis nem egyedül készítette Simon Ferenc (1922-2015). Az akkor már közel kilencven éves művésznek – aki 1957 óta lakója a Szolnoki Művésztelepnek, és így a legtöbb helyi szobor alkotója – Pogány Gábor Benő segített befejezni és felállítani az új műalkotást. Amiről fontos megjegyezni, hogy nem a Borbereki-féle szobor másolata, hanem egy új, önálló kompozíció. Ezt egyébként a szobor testtartása, arca, de a jobb kezében tartott könyv is elárulja. Talán az sem véletlen, hogy a jelenlegi szobor nem teljesen háttal áll a megyeházának és nemcsak a Tiszán túlra néz. Hanem olyan, mintha egy kicsit lendületet véve az egész városon akarná körbehordani a tekintetét. Mintha azt kérdezné: „Mire jutottatok utódaim? Hogy sáfárkodtatok az általunk teremtett alapokon?”
