2025.12.1. (hétfő)

A múlt éttermei

A múlt éttermei

Dátum:

Éppen a Ligetben brűgöltem, élveztem a strand kellemes meleg vízét, és nem nagyon akartam senkire figyelni, semmire gondolni, csak lazulni és kikapcsolni. Alig voltunk a medencében, kellemes volt a víz, a csend. Az itt folytatott meghitt beszélgetések azonban olykor nemcsak az egymással társalgóknak szólnak.

Messze voltunk már az ebédtől, a vacsorán pedig még csak gondolkodni lehetett. Két éltes, vidám hang tulajdonosa, valahol a medence sarkában, a lágyan simogató vízben talán éppen a vacsoráról kezdett diskurálni. Először csak kedvenc ételeiket vették sorba, aztán következett, hogy ki mit főz jól, meg kinek a párja milyen konyhai produkcióban profi. Szó szót követett, és már a régi Szolnok utcáit jártuk. Ők ketten, no, meg mi, a medencében ülő hallgatók.

– Micsoda rántott velőt ettem a nemzeti bank épületével szembeni étteremben – mondta az egyik. – Te, mi is volt annak a neve?

– Nem tudom, talán Alföld – így a másik. – De már a nevekre nem emlékszem. Én a pacalt szerettem, ahogy ott a 605-össel szembeni étteremben csinálták. Képesek voltunk kiutazni oda a friss pacalért.

És jöttek sorba az éttermek. A Róza a benzinkútnál, a Baross utcán az, amelyik a söröző helyén volt, meg a régi Múzeum, ami különlegesnek számított, a két kis koszos az egykori Dami mellett, az úri Tisza, a Hemo, aztán a Magyar utca elején lévő, amiből később az a diszkó lett. És mindegyikhez egy-egy név – talán a főpincéré vagy a helyet meghatározó szakácsé -, no meg egy-egy specialitás. Itt jó volt a hal, amott a vad, ezen a helyen remek volt a sör, néhol meg még élő zene is szólt.

Ott a medencében megelevenedtek ételek, étlapok és helyek, én meg gondolatban beszálltam a diskurzusba saját emlékeimmel.

Milyen szép hely volt a Tisza-híd ligeti oldalán az Aranylakat. A folyó felé terasz, bent étterem, hétvégeken pedig már diszkó. Aztán a megyeházával majdnem szemben, a későbbi telefonbolt helyén is milyen jó konyhát vitt valaki. És a Zagyva cukrászda felett működőre emlékszik még valaki? És a Szolnok étteremre a vasútállomásnál? A nagy ablakaival milyen világos volt, és emlékeim szerint még főzni is tudtak.

Hová lettek a régi szolnoki éttermek? Hol van az a rengeteg séf, akik ezeket vitték? És hol vannak a vendégek, akik betértek? – Törtem a fejem, ott a ligeti medencében. És esküszöm, az egykor a strand kerítésének kívülről támaszkodó, de ablakával a strandra nyíló lángosos elé kígyózó sorba is beálltam volna egy papírvékony, két forintos lángosért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az utóbbi napokban

Úgy érzem, három nemzeti ünnepünk közül kettőről teljesen felesleges volt tanulni és megemlékezni az elmúlt évtizedekben. Miként felesleges a gyengébbek elleni erőszakról, vagy a jótékonykodás mibenlétéről is bármit mondani. Nemcsak az a baj, hogy atomarzenállal lehet játszani.

Vasárnapok árnyéka

A vasárnapi nyitva tartás engedélyezése vagy tiltása sok mindenről szól, legkevésbé a családok közös hétvégéjéről. Számomra inkább arról, hogy a belvárosokban lesznek-e ismét üzletek, azok vonzanak-e más szolgáltatókat, így felélednek-e tetszhalott állapotukból. Azaz a közérzetünkről.

Kucsmás ház és graffitik

Más városokat nem azért hasonlítunk össze a sajátunkkal, mert ott szeretnénk élni, hanem mert olykor annak a másiknak a nézéséből is lehet tanulni. Ljubljanában például szintén vannak borzalmas házak, graffitik és lakatos híd, de kulturált közkutak és mesés piac is. Az Adria felé megéri megállni.

Kívánjuk a sajtó olvasását!

Mit ér a szabad sajtó, ha egyre kevesebben olvassák? Mit ér a sajtó szabadsága, ha a pénz beszél, a karaván pedig halad? Lehet-e ott valódi szabadság és igazi demokrácia, ahol egyre többen virtuális valóságban élnek, és mind kevesebbet tudnak az őket körülvevő valódi világról?