Az 1902-ben megnyílt és 118 év után nemcsak megújult, de ki is bővített Szolnoki Művésztelepről az első húsz évében viszonylag sok képeslap született. Számomra meglepő, hogy az 1920-as évektől – legalábbis a saját gyűjteményemben – lényegében nincs a telepről képeslap.
Ezen az első képeslap részleten még nincs rajta a Szolnoki Művésztelep, hiszen ezt az anzikszot – Szigeti Henrik fotójával – 1901-ben adták postára, tehát a képnek abban az évben vagy valamivel korábban kellett készülnie. A Zagyván még fahíd visz át a vár területére, a torkolatban talán már a fatelep működik, a Vártemplomig a Tabánra emlékeztető házak sorakoznak, a Művésztelep helyén pedig egy ligetes, üres terület lehetett.
A következő, két évvel később postára adott képeslap – amelynek szintén csak a képes részét másoltam ide – már büszkén mutatja a Szolnoki Művésztelep két épületét, amelyek ekkor még léthatóan csenevész ki fák között álltak. Az, hogy pár hónappal a telep átadása után képeslapra kerültek ezek az épületek – „üdvözlet Szolnokról” felirattal – jól mutatja, hogy a város büszke volt az egykori vár területén, a Tabánnal szemben felépült intézményre.
A következő években viszonylag sok képeslapra kerül rá a Szolnoki Művésztelep, pontosabban az oda felépített műrom és stilizált vártorony. A leírások szerint mindkettőt a Művésztelep első lakói a környéken található kövekből – feltételezések szerint a szolnoki vár maradványaiból – építették fel. Sok helyen olvasható az is, hogy a vártorony legfontosabb funkciója nem a látványa vagy a tetejéről nyíló panoráma volt, hanem az aljában lévő hűvös borospince. Mindenesetre azt is érdemes megjegyezni, hogy ennek a toronynak a tetejéről több olyan, a Zagyva túlpartját megörökítő fotó készült, amelyekből aztán szintén képeslap lett.
A Szolnoki Művésztelep képeslapokon való felbukkanását alaposan megdobta az 1912-ben felavatott Damjanich-emlékmű. Sőt, kicsit olyan érzése is lehet az embernek, mintha ezt követően már kevésbé lenne érdekes maga a Művésztelep, és inkább csak ennek a remek, márványszobornak a hátteréül szolgálna. Tény, hogy a Damjanich emlékművet elég nehéz volt úgy fotografálni, hogy vagy a Művésztelep házai, vagy a Vártemplom ne lógott volna bele.
Ugyancsak több képeslapon feltűnik a Szolnoki Művésztelep kertjében 1919-ig álló Anonymus-szobor nagyminta. Ligeti Miklós Névtelen jegyzője a budapesti Vajdahunyad várában áll, de annak egy előtanulmánya Szolnokra került, ahol aztán az 1919-es harcokban – amikor a Vártemplom is találatot kapott – megsemmisült. E cikk címlapfotója is ezt a szobrot, illetve a Művésztelep házait mutatja. Annak a beállításnak a sikerét jól mutatja, hogy abból a fotóból nemcsak fekete-fehér, de színezett képeslap is készült.
Távolról soha sem volt könnyű – de akár azt is mondhatjuk, szinte lehetetlen – megörökíteni a Szolnoki Művésztelepet. Vagy az is lehet, hogy csak magában a két pavilon kívülről, az átadás után nem volt túl jó téma. Pláne miután az épületeket körbevevő park fái elkezdtek megnőni. Csak ezzel tudom magyarázni, hogy az egész Művésztelepet egyben bemutató, messzebbről készült fotót nem ismerek. Sem a Tabán felől, sem a Zagyva-hídról, sem esetleg a Vártemplom tornyából nem lőttek olyan képet, amelyből aztán képeslap lehetett volna. A fenti felvétel is a megáradt Tisza és a Zagyva torkolatát mutatja 1914-ben, ám a háttérben óhatatlanul ott a Szolnoki Művésztelep.
Erre a cikkre készülve döbbentem rá, hogy az első világháború után szinte teljesen eltűnik a hazai képeslapokról a Szolnoki Művésztelep ábrázolása. A mellékelt, 1921-ben postázott képeslap bal oldalán is talán csak a kerítése látható. Nem hinném, hogy ennek az eltűnésnek bármilyen átgondolt okai lettek volna. Inkább azzal magyaráznám, hogy amíg divatban volt a képeslapok kiadása, addig mindig akadt valami újdonság Szolnokon, ami eluralta a korabeli kiadványokat. Már az első világháború előtt is kiemelt téma az új Tisza-híd, 1920 után a Megyeháza mögötti park, majd a Tisza szálló, illetve a belváros új házai. A második világháborút követően pedig csoda volt, ha legalább a Szolnokról készült több fotós mozaik képeslapokra felfért egy-egy régi épület. Sajnos a Művésztelep nem.
Mivel nekem nincs képeslapom a második világháború utáni Szolnoki Művésztelepről, egy 1960-as légifelvétel részletet szeretnék mutatni, hogy elképzelhessük, milyen is lehetett hatvan éve a környék. A Zagyva kanyarulatánál lévő hatalmas üres placc szélén jól kivehető a két alkotóház, illetve a belvároshoz közelebb eső sarkánál a műtorony, attól kicsit balra pedig a Damjanich-emlékmű. Maga a kert viszont olyan, mintha nem is létezne. Ekkor még az a kerítés sincs a helyén, amely a hetvenes évektől a mai napig körülöleli a parkot, és bizonyos elemei a Zsinagóga elbontott kerítéséből valók.
Hogy a park változását érzékeltessem egy 1975-ös szolnoki légifelvétel részletet is csatolok. Ezen már jól látszik, hogy lényegében egy „őspark” mélyére kerültek a Szolnoki Művésztelep alkotóházai.
