Az elmúlt húsz évben nagyon sok filmre és könyvre mondták már, hogy a rendszerváltás filmje vagy könyve. Szerintem azonban ezt a jelzőt most először lehet filmnek odaítélni. Dézsy Zoltán elsőfilmes első filmje a csernobili katasztrófa pillanataitól az új parlament alakuló üléséig meséli el egy fiatalember és közvetlen környezetének történetét. Hogy ki ez a fiatalember?
Egy párttag szülők, Nyugat-Európát megjárt fiacskája, aki a nyolcvanas évek közepén szamizdatokat osztogat, tüntetni jár, néha bevarrják, azaz tipikus pesti ellenzéki figura. Aki aztán az első többpárti választásnak köszönhetően eljut a parlamenti patkóba. Igaz, közben a család barátjával, egy ezredessel, egy fő-fő ügynökkel szorosabb kapcsolatba kerül. Mert a történelem így kívánja.
A film története felkavaró. Tényleg át lettünk vágva, és a békés rendszerváltást az ügynökök szervezték? Vagy ez csak mese. És a békés átmenet közben néhányan jól hajóztak?
Ezzel még adós a történetírás. És lehet, hogy mi, akik megértük és emlékszünk azokra az évekre, már nem is fogjuk megtudni, hogy pontosan mi is történt velünk. Éppen ezért fontos, hogy legalább a kérdés feszegetéséig eljutott egy fikciós játékfilm. Legalább kezdjünk el beszélgetni azokról az évekről, és azokról az emberekről. Főleg most, amikor az ügynöklistákat őrző mágnesszalagok feldolgozása ismét kétségessé vált.
Az ügynökök a paradicsomba mennek című film tisztességesen ki van találva, és a forgatókönyve is becsületesen meg lett írva. Az alkotókat láthatóan nem a pénzszakítás lehetősége, hanem a történetmesélés vezényelte. A filmnek van egy remek kerete, egy jó története – amit remek színészek keltenek életre -, és amitől az elsőfilmes rendező nem kalandozik el. Nincsenek felesleges kanyarok, alig vannak elvesztett szálak. Komolyan mondom, néhány sok százmilliós állami támogatást rendszeresen eltapsoló, nagynevű rendezőnk is leülhetne az alkotókkal a témáról beszélgetni.
Természetesen ez a történet és ez a film sem érne semmit a színészek nélkül. Nem tudom, láttam-e valaha Lukács Sándort moziban, pedig az ezredes szerepében bizonyítja, hogy többet kellene kamera elé állítani. Karalyos Gábor a Moszkva térben és A Miskolci Boni és Klájd főszerepében is bizonyította, hogy remek színész. Most is hiteles máskéntgondolkodó, és elégedett arcú képviselő. A Trokán lányok pedig a következő húsz éve legszebb színésznői, akik már most is megmutatják, hogy játszani is tudnak. Andorai Péter – micsoda Simon mágusa volt – és Kubik Anna pedig remekül alakítják az ellenzéki fiú párttag szüleit. Hátborzongató, amikor arról beszélnek a sittről kiengedett fiuknak, hogy ők mindent az elvtársaknak köszönhetnek, aztán meg 1989-ben a privatizáció nyerteseiként a tulajdonos szót ajánlják gyermekük figyelmébe.
Igazságtalan lennék, ha nem emlékeznék meg a film kellékeseiről. Az hagyján, hogy az ország talán egyetlen korhű Nysa mentője és Lada taxija tűnik fel a filmben. A bútorok, a ruhák, az enteriőrök és a mindenféle apróságok tökéletesen járulnak hozzá a nyolcvanas évek végének megidézéséhez. Ahogy a pontosan válogatott, a történet időbeli elhelyezését segítő Híradó részleteke is.
Annál a résznél, amikor Kubik Anna, mint anya, Kubik Annát nézi a televízióban, Sütő András darabjában, dobtam egy hátast. Ilyen poént csak azok a filmesek tudnak elkövetni, akik komolyan gondolják azt, amit csinálnak, akiknek a filmezés nem munka, hanem őszinte alkotás.
