– Gyerekkorában szódásnak készült?
– Dehogy, kőművesnek, de gépész lettem, aminek azért nagy hasznát veszem. A kilencvenes évek elején még élelmiszerüzletünk volt. A szódásság pedig úgy kezdődött, hogy az egyik ismerősöm szólt, nem bírja a szikvízüzemét, vegyem meg. Csak akkor hittem el, hogy komolyan gondolja, amikor megjelent az újságban is a hirdetése. Azonnal megvettem mindent, és egy héttel később már én nyitottam ki az üzemet.
– Ezek szerint ennyire egyszerű szódát csinálni?
– A jó szódát nem! Amikor ráeszméltem, hogy mibe vágtam a fejszémet, átrohantam Újszilvásra Bolyhos Laci barátomhoz, akinek a szülei korábban ezzel foglalkoztak. Az alapokat tőlük tanultam, illetve egy könyvből, amit a háború körül írtak a Szikvízipar technológiája címmel.
– A kilencvenes évek elején elárasztották a boltokat az addig nem ismert üdítők. Megérte szódával foglalkozni?
– Akkoriban még alig ittak ásványvizet az emberek. Viszont a szikvíz kezdte reneszánszát élni, merthogy a magyar ember fröccsös, amihez jó szóda kell. Ráadásul a házi szifonok lassan kimentek a divatból, mert egyrészt eltűnt a patron a boltokból, másrészt rájöttek, hogy abban a szódában nincs elegendő széndioxid. Jó fröccshöz szódás által gyártott szikvíz kell. A kilencvenes évek elején egyre többen kezdtek ezzel foglalkozni, ipartestületet is létrehoztunk, aminek alapítója majd elnökségi tagja is voltam 12 évig. Fejlesztettük a technológiát, hogy minden élelmiszerbiztonsági előírásnak megfeleljünk, és például az uniós csatlakozásunkkor se kelljen búcsút inteni ennek a hungaricumnak. Igazán 2005-2006-ig fejlődött a piac. Onnantól viszont stagnál.
– Elfogyott az emberek pénze?
– Nem, megváltoztak a fogyasztói szokások. A hazai szikvízüzemek nem tudnak bejutni a nagy áruházláncok polcaira. Azok meg minden városban ott vannak, az emberek többsége pedig ott vásárol. Csak a COOP, és CBA boltokban tudunk ott lenni. A kisebb boltokban évtizedes elvárás, hogy a szódát lehessen kapni.
– Mikor kezdett műanyag palackba szódát tölteni?
– Azzal kezdtem, és sokáig csak műanyag palackokat használtam. Csak az utóbbi években töltök hagyományos üvegeket. Ennek pedig az volt az oka, hogy amikor elkezdtem a szódás életet, elmentem Török Ernő bácsihoz a Kápolna utcába, aki az egyik legrégebbi szódás volt a városban, és segítséget kértem tőle. Viszont a tanácsaiért cserében megígértem, hogy nem fogom a piacát rontani, nem töltöm üvegbe a szódámat. Amíg élt, ezt be is tartottam. Aztán meg az örökösöktől nagyon sok mindent megvettem a régi üzemből. Így kerültek hozzám azok a szódásüvegek is, amelyeket felújítva, ma ismét töltünk. A régi gépeket a szegedi szóda múzeumnak ajándékoztam.
– Ki vesz ma üvegben szódát?
– Van rá igény. Amikor elkészült a Kossuth tér, akkor jutott eszembe, hogy milyen jól illene az ottani éttermek asztalára az igazi szódás üveg. Volt, akinek tetszett az ötletem, aztán mások is rákaptak, így öt-hat helyre ma is üvegben szállítjuk a szódát. És vannak magánemberek is, akik üvegben szeretik megvenni a szódát, a saját féltve őrzött üvegükben. Amióta pedig felújítunk régi üvegeket, akár névre szóló palackból is spriccelhetnek. Azt mondják csodálatos az érzés, tökéletes a keveredés.
– Mennyi szódát gyárt évente?
– Változó, de átlagosan 1300-1500 palackot töltünk meg naponta. Persze, ha ilyen esős, hideg a nyár, akkor kevesebbet. Viszont, ha három napig kánikula van, és éjszaka sem hűl le a levegő, akkor tudom, hogy a következő naptól nem tudunk elszakadni a gépek mellől, mert mindenki szódát szeretne fogyasztani.
– Mikor lett Áldásvíz a szódájából?
– Amikor leköltöztünk a Tisza Szálló pincéjébe. Ott 1964-ig működött az ásványvíz palackozó, de a kilencvenes évek elején már semmit nem találtunk. Kaposvári Gyula bácsi segítségével derítettük ki az Áldásvíz történetét. Pólya Tibor nevezete el így a Tisza Szállónál feltörő vizet, ami tényleg áldásos hatást fejt ki például arra, aki éjszaka kicsit elhajlott. Kézi munkával 2002-ig palackoztuk ott az Áldásvizet, ami igazi szolnoki márka lett. Levédettük a nevet, és bár ma már nem ott palackozunk, minket már ezen a néven ismernek. Manapság már engem is sokan Áldás Lajosként aposztrofálnak.
