2025.08.27. (szerda)

A szolnoki zártkertekhez is

A szolnoki zártkertekhez is

Dátum:

Egy doktori dolgozat is lehet letehetetlen olvasmány, főleg, ha megtaláljuk benne a szolnoki párhuzamokat, illetve néhány itteni kérdésre is választ ad. Márpedig Vigvári András tavaly megjelent Zártkert-Magyarország című munkája sok tekintetben ilyen. És kulcs lehet a szolnoki zártkertekhez.

Talán nem mindenki tudja, mik is azok a zártkertek. Nem tudományos igénnyel megfogalmazva azok az eredetileg nem lakhatás céljára szolgáló, mezőgazdasági területekből felparcellázott kiskertes, hobbikertes településrészek, amelyek a hatvanas évektől kezdtek megjelenni – elsősorban – a városok körül. A legtöbb esetben egy-egy település külterületének számítanak, így az adott önkormányzatnak nem, vagy csak jóval kevesebb közszolgáltatást – például közvilágítást – kell biztosítani a területen, és bár lakcímként használhatók az ottani ingatlanok, azok lakóházak nem egyenértékűek a belterületek otthonaival. Ezeknek a zártkertes területeknek egyik fontos tulajdonsága, hogy a rendszerváltás után fokozatosan kezdtek megtelni állandó lakosokkal, nem kevés fejtörést okozva a helyi önkormányzatnak, miközben az utak, a közművek hiánya, a települések magjától meglévő távolság komoly kihívást jelent az ott élőknek. Szerintem a mai Magyarország egyik legizgalmasabb lakóövezetei nemcsak státuszuk, mikrotársadalmuk, de építészetük miatt is.

Az idei Ünnepi könyvhéten ajánlásra akadt a kezembe Vigvári András Zártkert-Magyarország Átmeneti terek a nagyvárosok peremén című munkája, amiről elsőre nem gondoltam, hogy letehetetlen lesz. Holott egy nagyon komoly doktori disszertáció könyvvé szerkesztett változata, ennek megfelelő hivatkozásokkal, lábjegyzetekkel, és igen-igen komoly tudományos magyarázatokkal. Ámde mindez érdekesen és olvasmányosan. Nem mondom, hogy a kötet első feléhez, a téma tudományos hátterének megvilágosítását szolgáló fejezetekhez nem kell némi elszántság, ám az ott leírtak megkerülhetetlenek a későbbi oldalak megértéséhez. Ráadásul nagyon szimpatikus a fiatal kutató e kötetben megjelenő munkamódszere. A sokféle okokból konkrétan meg nem nevezett, Budapest környéki település egyik zártkertes részébe – kvázi a kutatási területére – ugyanis négy hónapra maga is kiköltözött, így testközelből tapasztalhatta meg az ottani életformát, és már-már ismerősként interjúzhatott a helyiekkel. Ez utóbbiakból pedig parádés élettörténetek bontakoznak ki, amelyek mind-mind nélkülözhetetlen pillanatfelvételek a rendszerváltás utáni Magyarországról.

Vigvári munkájának fontossága talán jobban megérthető, ha számba vesszük, hogy Szolnokon hány helyről születhetne hasonló munka. Tulajdonképpen fél Szandaszőlős, a Kertváros, a Mentetlen és az Holt-Tiszán túli egykori üdülőterületek is zártkertként indultak, igaz, a Vigvári által bemutatott ?Kertekhez? képest más utat jártak be. Ugyanakkor a TVM lakótelep előtt, a budapesti és a kiskunfélegyházi vasútvonalak közötti háromszögben, a Holt-Zagyva és a Millér környékén nagyon hasonló helyeket találunk. Ezek többségét a hetvenes évek elején kezdték parcellázni – a Milléren lévő telkekre 1974-ben többen jelentkeztek, mint amennyi rendelkezésre állt -, majd mindenféle szerszámosok, fészerek épültek rájuk, hogy aztán sokból hétvégi nyaralós telkek legyenek. A rendszerváltás után pedig sokak számára állandó lakóhelyek, mert nem tudták vagy akarták a városhatáron belüli ingatlanárakat megfizetni.

A Zártkert-Magyarország című kötet nagyon pontos iránytű lehetne a szolnoki zártkertek egy részének a megértéséhez. Azt gondolom, a Tisza bal partján lévő területek más utat jártak be, mint a folyó jobb oldalán lévő zártkertek, amelyeken nagyon sok olyan családdal, figurával és ingatlannal találkozhatnák, akiket Vigvári András is bemutat. Éppen ezért nehéz is anélkül olvasni a Zártkert-Magyarország című kötetet, hogy közben ne az járjon folyamatosan az ember fejében, hogy milyen jó lenne egy szolnoki kötődésű vagy érdeklődésű szociológus, etnográfus vagy geográfus, aki megírná a Zártkertek Szolnokon című munkát. Tudom, hogy sok „fontosabb” dolgot kellene egy városnak finanszíroznia, de Szolnok szocialista és rendszerváltás utáni története sohasem lesz teljes egy ilyen kutatás és sok-sok publikáció nélkül. Azaz Vigvári András nagyszerű Zártkert-Magyarország című munkáját nyugodtan tekintsük mintának, iránytűnek, illetve nekünk és utódainknak fontos példának.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem vitéz a János

A János Vitéz szerintem eljátszható népszínműként, varázslatos gyerekdarabként és felnőtt meseként is. Három külön előadásban, és nem egy darab három felvonásában. A szolnoki tapsok alapján azonban be kell látnom, kisebbségi véleményt fogalmazok meg.

Kiütős doku

Találj egy megtért bűnözőt, aki a fiatalokkal is foglalkozik. Aztán egy reményvesztett környéken egy srácot, aki ki akar törni, de ingadozik a könnyű pénz és a kemény munka között. Persze jöhet szerelmi szál is. Remek játékfilm ötlet. Csakhogy ez Bogdán Árpád dokumentumfilmje.

Rocktörténet szolnoki vonatkozásokkal

Halász Gyula, a Bergendy testvérek és Debreczeni Ferenc (Cziki). Minimum e három szolnoki vonatkozása van a Tisza mozi kávézójában június 26-ig látható Azok a rockzenészek című, ahogyan Szalay Zoltán látta őket alcímű kiállításnak. Ahol harminc év rocktörténete néz le ránk a falakról.

Buksó Saly Noémivel

Egyetlen település helytörténetével sem érdemes foglalkozni Saly Noémi írásainak ismerete, illetve ma már a vele készült egyre több beszélgetés meghallgatása nélkül. Nyáry Krisztián pedig az Így szerettek ők első betűje óta a hazai könyvesszakma fontos alakja. A Buksóban beszélgettek.